153
Minden szív kék-fehér!
-
#153 Elbúcsúzhat az NB I-től Zalaegerszeg, de ennél sokkal nagyobb a baj: a klub utánpótlása olyan gyenge, hogy esélytelen a visszajutásra. Zalában évekre bevégeztetett a labdarúgás nevű sport.
A 14 nyeretlenül megvívott meccs hatása érezhető az első osztályú tabellán: a ZTE 4 ponttal áll az utolsó helyen, kilenc egységnyire a még bentmaradást jelentő pozíciótól. A zalaiak katasztrofális szerepléséről már többször írtunk, menthetetlennek tűnik a harmatgyenge légiósokkal teletűzdelt csapat. De a gondok gyökereit ennél jóval mélyebben kell keresni, ezért megnéztük az egerszegi utánpótláscsapatok eredményeit.
A 19 évesek másolják a felnőttek produkcióját
A konklúzió egy szóban összefoglalható: siralmas. Az U19-es bajnokságban a ZTE a 16., utolsó helyen áll, a „példaként” a fiatalok elé állított nagycsapat produkcióját szinte tökéletesen másolva. Az egerszegiek legidősebb utánpótlás korosztálya a felnőttekhez hasonlóan nyeretlen, mindössze két pontot szerzett eddig, gólkülönbsége 6-25. Ennél is rémisztőbb, hogy ebben a korosztályban ki lehet esni az NB I-es bajnokságból, s az U19-esek magukkal ránthatják az U17-es csapatot is, azaz mindjárt két korosztály búcsúzhat az élvonaltól. Ha ehhez hozzátesszük, hogy az U18-as és az U16-os korosztályban úgynevezett zárt bajnokságot rendeznek, azaz a mezőny megegyezik a felnőtt NB I indulóival, még teljesebb összeomlást vizionálhatunk, hiszen így négy utánpótlás-korosztályban egyszerre veszítheti el első osztályú tagságát a ZTE. Az NB I-es versenyeztetés nélkül pedig még a maradék tehetségek is elhagyhatják a klubot, hiszen akad konkurencia a közelben, elég csak a szombathelyi Illés Akadémiát vagy a győri Fehér Miklós Akadémiát említeni.
Minden szinten verik őket
Persze a többi korosztály eredménye is azt támasztja alá, hogy a zalai megyeszékhelyen nem az elitképzésre helyezik a hangsúlyt. Az U18-as együttes 3 ponttal, 7-36-os gólkülönbséggel 15. a mezőnyben, csak az ugyancsak hárompontos Siófokot előzi meg. A Zete 18 évesei a mögöttünk hagyott hétvégén hazai pályán kaptak ki 7-0-ra a Kecskeméttől. Ugyancsak szánalmas az U17-es csapat szereplése, 4 ponttal, 8-34-es gólkülönbséggel foglalják el a 15. helyet, szerencséjükre akad egy náluk is gyengébb láncszem, a pont nélkül szerénykedő Újpest. A 16 évesek jelentik a minőséget Egerszegen! Na, ne gondoljanak veretlenül menetelő szupercsapatra, de az U16-osok 15 szerzett ponttal kilencedik helyen állnak a bajnokságban, s pozitív a gólkülönbségük.
Megelőzték az akadémiák korát
Mindez azért érdekes, mert Zalaegerszegen már akkor komolyan foglalkoztak az utánpótlással, amikor az akadémiákról még senki sem beszélt Magyarországon. A klub már 1975-ben létrehozta Pacsán saját labdarúgó-kollégiumát, innen több tehetség is kikerült, majd‛ száz pacsai nevelésű fiatalból lett NB I-es játékos. Azóta már Zalaegerszegen is akadémia működik (2009-ben alapították), ám joggal vetődhet fel a kérdés: minek? A zalaegerszegi futball ugyanis öles léptekkel menetel az összeomlás felé. S bár a ZTE Labdarúgó Akadémia jól csengő szlogenje „Múlt a jövőért”, hamarosan alighanem csak múltról beszélhetünk.
--------------------------------------------------------------------
MTK-ZTE helycsere lesz tavasszal -
SzocsA #152 ZTE 0-8 Pápa a ligakupában!! ez már ....... -
#151
Lehetséges távozók és érkezők
- Vulin mellett több játékosunk iránt is élénk érdeklődés mutatkozik - tudtuk meg ma reggel Dézsi Attilától. - Milan Davidov három nagycsapat kivánságlistáján is szerepel, de a védő Miljatovic, valamint a csatárpáros Meye és a gólkirály Waltner Róbert is nagyon kelendő.
Mivel a felsorolt játékosokat élő szerződés köti klubunkhoz, csak megfelelő ajánlat esetén engednénk el őket.
Mint ismeretes, Sorin Botis szerződése június 30-ával lejár, de a klub mindenféleképpen szeretné megtartani az agilis védőt, így a szabadság után folytatja a játékossal a már korábban megkezdett egyeztetést!
- Az érkezők névsora is már körvonalazódott - folytatta az ügyvezető. Június 23-án, a felkészülés első napján már csatlakozik hozzánk pár játékos, akik reményeink szerint fontos tagjai lesznek csapatunknak. Számos magyar illetve külföldi futballistával is felvettük a kapcsolatot, ám konkrét nevekről még nem szeretnék beszélni.
A tárgyalások előrehaladásáról természetesen tájékoztatjuk olvasóinkat!
Zalaegerszeg, 2008. Június 19., 9 óra 30 -
#150 Vulin továbbra is a ZTE játékosa
- Vulin Lovre még mindig a ZTE FC játékosa - cáfolta a tegnap több internetes forrásban is megjelenő információkat Dézsi Attila ügyvezető igazgató. - A Liberec csapata tárgyalásokat folytat klubunkkal a védő ügyében, de ezek még a kezdeti fázisban vannak. Természetesen amennyiben érdemi változásról tudunk beszámolni, azonnal tájékoztatjuk kedves szurkolóinkat!
Zalaegerszeg, 2008. Június 19., 8 óra 0 -
#149 Indulunk az NBII-ben
A ZTE FC klubvezetése ma döntött arról, hogy az NBIII-as bajnokságot nyert csapat a jövő évben indulhat az NBII-ben, a felmerülő plusz költségekre megvan a szükséges anyagi fedezet.
-
#148 Waltner Róbert a szezon legjobbja
Waltner Róbert a gólkirályi cím mellett a Nemzeti Sport osztályzatai alapján a 2007-2008-as bajnokság legjobb játékosa is lett.
Robi a bajnok MTK-s Kanta Józsefet szorította a második helyre, az utána következő legjobb egerszegi Máté Péter lett.
Gratulálunk, és további szép eredményeket kívánunk! Hajrá zete! -
#147 Felkészülési program
- Elkészült csapatunk végleges nyári felkészülési programja - tájékoztatta weblapunkat Németh Ottó technikai vezető. - Június 28-án játszuk az első mérkőzésünket, hazai pályán fogadjuk a Pápa együttesét.
Terveink szerint 6 találkozót játszunk a július 26-ai rajtig, plusz részt veszünk a Király Kupán Szombathelyen.
Tervezett mérkőzések:
június 28. 18:00: ZTE FC - Pápa
július 02. 18:00: NK Cakovec - ZTE FC
július 05. 18:00: ZTE FC - Kaposvár
július 12.: Szombathely, Király-Kupa
július 18. 18:00: Mlada Boleslav - ZTE FC
július 23. 18:00: ZTE FC - Andráshida
-
#146 ZTE FC Amatőr - Győri ETO Amatőr 0:1
Ma délután játszották az NBIII Bakony-csoportjának rangadóját a listavezető ZTE és a második helyezett Győri ETO együttesei között. A legutóbbi fordulóban mindkét csapat diadalmaskodott, a ZTE Csesztregen győzött, míg a győriek hazai környezetben küldték padlóra a Vép csapatát.
A találkozó nagy küzdelmet hozott, a mérkőzés elején jónéhány helyzet adódott a ZTE csapata előtt, azonban ezek kimaradtak, és egy balszerencsés góllal megszerezte a győzelmet az ETO -
#145 ZTE FC - Nyíregyháza 0:0
Ma este a Nyíregyháza csapata ellen mutatkozott be a hétközben kinevezett Nagy Mihály.
Sajnos ezen az estén sem örülhettek a lefújást követően a stadionba kilátogatók, ugyanis egy gyenge színvonalú mérkőzésen, sok ziccert hibázva veszítettünk el két bajnoki pontot. -
#144 Holnap ZTE FC II - Csesztreg
Az NBIII Bakony csoportjának listavezetője, a ZTE FC második együttese a hatodik helyen álló Csesztreg gárdájához utazik a következő fordulóban, amelyet május 1-jén, csütörtökön rendeznek 17 órai kezdettel.
Hétvégén a Zete a Kapuvár együttesét győzte le, míg mostani ellenfelünk a Vép vendégeként, izgalmas mérkőzésen gyűjtötte be a három pontot. Ennek megfelelően mindkét gárda önbizalommal tele várhatja az összecsapást.
A ZTE-nél még kérdéses, hogy a szombati, Nyíregyháza elleni mérkőzés előtt kik állnak majd Dobos Sándor vezetőedző rendelkezésére. -
#143 A ZTE FC zRt. klubvezetése a mai napon értékelte a csapat szereplésével kapcsolatos helyzetet.
Megállapította, hogy a csapat az elmúlt hetekben nem mutatta azt a teljesítményt, ami a klubvezetés, a szponzori kör és a szurkolók részéről is elvárható, ezért Slavko Petrovic vezetőedzővel közös megegyezéssel a mai napon szerződést bontott.
Nagy Ferenc elnök a vezetőedzői posztra a tavaszi idény hátralévő mérkőzéseire - jelenlegi beosztásának változatlanul hagyásával - Nagy Mihályt, a ZTE FC utánpótlás szakágvezetőjét nevezte ki. A szakember az idén végzett az UEFA Pro licences edzői tanfolyamon.
A klub nem mond le a tavaly nyáron elkezdett koncepciójának folytatásáról, a jelenlegi keret magját továbbra is meg kívánja tartani és az új szakmai vezetéstől azt várja el, hogy a játékosokból a valós tudásuknak megfelelő teljesítmény maximumát hozza ki, mely közönségszórakoztató játékkal és eredményességgel is párosul.
Zalaegerszeg, 2008. április 30. -
#142 Elhunyt Mathieu Sprengers Úr, az UEFA Végrehajtó bizottságának tagja, a Holland Labdarúgó Szövetség elnöke.
Mathieu Sprengers úr az UEFA tisztségviselőjeként az elmúlt években többször személyesen is részt vett a Magyar Labdarúgó Szövetség Közgyűlésén, tanácsaival sokszor segítette a Magyar Labdarúgó Szövetség tevékenységét.
Emlékének tiszteletére egyperces gyásszünetet tartanak valamennyi magyar bajnoki és kupa mérkőzésen. -
#141 Az FB a Győri ETO FC - ZTE FC mérkőzésen történt szurkolói rendzavarások miatt a ZTE-vel szemben indított eljárást megszüntette. A testület a Győrt - mint visszaesőt - 300 000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezte, valamint arra, hogy a következő hazai bajnoki mérkőzést nézők nélkül, zárt kapuk mögött rendezze meg. Utóbbi szankció végrehajtását a bizottság 2008. május 31-ig felfüggesztette. -
#140
Petrovic: - Megint kihagytuk a helyzeteket
- Ez egy tipikus 0:0-ás vagy 1:1-es mérkőzés volt - értékelt a meccs tán - Ellenfelünk helyzet nélkül rúgott egy gólt, ami teljesen sokkolt bennünket. A második félidőben csapatom mindent megtett, küzdöttünk, hajtottunk, három nagy lehetőséget is kidolgoztunk, de ezeket sajnos rendre kihagytuk. Ezen az estén az MTK bebizonyította, hogy ők a legjobb csapat az NBI-ben, szerintem megérdemelten fogják megnyerni a bajnokságot! Ezúton elsőként gratulálok nekik ehhez!
forrás(mint az előzőnél): ztefc.hu -
#139 ZTE FC - MTK 0:1
A Soproni Liga éllovasa, az MTK gárdája látogatott Zalaegerszegre a forduló nyitómérkőzésén. Sajnos ezúttal sem sikerült a bravúr, a fővárosiak elvitték mindhárom pontot.
A mérkőzés langyos tempóban indult, majd egy védelmi rövidzárlatot követően találtak Vlaszák kapujába a vendégek, 0:1. A bekapott gól után felébredt csapatunk, de nagy helyzetet így sem sikerült kidolgoznunk.
A fordulást követően a kapujuk elé szorítottuk a fővárosiakat, de a ziccerhelyzetekben rendre elszúrtuk a befejezéseket, így maradt a vendéggyőzelem.
ZTE FC - MTK 0:1 (0:1)
Zalaegerszeg, 4000 néző
ZTE: Vlaszák - Kocsárdi, Miljatovic, Botis, Polgár - Koplárovics (Zatara), Molnár B., Máté P., Davidov (Pekic) - Waltner, Meye (Balázs)
MTK: Végh - Horváth, Lambulic, Pintér, Pollák - Pátkai, Zsidai, Kanta J., Pál A. (Kulcsár) - Hrepka (Kecskés), Urbán
-
#138 Nekem Diawara és Pekic játéka nagyon tetszett és persze Robit se felejtsük el!
Nagyon jól megérti egymást Pekic és Waltner -
#137 Fel kellene éleszteni ezt a topikot!
Volt valaki kint a Siófok elleni bajnokin??? -
#136 bsz Hajnalcat! -
szmulaihu #135 Szép volt Zete!!!
Hajrá Fradi&ZTE! -
#134 sztem nagy zuhanás lesz...
nem nagyon követem az nb1-et,de a zte a 3.helyen áll,nem?és a ztenek az nem olyan rossz hely.Magyarországon az a legnagyobb baj,h egy edzőt sem hagynak igazán kibontakozni.Angliában vannak olyan managerek,akik 15-20 éve a csapatnál dolgoznak,Ferguson és Wenger is elég rég óta ott vannak már a Manchesternél/Arsenalnál -
#133 A közös megegyezéssel távozó Simon Antal helyét a szezon végéig Nagy Tamás foglalja el a kispadon - tájékoztatta a ZTE FC sajtóközleményén keresztül a nyilvánosságot Nagy Ferenc elnök.
A szakvezető volt csapata - a Pécs ellen - debütálhat szombaton a ZTE kispadján. A szakvezető megbízása egyelőre a hátralévő 7 bajnoki fordulóra szól, a cél pedig továbbra is a nemzetközi kupás helyek egyikének megszerzése, vagyis a dobogós helyezés.
A Simonnal együtt távozó Dzurják József pályaedző helyének betöltésével kapcsolatosan holnap történik egyeztetés, ifj. Mihalecz István másodedző további munkájával kapcsolatban sem született még döntés, Balázs Zsolt kapusedző pedig Nagy Tamás kérésére a posztján marad.
Kiváncsi vagyok milyen lesz -
#132 A ZTE FC vezetősége arról tájékoztatta honlapunkat, hogy az elmúlt hetek gyengébb szereplése miatt menesztették Simon Antal vezetőedzőt. Az új tréner kilétéről egyelőre nem nyilatkoztak a zalaiak.
A Zalaegerszeg vezetőesége az edzőváltással kapcsolatban a következő közleményt jutatta el honlapunkhoz. "A ZTE FC zRt. Igazgatósága a mai napon értékelte a – klub ez évi eredményességét döntően befolyásoló - Magyar Kupából történő kiesés után kialakult helyzetet.
Nagy Ferenc elnök kijelentette, hogy a ZTE FC játékoskeretét továbbra is elég erősnek érzi annak a célnak a teljesítésére, hogy a csapat nemzetközi kupasorozatot érő bajnoki dobogós helyezést érjen el.
Figyelembe véve azt, hogy a csapat az elmúlt hetekben sem fizikálisan, sem mentálisan, sem motiváltság tekintetében nem mutatta azt a teljesítményt, ami a klubvezetés, a szponzori kör és a szurkolók részéről is jogosan elvárható lett volna, a ZTE FC zRt. Simon Antal vezetőedzővel 2007. június 30-ig érvényes megállapodását közös megegyezéssel a mai napon felbontotta.
Nagy Ferenc elnök az új tréner személyét nem kívánta megnevezni, ezzel kapcsolatban annyit mondott, hogy arra személyes tárgyalást követően a legrövidebb időn belül sor kerülhet."
Információink szerint az elmúlt hetekben többször is felvetődött Zalaegerszegen az edzőváltás lehetősége. Honlapunk úgy tudja, a Simon helyére a legtöbb esélye Bölöni Lászlónak, vagy Bozsik Péternek van. Bölönit az elmúlt időkben az egyik arab országba csábították, ám nem írta alá szerződését, míg a volt szövetségi kapitány Bozsiknak jelenleg nincsen csapata. -
#131 azért a legjobbaktól elég messze voltak -
#130 uh, elnezest aszittem h 2. hisz nem kovetem nyomon egyaltalan a nemet futballt. azt nem tudom hogy ki az első -
#129 nem volt az B csapat. Majdnem a legjobbjaival álltak fel. -
#128 A Mainz B csapata nem hiszem,h első osztályú :PP -
#127 a Mainz első osztályú csapat-.- -
#126 na igen. magyarorszag elsoosztaly BAJNOKESELYES vs nemetorszag mainz(2. liga asszem ) B csapat kb 5. es 7-1 meg igy is... hol van az a szamosi meg az a koplarovics... :) -
#125 -.- -
Csesza #124 :OOOOD -
#123 Felkészülési meccsen:
Mainz B (német 13.) - "bajnokesélyes" ZTE 7-1 -
#122 Torma gyerek is megfordult nálunk, vinné el a fene:P -
#121 FT REAC [2 - 1] Zalaegerszeg
4' [1 - 0] Torma
12' [2 - 0] Torma
85' [2 - 1] Waltner
-
#120 Zalaegerszeg, március 1., 18.40 A zalai város két könyvtára gyarapodott a kék-fehérek 50 éves történetével.
Az idén ünnepel(het)jük a ZTE újjáalakulásának 50. évfordulóját. Ennek jegyében készült sporttörténeti munkákkal gyarapodott Zalaegerszegen a Deák Ferenc megyei, illetve a József Attila városi könyvtár. A Zegelsők, a Tegnap(előtt) nekik szurkoltunk és Karikák, városok, legendák című 33 tv-interjúról, valamint az Aranyat érő ezüst (ZTE, 1971-72) címet viselő CD-ROM-ról a két intézmény honlapján találhatnak ismertetőket a sportkedvelők, a talán legnagyobb érdeklődésre számot tartó Mikrofonvégen címet kapott magnós összeállításban megszólaltatott "zetefocisták" nevét pedig az alábbiakban adjuk közre:
1957-1960: +BARNA Sándor, GÁSPÁR Géza, NÉMEH József (Bogyi), BELÁK János, MADÁR Gábor, MARANCSICS Imre, GÁSPÁR László, KELEMEN László, KOVÁCS Sándor, NAGY László.
1961-1988: BOLEMÁNYI János, DÉRI László, BALÁZS Zsolt, PROKISCH Károly, MOLNÁR László, PAPP Antal, FILÓ László, VÖRÖS István, PÉTER Zoltán, TÓTH Gyula, GÁSPÁR Gyula, LANG József, MIHALECZ István, TÓTH József (Luttya), SZIMACSEK Tibor, KOCSIS Tamás, SOÓS István, +SZABÓ Rezső, ANDRIS György, JÓZSI György, FEHÉR István, BITA József, SZŐCS János (edző.)
2001-2003: BOZSIK Péter (edző).
A DVD-ket az interjúk szerkesztő-riportere, Tarsoly József ajándékozta a könyvtáraknak, ahol szeretettel várják a ZTE históriáját - az újjáalakulástól a Manchester United legyőzéséig - felidézni, illetve megismerni szándékozó szurkolókat. -
#119 Ma délelőtt sajtótájékoztatót tartottak a ZTE-nél, amelynek keretében bejelentették, hogy a labdarúgócsapat mellé sikerült támogatónak megnyerni a sármelléki Fly Balaton repteret.
A megállapodásnak köszönhetően március 23-án Mainzba utazik Simon Antal csapata, ahol a Bundesliga 1-ben szereplő és Szabics Imrét is foglalkoztató Mainz gárdájával játszik barátságos mérkőzést.
A mostani látogatást nyáron viszonozza a Mainz, Zalaegerszegen sőt, a zalaiak reménykednek benne, hogy akár hosszabb edzőtáborozásra is megnyerik a németeket.
holnap majd kiderül, hogy igazából nem a fly balaton, hanem a mit tudom én melyik kicsi játékrepülőket gyártó cég, és hogy nem is az első osztályú német mainz, hanem egy mainz névre hallgató amatőr klubbal fogunk bari meccset játszani:) -
#118
közben vége a meccsünknek, 2-2
-
Hajnalcat #116 Örülök is neki nagyon! :)
tippem: 1-0 -
#115 tippek a holnapi meccsre?
2-1 -
#114 Úgy tűnik, a helyzet megoldódott, hazai pályán játszhatnak Sebőkék.
Mint arról tegnap beszámoltunk, lejárt a ZTE Aréna hitelesítése, ezért felmerült annak a lehetősége, hogy nem játszhatja otthon szombati bajnokiját a ZTE gárdája.
Nos, az MLSZ honlapja szerint a helyzet megoldódni látszik, és már biztosnak tűnik, hogy az eredeti programnak megfelelően Zalaegerszegen kerül sor az összecsapásra.
Az ügyben Kisteleki István, az MLSZ elnöke intézkedett, a szövetség illetékes munkatársa holnap Egerszegre utazik, hogy elvégezze a szükséges helyszíni szemlét, és amennyiben mindent rendben lévőnek talál, hitelesíti a létesítményt.
-
#113 szvsz ezt a hibát is orvoslni lehetett volna, egy kis odafigyeléssel, itt volt rá az egész tél például