Humoros-aranyos képek/videók

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Bokafix2
#377071
"a deneverek is sotet helyen elnek es feketek"

Gratulálok. Elnyerted az év leghülyébb kommentje díjat. Annyi kiegészítést halkan hozzáfűznék, hogy a denevéreknek több fajtája van. És nem mind fekete. Vannak vörös denevérek, barnák, és szürkék is. Hondurason még hófehér színű is él. Nincs rajta semmilyen sötét szín.
De nem is ezen van a fő hangsúly, hanem azon a tényen, hogy a denevéreket szőr borítja. A szőr színének pedig semmilyen jelentősége nincs annak tekintetében, hogy sötét vagy világos helyen élnek.
Lakhelyhez kötni a bőrszínt pedig azért jó logika, mert ahol sötét van, vagy keveset süt a nap, illetve hosszú a tél és rövidek a nappalok, ott a bőr is fehérebb lesz (lásd: skandináv népek).
Ahol meg sok a napsütés és sokáig tart a nappal, ott a bőr alkalmazkodik hozzá, mert a barnulás a bőr védekező mechanizmusa a napfény hatására. Ez pedig idővel a genetikában is nyomot hagy és öröklődik, azaz a következő generációk bőrszíne már egy árnyalattal sötétebb lesz, pont a lakóhely miatt. Nézzél már meg egy thaiföldit vagy egy indiait... vagy egy brazilt. Vagy bármilyen olyan embert, aki napos, trópusi éghajlaton él. Melyikük bőre fehér?

"nem ezek azok a droidok amiket keresnek"

AnuluWork
#377070
A második, khm, kicsit "királyosan" speciálisra sikerült. :D
Utoljára szerkesztette: AnuluWork, 2022.02.13. 11:39:45

"Awdsmfafoothimaaafootafootwhscuseme" JB

AnuluWork
#377069
Ez nem a tök nélküli csávó a sárkányosból?

"Awdsmfafoothimaaafootafootwhscuseme" JB

ozimak
#377068
A "divat"-ról inkább a sokszor erőltetett blm térdeplés, a netflix meg a disney jut eszembe. Mintsem az individuális emberek véleménye. <#whatever>
BaliBoy
#377067

If Everything That Has A Beginning Must Has An End

BaliBoy
#377066
Tudtam, hogy ezzel fogsz jönni... látom működik a google kereső.
De értelmezni már nem sikerült amit bekopiztál, illetve kegyesen kihagytál részeket...

"The special title "Dark Elf" given to Eöl of Nan Elmoth seems to refer to his personal aversion to the light of the Sun rather than his heritage:

"But now the trees of Nan Elmoth were the tallest and darkest in all Beleriand, and there the sun never came; and there Eöl dwelt, who was named the Dark Elf. <...> There he lived in deep shadow, loving the night and the twilight under the stars." "

És de, le vannak írva a külső személyiségi jegyek is. Csak ahhoz még gugliznod kell egy kicsit....

A lakhelyhez kötés és a fehér/sápadt bőr meg nem "logika" kérdése, hanem biológia.

If Everything That Has A Beginning Must Has An End

#377065
"De Tolkien világában amúgy sincsenek dark elf-ek"

Szerintem rosszul emlekszel, egy par reszlet a szilmarinokbol:

"But now the trees of Nan Elmoth were the tallest and darkest in all Beleriand, and there the sun never came; and there Eöl dwelt, who was named the Dark Elf."

"Those Elves the Calaquendi call the Úmanyar, since they came never to the land of Aman and the Blessed Realm; but the Úmanyar and the Avari alike they call the Moriquendi, Elves of the Darkness, for they never beheld the Light that was before the Sun and Moon."

A kulso / pigment szam nincs tisztazva, szoval nem tudom, hogy miert gyalaznak meg Tolkient.


"Sőt! Azokban a sztorikban, történetekben amikben szerepelnek dark elf-ek,úgy vannak ábrázolva, hogy még a "sima" tündék bőrszínénél is fehérebb a bőrük színe mert sokszor sötét helyen élnek."

Nem tudom ez mennyire jo logika a lakhelyhez kotni, a deneverek is sotet helyen elnek es feketek.
D&D: https://static.wikia.nocookie.net/forgottenrealms/images/3/3a/Drow_5E-Gray_background.jpg/revision/latest?cb=20200618163735
Elder scrolls: http://cdn.mos.cms.futurecdn.net/X6QXUJsvGWgxjkjXZaAtZA-1200-80.jpg
Persze vegyes a kep, Warhammerben neha feherek neha feketek, marvelben csak feher szornyvampiroknak neznek ki


Utoljára szerkesztette: Zsoltee_a_bator, 2022.02.13. 02:33:06
#377064
daemonervosa
#377063
Jó comment,
Valaki lassan tényleg közölhetné már ezzel a sok álszent barommal, hogy attól még, hogy minden szerepet - kaukázusi fehértől - eltérő bőrszínű színész játszik még nem lesznek kevésbé rasszisták, sőt... lehet, hogy pont kontraproduktív a logika?!
Nem lehet úgy pozitívan diszkriminálni egy népcsoportot, hogy a többit ezzel ne diszkriminálnád negatívan... tiszta matek egyenlet.
Mikor lesz olyan globális diskurzus ami azokat diszkriminálja akik tudatosan diszkriminálnak? :)

Trolling is a art.

Synchronous
#377062

"aláírás max. 200 betű, nem tartalmazhat HTML, vagy UBB kódot, és 2 soremelés megengedett" Akkor inkább hagyjuk. : ]

BaliBoy
#377061


Az ugye megvan, hogy a "sötét elf" (dark elf) nem azt jelenti, hogy a bőrük színe sötét??

De Tolkien világában amúgy sincsenek "dark elf"-ek. Olvastam A Gyűrűk Ura trilógiát, A Hobbitot de még a Szilmarilokat is. Egyikben sincsenek sötét tündék. Olyanok vannak akik kevésbé barátságosak (maguknak valók mint pl. az erdő tündék), de kimondottan sötét tündék nincsenek a Tolkien által megalkotott világban.
De még ha lennének is, még egyszer, a sötét tünde nem azért sötét mert a bőre színe sötét.

Sőt! Azokban a sztorikban, történetekben amikben szerepelnek dark elf-ek,úgy vannak ábrázolva, hogy még a "sima" tündék bőrszínénél is fehérebb a bőrük színe mert sokszor sötét helyen élnek.

A gond pedig az, hogy tiszteletlenek egy már megírt művel, Tolkien alkotásával! Azzal a Tolkiennel, aki elképesztő részletességgel dolgozta ki a műveit. Aki egész pontosan leírta, hogy hogy néznek ki az egyes fajok, milyen szokásaik vannak, sőt, ugyebár nyelveket alkotott meg az egyes fajoknak. Nem túlzok ha azt állítjuk, hogy egy zseni volt az irodalomban és a nyelvészetben. És ennek az embernek veszik szarba a munkásságát!

Persze ez a kicseszett woke culture is csak addig megy el, hogy fehér karaktereket cserél ki bármi másra. Bezzeg egy Kunta Kintét nem cserélnének bármi másra a feketénél.....
Képmutató, hányadék banda!
Utoljára szerkesztette: BaliBoy, 2022.02.12. 20:16:31

If Everything That Has A Beginning Must Has An End

vérpocok
#377060
"Emberbol is sokfele van"

Belőlük is leginkább sötét.

Harlan fekete hattyúnak nevezte Almát... valaminek, ami definíció alapján nem létezhetne, de mégis van.

#377059
Tudom, hogy manapsag divatos felhaborodni minden nem arja casting miatt, de a gyuruk ura konyvekben is emlitenek sotet elfeket.

Emberbol is sokfele van, a mesebeli lenyekbol is az a minimum, hogy legyen sokfele. Delen praktikusabb a sotet bor eszakon meg a feher, ennyi.

#377058
//www.youtube.com/embed/_OT33XP6MH0
BenedekFeco
#377057

Hogy helyezze beléd ?sgyík-vesszejét a Magasságos mélységes imádattal, ?sélvezettel, ?sgyík heréinek kusza-gubancos sz?rmeredvényeinek kristálygyökér-fonódásaival!

ximix
#377056
<#hehe>
//www.youtube.com/embed/dGo3daSBDi0

//www.youtube.com/embed/CpoMHeys7uU

BaliBoy
#377055
Teljesen rendben van. Csak most már tudjuk, hogy a másodkor végén volt egy faji tisztogatás...



Hogy b@sszná meg magát az Amazon...

If Everything That Has A Beginning Must Has An End

BenedekFeco
#377054
köszcsi :)

Hogy helyezze beléd ?sgyík-vesszejét a Magasságos mélységes imádattal, ?sélvezettel, ?sgyík heréinek kusza-gubancos sz?rmeredvényeinek kristálygyökér-fonódásaival!

#377053
Újgenerációs Gyűrűk Ura sorozat törpéje. Van latin elf is <#idiota>
Utoljára szerkesztette: dregnarr1, 2022.02.12. 07:21:33

#377052
hepi B Day.

baloldali az miez?

BenedekFeco
#377051

Hogy helyezze beléd ?sgyík-vesszejét a Magasságos mélységes imádattal, ?sélvezettel, ?sgyík heréinek kusza-gubancos sz?rmeredvényeinek kristálygyökér-fonódásaival!

#377050
//www.youtube.com/embed/E1zLaK1TH54
Alexease
#377049
Ird be a szamaidat, majd valaki megkeresi az oldalt, es szol ha valamit talalt:DDD
RatBaG
#377048
//www.youtube.com/embed/DZ4pyJEZTZ0

Per Aspera Ad Inferi.

#377047
Csak kép fb-ről <#papakacsint>

★★★★★

zorrobomber
#377046
Ez csak egy kép, hol a link? Érdekelne.
Utoljára szerkesztette: zorrobomber, 2022.02.11. 16:43:21

#377045

★★★★★

#377044
akkor csak nem akkora a para ha nem tudtal rola :D
mégvadabbdisznó
#377043
//www.youtube.com/embed/jPW3dUmyEjE

De szép bauxit, honnan van?

0Fritz
#377042



#377041
Itt van a szabalyzat: https://armwrestlingworld.com/rules/

A kezdopozicio eleg szigoru, utana viszont eleg laza a szabalyrendszer. Testtel dolni, akar labat is felemelni, csomo mozdulat megengedett. A legtobb ellenfele karizombol akarja megoldani, vagy lazsal az elejen, nem csoda, hogy konnyen lenyomja oket. Aki kibirja az elso rohamot, ott ugyesen iktat be mini pihenoket aztan lerohanja
Alien69
#377040
Nekem csak az tűnik fel, hogy mintha ez nem szkander lenne. Igaz, ennyire nem ismerem a szabályokat, de a kiscsávó azzal nyer, hogy bele fekszik, és az ellenfélnek az Ő egész testsúlyát kellene elmozdítani, míg a másik fél csak kézi erővel dolgozik. Bár, már az egyik részen mintha a színesbőrű emberke is próbálná ezt a technikát alkalmazni, de kevés sikerrel...

mégvadabbdisznó
#377039
Én tisztában vagyok azzal amit itt leírtál... a poén az, hogy azok nem voltak tisztában vele, akik kiálltak ellene, mert valószínűleg azt gondolták, hogy önmagában a hatalmas bicepszek, meg a kigyúrt felsőtest bármit is számít ennél a sportnál.

De szép bauxit, honnan van?

BenedekFeco
#377038

Hogy helyezze beléd ?sgyík-vesszejét a Magasságos mélységes imádattal, ?sélvezettel, ?sgyík heréinek kusza-gubancos sz?rmeredvényeinek kristálygyökér-fonódásaival!

zorrobomber
#377037
Pontosan igy történt. Magyarországon ez csak a retard csoportokban tünik ugy hogy sok embert érdekelne.

zorrobomber
#377036
jaj juj szornyu bruhuhu maszkot kell felvenni meg oltast, benitsuk le a fel orszagot mert különleges kamionos tudos vagyok, na ez aztan sokkal erettebb

#377035
votma

//www.youtube.com/embed/TrNQS2fKjW0

//www.youtube.com/embed/fwnaSP73isA
Utoljára szerkesztette: toza, 2022.02.10. 14:04:50
BenedekFeco
#377034

Hogy helyezze beléd ?sgyík-vesszejét a Magasságos mélységes imádattal, ?sélvezettel, ?sgyík heréinek kusza-gubancos sz?rmeredvényeinek kristálygyökér-fonódásaival!

BenedekFeco
#377033
Ez politika? Oké, majd az illetékesek törlik. Nem fogok rinyálni miatta.
Mert olyan váratlanul ért ez a tüntetés, hirtelen csak úgy ott teremtek a megszokott útvonaladon, hogy nem tudtad betervezni

Hogy helyezze beléd ?sgyík-vesszejét a Magasságos mélységes imádattal, ?sélvezettel, ?sgyík heréinek kusza-gubancos sz?rmeredvényeinek kristálygyökér-fonódásaival!

#377032
jaj juj szornyü brühühü
#377031
hajrá Kanada!
zorrobomber
#377030
"- A politika, és politikai jellegű képek, videók, akármi továbbra is tiltott az egész SG-n."

Arról nem is beszélve, hogy bevagdosni könnyű vidám részleteket a tüntetésről, de az már nincs benne ahogy én is elkések a nem kevés pénzbe kerülő magánorvosi időpontomról miattuk. Ja, végül nem késtem el, mert pár kresz szabályt leszarva, és erőszakosan letolva, ledudálva a - magukat csak kanadai, meg ottawás matricától faszagyereknek érző - gyökereket mégis odaértem.

Dynamic
#377028
A srác (aki mellesleg maga is 2 méter magas és 130 kiló) évek óta szkanderrel foglalkozik és legyőzi a szkanderrel NEM foglalkozó testépítőket és más amatőröket. Mi ebben a különös? Lehetsz akármilyen erős, ha életedben nem szkandereztél.
mégvadabbdisznó
#377027
//www.youtube.com/embed/g7TB6eBhU1M

De szép bauxit, honnan van?

PLaci
#377026
//www.youtube.com/embed/kt7jiaGVsto

Ha nemtetszik az, hogy valamit az X oldalról linkelek, akkor nem kell flémelni, mert nem kötelező rákattintani! :P Link rövidítés: http://fc.lc/ref/PLaci

RatBaG
#377025
//www.youtube.com/embed/4bW-wjC61E0

Per Aspera Ad Inferi.

ximix
#377024
"kribi312
Dog software on horse hardware"
//www.youtube.com/embed/5hY5IoJ4Y58


She said she wanted to be a transformer for Halloween. Wish granted!


<#puszi>

Utoljára szerkesztette: ximix, 2022.02.09. 15:30:35
#377023
ximix
#377022
Good boy <#hehe>