1071
Ha bármi problémádvan a barátnőddel/barátoddal írd meg megbeszéljük.
  • bajgunar
    #1071
    Nem azt írtam, h munkanélküli vagyok, csak h nekem is ilyen hol van, hol nincs melóm. Sok volt nekem is, akik kihátráltak.
    Szerettem (szeretek) én is beszélgetni velük. Csak mikor már megjártam jó párszor, h kudarcba fulladt a dolog, meg nem lett semmi komolyabb, kezdtem letenni a társkeresésről. Aztán nem azt lestem, mikor ír már, meg egyből válaszoltam. ~leszartam, mondván úgyse lesz belőle semmi, ez is kekszet akar, meg a pénzem azt dob úgyis. Jó ok, sok tényleg így volt vele. Azt így kb fontosabb volt a gépezés, szórakozás (jah bocsi, akkor még csak a BF3-volt meg), így nem reagáltam egyből. Láttam, hallottam h ír (másik monitoron), de nem reagáltam rá, game-eltem tovább. Ezzel ugyanúgy lehet húzni az idegeiket, ahogy ők is ugyanígy húzzák a pasik idegét. Nagyon betaláltam én is a rossz embereket. Sőt!
    Amelyik kellett volna (nekem), az engem dobott, átvert, megpróbált kihasználni, stb.
    Amelyiknek én kellettem volna, az nekem nem volt valamiért megfelelő.
    Így kezdtem letenni az ismerkedésről, udvarlásról. A végére minden megfordult. És beindult az egész csajozás téma.
    A ~ magasról leszarás, a nem görcsösen nő keresés, akarás, elfoglaltam magam, más dolgokra koncentráltam. És akkor léptek előtérbe és kellett rájuk is figyelni, ismerkedni, stb. Tényleg így van. Nagyon akarod nem jön össze, oda se figyelsz rájuk akkor meg ajtóstul törnek rád.
  • IXEMGabeo
    #1070
    vicces, hogy hasonlóan én is felvállaltam ezeket a dolgokat, bár azért, ha azt írná az ember munkanélküli kissé nagy hátrány lenne:D főleg mivel nekem hol van hol nincs munkám...nem jó pont a szemükben én meg mindig ezeket fogtam ki, akik kihátráltak mikor bevallottam ezen dolgokat, amiket te is...

    és mivel szeretek a nőkkel beszélgetni, nem csináltam azt, hogy lassan reagáltam holott még kapcsolatról szó sem esett...

    persze el lehet érni, hogy kaparjanak csak ez az általam semmilyen módszerrel nem sikerült...
    úgy tűnik anno "rossz" embereket válogattam ki;)
  • Fresh Duke
    #1069
    Mit? :)
  • bajgunar
    #1068
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!

    Nemtom, társkeresőn csapattam (inkább love-on, meg twoo-n) nekik.
    Első beszélgetés alkalmával leszögeztem, h csóró vagyok, jelenleg nem melózok, autóm sincs. De szívem és lelkem is van.
    És ha nekik az autó, pénz a lényeg, akkor le is zárhatjuk a beszélgetést. Mert részemről az iyen "érdek" kapcsolat nem pálya. Nem leszek senkinek sem a 76-odik kiskutyája. Aztán így zajlott tovább a beszélgetés, ismerkedés. ~ kb "lesz@rom" szinten. Mert nem én írtam először, meg kerestem őket. Kivártam míg ír. (meg közbe is BF4-eztem) és kissé késve, lassan reagáltam, válaszoltam. Nem én törtettem. (ezzel azt érezteted velük, h nem annyira 'fontos'ak, és azt hiszik, hogy simán találsz másik nőt, mintsem őt. És figyeld meg, ők kezdenek el törtetni, hajtani rád. De ha elkezdesz "kaparni" utánuk, egyből lejön nekik, h mennyire görcsösen akarod a kapcsolatot és ezzel csak elijeszted őket. Pont az kell nekik, h ~féltékenyek legyenek, azt lássák, h Te milyen 'kelendő' vagy és minden visszájára fordul. Aztán rávezeted, h jöjjön fel, elmentek erre-arra (elviszed bkv-val) (mivel vidéki, úgysem láttam még a várost, Citadellát, stb...) megmutatod neki. Ha meg már jön, aludjon itt. Hely van, ha már annyit beszéltetek, telón is, stb. Messziről jön, mire a randinak vége, mire elindul haza, mire hazaér, stb.. Egy napra bezsúfolni sok. Ráér, Te is, akkor már aludjon itt. Ha már a bizalom félig meddig kiépült, akkor el fog jönni! ;)
    Innen már gondolom egyértelmű.
    Kb ennyi volt. Igaz ~2 éven át társkeresőztem ezerrel.
    Mire az egyik hölgyel így megismerkedtem és teljesen elvarázsolt. Azóta együtt vagyunk. Igaz ő nem vidéki. És én jöttem/mentem hozzá. Azóta is itt lakok nála. Gyerekei is vannak, így nekem is "lettek". :P
    Pedig elején ez ellen is tiltakotam, h nekem nem kell gyerekes nő. Erre tessék! :P Szóval 1 éve már korrekt, őszinte, hűséges kapcsolatban élek.
  • IXEMGabeo
    #1067
    Befejezted?:D
  • Fresh Duke
    #1066
    Jah, hát vélhetőleg nem az utazással volt bajuk. :)
  • IXEMGabeo
    #1065
    nem is vártam el főleg, hogy, ha úgy adódott volna én is mentem volna;) és Beregszászba különben is én mentem...viszont az SG-ről már jöttek el hozzám;)
  • Fresh Duke
    #1064
    Nem mindenkihez mennek.
  • IXEMGabeo
    #1063
    nem tudom, te, hogy a fenébe érted el, hogy felmenjenek hozzád:O

    sok vidéki csajjal beszéltem, de valamiért mindig kútba fulladt a tali;)

    nekem mondjuk Beregszász jött össze, egyéb nem
  • Danger95n
    #1062
    Köszönöm szépen! :)
  • bajgunar
    #1061
    Egy az egyben igaza van ddt500-nak!
    Felejtsd el! Amiket meg a mondandód végén írtál, azt meg legfőképp: "Az öngyilkosságon gondolkoztam meg a fűvön"
    Ez nem megoldás semmire.
    Először is (lássuk be, való igaz) gyerek(ek) vagy(tok) még!!!
    Ráér ilyenen gondolkodnod majd ~2-3 év múlva középiskolában. A csajt meg felejtsd el, tényleg. Ilyen nincs, hogy egyszer bír, egyszer útál. Most valaki vagy kedvel, vagy nem. De nem váltakozik az érzése, stb... Ebből is látszik, h a csaj még nálad is gyerekebb, és százszor határozatlanabb és bizonytalan. Magaddal meg bánj úgy, ahogy neked jól esik!
    Ha akarod gyúrj, ha nem nem. Ha akarod emósan öltözködsz, ha akarod divatosan. De csak azért úgy ne öltözködj, viselkedj, élj, megnyilvánulj, hogy azzal másnak örömet szerezz vagy hogy meghódítsd.
    Ha valaki nam azért szeret, amilyen vagy hanem amit "előadsz", színlelsz, azt már rég megette a fene. (ha nézed BPÉjjelNappalt, Lali-ról lesír ugyanez) (Nem élő példának hozom fel, hisz a való élet tükörképét adják vissza, de róla megláthatod, hogy úgy sosem lesz korrekt, őszinte, hűséges bnőd.) Éld az életed!!! Nem azt mondom kerüld a csajt, de próbáld meg kissé háttérbe helyezni, másik csajokkal haverkodni, stb... Ő fog utánadfordulni ha látja, hogy nem törtetsz, ~lesz@rod.
    De ha így se sikerül, tegyé le róla. Neki az izmos, kigyúrt, pénzes, zseléshajú, macho, raj csávók jönnek be. (Ez már régen rossz) Mert az ilyen csávók meg kihasználják csak, sorra dönti meg mind, aztán teszik lapátra. A végén meg elkesseredik és nem lesz egy korrekt őszinte kapcsolata. (majd elmondhatja magáról, mekkora kurv@ volt).
    Egyszóval: Felejtsd el, helyezd háttérbe, lehet Ő fog kaparni utánad (akkor a tiéd lesz)! Ha meg nem, hát nem! Cseppet se búsulj! Száz meg száz csaj után fogsz tudni még loholni. Időd lesz rá, mint a tenger. És az elsőnél sem szabad leragadni! Válogatni kell, tapasztalni, megismerni jó párat, majd utána leragadni egynél és elkötelezni magad. Amíg fiatal vagy éld az életed (ne fűvel és öngyilkossággal), buli, csajozni ezerrel, szórakozni, haverkodni (de most még inkább a tanulásra koncentrálni), és mindenzt inkább akkor, ha már elkezdesz dolgozni és lesz pénzed, nem tanulni kell és nem vagy keresőképtelen. Addig ráér. Semmit se veszítesz.

    (látod a nevem? nekem 8 éves kapcsolatom ment tönkre, 1 perc alatt, első nőm volt, házasodni, megállapodni nem nagyon akartam... meg is lett a vége, pár hónapig magam alatt voltam, de rájöttem, egy percig se szabad búsulni. Egy nő után se szabad sírni. Azt hittem nem lesz soha többé barátnőm, egyedül maradok, depis lettem. De elkondolkodtam és kitörtem. Én sem vagyok izmos, se pénzes, se macho. De volt 2 évem! Tudod hány barátnőm volt? (nem írom le, mert jön a flame) Álmodni sem mertem volna róla! Ha hiszed, ha nem, békéscsabáról, szegedről, kecskemétről, pécs mellől, szombathelyről csajok jöttek!!!! érted??? jöttek!!! Hogy velem legyenek 1 hetet, napot, (én alig ha mentem messzebb szszmiklósnál, dunakeszinél) stb... Kalandok ezerrel. Meg se tudom számolni hány nővel voltam! A 19 évestől kezdve a 37 éves-ig mindenfélével. Rengeteget tapasztaltam, tanultam az egészből! Már megállapodtam, pont tegnap volt, hogy egy éve komoly, korrekt, őszinte kapcsolatban vagyok egy hölgyel, akit imádok, szeretek, aki engem is úgyszintén, aki úgy szeret, ahogy és amilyen vagyok és nem a színjátékért, aki elfogadja, hogy nem vagyok macho, swag, izmos, bmw-s gazdag raj csávó.)
    Bocs, hosszú lett.
    Tegyél le róla, éld az életed. Csajok meg vannak mindenfelé. Bármelyik meghódítható. És lehet (sőt biztos) találsz annál a lánynál is 100x jobbat, szebbet, okosabbat, biztosabbat, érettebbet, korrektebbet, határozottabbat. ;) Fel a fejjel. Egy nő után sem szabad sírni egy percet sem! Amelyik meg megy, hát menjen, amelyiket meg lehet vinni, hát vigyék!
  • Pluskast
    #1060
    Igaza van ddt500-nak. Sajnos az élet olyan, hogy nem mindig kapjuk meg azt amit szeretnénk. A szerelem meg olyan dolog, hogy ahhoz a másik fél is kell és ha ő nem szerelmes beléd akkor nem fogsz tudni mit csinálni. A másik dolog meg. Még ha most úgy is érzed, hogy összedől a világ, hidd el számtalan, de tényleg számtalan helyzet lesz majd az életed során amikor szerelmes leszel! 13 éves vagy. Ne írd le magad és főleg ne gondolkodj olyanon mint depresszió pláne ne azon, hogy öngyilkos leszel mert ez nagy butaság. Előtted áll az élet! Leszel még gimnazista, egyetemista, dolgozni fogsz valahol és eközben számos nő fog majd veled szembe jönni akik viszonozzák majd mindazokat az érzéseket és érzelmeket amit irántuk majd érezni fogsz.
    Hidd el nekem (36 év tapasztalata mondatja velem) rengeteg lány lesz még az életedben. Ez a lány pedig nem szerelmes beléd és minél jobban futsz utána annál rosszabb lesz. Ha most úgy is érzed, hogy padlón vagy fel kell onnan állnod! Erről szól az élet és totál felesleges és hülyeség eldobnod azt vagy akár magadba zuhannod olyan valaki miatt akinek igazából közömbös vagy. Hidd el jönni fog még másik lány akibe aztán tényleg lesz értelme bele szeretni mert az viszonozni fogja. Az pedig hidd el nekem csodás érzés és megéri kivárni!
  • ddt500
    #1059
    Felejtsd el a csajt!! Pontosan ugyan ezt végigjátszottam ebben a korban. Tudod mi lett az eredménye? Nem szexeltem 18 éves koromig úgy, hogy közben 3 csaj is szó szerint "felajánlkozott" nekem!!!
    Miért? Mert szerelmes voltam az elérhetetlenbe és még úgy is hűséges voltam hozzá, hogy nem viszonozta! (ÚRISTEN ha visszagondolok menten sírva fakadok).
    Tudom, hogy valszeg hiába beszélek neked de keresgélj máshol.
    És fogadj el egy tényt és ez 100%-ig igaz. Gyerek vagy!! A lány is gyerek! 10 év múlva, tucatnyi csaj után röhögni fogsz azon amit most írtál!!
    Agykontroll! Tedd magad túl rajta!! Ha nem stresszeled, nem nyomulsz sokkal könnyebb lesz.

    ui.Ha azt látja, hogy más csajokkal jársz talán könnyebben rád kattan ő is. Ja és ezt a néha utál néha bír dolgokat is hagyd figyelmen kívül. Valszeg ő még nálad is bizonytalanabb és jobban fél a csalódástól mint te.
  • Danger95n
    #1058
    Sziasztok! 13 éves vagyok és van egy lány az osztályban akibe szerelmes vagyok. Az a baj, hogy nem vagyok, jóképű, menő, swag sem és a menő öltözködéshez sem értek, azt sem tudom, hol vegyek gatyát. A csajozáshoz sem értek... az a típus vagyok aki alig bír megszólalni, de megtudom, néha röhögtetni. 2 éve jött az osztályunkba, a menőbb csajokkal barátkozott össze akikkel nem túlzottan,de jóban vagyok. Akkoriban elkövettem egy hatalmas hibát: elmondtam neki, hogy szerelmes vagyok belé és megtapasztaltam, hogy ő olyan fajta akinek ezt nem szabad ezt megmondani,mert kerülni fog. Utána sikerült beetetnem, hogy csak a haverja vagyok és annyira közel kerültünk egymáshoz, hogy azt mondta én vagyok a legjobb fiú barátja. Akkor azt hittem, meglesz. De akkor egyszerűen megunt és normális, logikus indok nélkül megutált. Utána sikerült kibékülnünk, de azóta néha utál, néha bír. Amúgy ő egy kedvesebb fajta lány, de nem az eltúlozott fajta. Mostanában, gyúrtam, de sehogy sem látszik semmi. Nem jön össze semmi. Szép lány. Ezért is az osztályunkban minden fiú rá pályázik és vannak nálam erősebb, izmosabb , jóképűbb fiúk is akiket bír. Depressziós, vagyok, de nem megyek orvoshoz, mert nem segítenek sosem. Az öngyilkosságon gondolkoztam meg a fűvön. De füvet nem tudok, szerezni, öngyilkos, meg egyszerűen nem merek, lenni. Mit csináljak? Segítsetek légyszí. Tanácstalan vagyok , hogy hogy szerezhetném meg. :((((( Segítsetek.
  • gseldon
    #1057
    Teljesen bele tudom magam élni a helyzetedbe, magam is teljesen hasonló voltam. Szüzességemet 21 évesen vesztettem csak el, és előtte iszonyúan szégyelltem ezt a tényt. Utólag rájöttem, hogy csak féltem. Féltem, hogy nem tudok teljesíteni, mert egyetlen tapasztalatom a pornófilmekből jött. Féltem, hogy elbaltázom vele a kapcsolatot, nem tudtam, hogy vágjak bele. Azt kellett meglátnom, miután megtörtént a dolog, és immár teljesen új szemszögből látom a dolgokat, hogy kár volt. Én rontottam el, mégpedig nagyon. Nem szabad a lányokat, a szexet magasztalni, piedesztálra emelni, nagyon akarni, hogy az első tökéletes legyen. Majd jönni fog, csak egyet felejts el, ne félj. Hagyd magad sodorni az árral, ne akard "megadni a módját".
    Azt kell, hogy mondjam az azóta szerzett tapasztalaimból kiindulva, hogyha akkor lefeküdtetek volna egymással, mikor nálad aludt a csak, akkor összejötettek volna. Ennyi... Minden más megvolt, a testiség nem. Az is kell hozzá, nem félj tőle.
  • interdit
    #1056
    Ne haragudj, de amiket írtál, lerí, hogy magadban is nagyon bizonytalan vagy, félsz. Egy aranyszabály: egy lánynak sosem szabad elmondani, hogy "szűz vagy". Azt nem szeretik hallani.
    Az meg a másik, hogy miután "jóbarátjának" kezel, igen csekély esélyed van arra, hogy máshogy fog rád nézni.
  • patiang
    #1055
    szexhirdetés:

    "2 éjszaka Gyulán"
  • gabe paul logan
    #1054
    Van egyetlen egy sorozat, aminek minden részét meg bírtam nézni...de rájöttem, hogy idáig csak néztem és nem értettem, pedig sokat mondó jelenetek vannak benne, amivel pl most azonosulni tudok.



    Nem tudom min változtatna, ha én nem tartanám magamban az érzéseimet, mint a főszereplő a sorozatban...de azt tudom, hogy én nem dolgozom egy kórházban a lánnyal :), így biztos nem lesz 8 évem rá, hogy bármikor benyögjem neki mit érzek...el fog felejteni, el fogom felejteni...lehet meg kéne mondanom neki, lehet bizonytalannak érez engem, az ex pasija meg egy biztos pont, akinek ismeri a hibáját és úgy lehet vele...ha már egy ideig eltűrte, lehet most is el tudja vagy könnyebb lesz már. Én meg csak egy bizonytalan, bezárkózó ember vagyok, akire 4 hónapot várt...és ő a nő és várt. Tudom, hogy én is hibáztam, de lehet hogy most már csak azért is ...magamért...meg kéne keresnem a tökeimet, amik valahol elgurultak az ágy alá és odaállni elé és valami férfiasat tenni, hogy ne azon agyaljak egész életemben, hogy mi lett volna ha és hogy "persze megtettem mindent"...kivéve ezt. És én hiszem, hogy nem gonoszságból, unalomból tette velem ezt, tudom, hogy érez valamit...hülyeségnek tűnhet csak ennyi idő után, de tudom. És nem vagyok tapasztalt, de tudom, hogy az emberi kapcsolatok bonyolultak...úgy értem NAGYON...és akkor van értelmük, ha valamelyik fél harcol értük, ha van is egy kis remény és az a szörnyű felismerésem van, hogy most nekem kéne, mert most úgy vagyok vele, hogy tudom, hogy a szerelemben az a sajátságos, hogy sose tudjuk hogy fog alakulni...és ha ennyi remény van rá, hogy boldog lehessek, akkor miért ne kockáztassam meg azt, hogy akár szó nélkül elsétál, ha kitálalok előtte?
    Mert tudom...nekem nem lesz olyen lehetőséghez szerencsém, hogy x évig bármikor benyöghetem neki, hogy érzek...ezt vagy most vagy soha.

  • IXEMGabeo
    #1053
    pff tipikus példája a mai lányoknak, respect amiért ennyit küzdöttél
  • tigeroo
    #1052
    Azt mondta felhívta az ex pasija és elment vele randira, smároltak stb...de nem akar vele lenni, mert alkesz volt és ez neki nem kell, nem jelentett neki semmit és azért tiltott le facebookon, hogy ne lássam mi van, amíg elrendezi a dolgot.


    eddig olvastam. az a baj hogy még érez valamit az exe iránt, sőt, elég sokat is ha az ilyen negatív dolgok ellenére kapcsolatba állította magát facebookon is! nagyon akarja, nemtudom miért vetített neked is (nomeg miért voltál naív hogy ezt elhitted)
    gondolj bele hány olyan ember van akik járnak 1-2 hétig és utána rakják át az állapotukat. meg nem úgy tűnt hogy pisztolyt fogtak a fejéhez és azért csinálná az egészet. szerintem hagyd a lányt. más csajra kell fókuszálnod, aki megérdemel és aki nem csap be ilyen durván (énis jártam már így.)
  • gabe paul logan
    #1051
    A mai hétig nem gondoltam, hogy lehetnek érzéseim is...sőt, hogy létezik jófej csaj (igen így gondoltam). Még februárban poénból elküdtem egy kötekedős üzenetet kb 30 csajnak a csajok és pasikban. Kb mindegyiknek ugyanaz volt a válasza...hát negatív persze, ezekre mind ugyanazt válaszoltam, valami félvállról vevős poént, mire az egyik megadta az msn címét. Nem igazán érdekelt, de azért felvettem, hátha megfektethetem, ha ilyen könnyű befolyásolni. Dumáltunk párszor mielőtt kiderült, hogy van barátja, de elég rossz kapcsolat volt, bonyolult is...nem is írom le mi volt a baj. Már eltelt 3 hét...és kb minden héten beszéltünk 3 napot és 2 órát legalább ...amikor kiderült, hogy ő csak a hosszútávú kapcsolatokban hisz. Én meg mivel csak el akartam veszíteni a szüzességem valakivel, ez kicsit elkeserített. Egyszer azzal jelent meg, hogy éppen munkában van...és megadta a számát, hogy hívjam fel. Én meg viccesen az orra alá dörgöltem, hogy...akkor tetszem, igaz és eddig csak talonban voltam? Még vagy 3 alkalommal megkért ezután, hogy hívjam fel, de nem tettem, nem akartam kapcsolatot, meg talonban is voltam ugye :)
    Aztán 2 hét után valami nagyon fura történt....hiányzott, hogy nem beszélhetek vele. Erre írtam egy üzenetet neki, amiben levetkőztem a nagyképű, flegma álarcomat és megírtam, hogy szar hogy nem beszélünk és az egész szűz dolgot és hogy mit is akartam valójában...de ha most kérne, felhívnám.
    Másnap már beszéltünk is...fura volt megnyílni, megnyílni egy lánynak...de tetszett, nagyon türelmes volt és megértő, egyáltalán nem nevetett ki...de még mindig nem akartam kapcsolatot...azt mondtam neki, hogy kedvelem és félek, hogy megcsalom, ha nem élem ki magam előtte. És...megértette, azt mondta vár rám...mást elküldene a faszba, de velem nem bírja megtenni. ??? Még 1 hónap eltelt csak msn-ezéssel...és néhány telefonbeszélgetéssel, kezdtük megszokni....vagy igazán megkedvelni egymást, azután valahogy ...odajutottam, hogy elhívom valahova, egy közös időtöltésre, nem bírtam kimondtani a randi szót:) Kb 5-ödjére megtörtént, fel is jött hozzám, de nem feküdtünk le egymással, csak nálam aludt, nem mondom, hogy nem történt semmi, szikrázott a levegő, de tetszett, hogy nem csinált magából ribancot, még úgy is megállta, hogy 4 hónapja nem volt férfival. Nagyon jól éreztük magunkat, másnap délig nálam volt. Annyira...biztonságban éreztem magam vele. Sokat beszéltünk ezekután és nem értette, miért nem nyílok meg neki. Elmondtam, hogy rettegek, hogy meg fok bántani...mert lássuk be a csajok néha megbolondulnak, jót nevetett ezen, ezután 2 hétig nem találkozutnk mert nem bírtam összeegyeztetni a szabadidőmet, vizsgáimat vele,de felhívtam azért többször.
    És kezdtem rájönni mi is történt...ezt akartam mindig is, nem idegen lányokat meghúzni, elmondtam neki is, azt mondta olyan vagyok mint egy angyal a vállán. xD
    Egy nap este hazaértem melóbol, beléptem facebookra és láttam, hogy...kapcsolatban van, mi a...? Nem is sokkal rá láttam, hogy letiltott az oldalon, hogy ne lássam. Hát gondolhatjátok, hogy szép éjszakám volt. Másnap felhívtam,...de nem kérdeztem rá, hátha elmondja, de nem. ...ezért arra gondoltam először, hogy harcolok érte, nagy nehezen megmondtam, hogy hiányzik...és van egy érzés kialakulóban bennem, és akarom őt...nem tudtam megfogalmazni és nem akartam kimondani a szót...inkább azt mondtam, hogy iszonyú lenne, ha elveszíteném és még mindig félek, hogy meg fog bántani. Még ezzel se bírtam rá, hogy színt valljon. Viszont elmondta, hogy hiányzom neki és ilyen barátot akart mindig is. Így már teljesen összezavarodtam, de legalább tudtam, ha nem engem választ az orra alá dörgölhetem, ezeket, amiket most nekem hazudott, miután randizott mással... megbeszéltem vele egy randit...igen ki mertem mondani már...vasárnapra, de nem vette fel az nap a telefont. Másnap hétfőn már betelt a pohár nálam, felhívtam és mondtam találkozzunk ha már nem dolgozik, legalább egy félórára, mert beszélnem kéne vele személyesen, azután rávett valahogy azzal, hogy idáig is meg tudtunk beszélni mindent, még telefonon is. Hát rákérdeztem. Azt mondta felhívta az ex pasija és elment vele randira, smároltak stb...de nem akar vele lenni, mert alkesz volt és ez neki nem kell, nem jelentett neki semmit és azért tiltott le facebookon, hogy ne lássam mi van, amíg elrendezi a dolgot...és az most lesz, ahogy elmegy hozzá. Beszélgettünk és a végén kilyukadt oda azért, hogy az is lehet, hogy elcsábul, mert a srácot jobban ismeri, közös múltjuk van, tudja a pali hogy mi a gyengéje...stb, ekkor már tudtam, hogy végem van. És amikor megkérdezte, hogy hogy tudtam meg, meg minden...kicsit elképedt, hogy bírtam ki és miért nem szóltam rögtön. Kurva szar volt arra várni, hogy a lány akibe beleestem éppen más faszihoz megy áttárgyalni a kapcsolatukat...de mit tehettem volna, vártam. Másnap felhívtam és kaptam az egyszerű választ, hogy nem engem választott, sorry....és akkor mindent kiadtam, hogy miután elment vele randizni, engem miért áltatott azzal, hogy hiányzom stb, és egyébként is miért kellett ki csalogatnia az odumból és jól tökön rúgni...nem tudta a választ...azt mondta, le akarja tenni a telefont, elbúcsúztunk egymástól. Ez történt a héten kedden és belegondolni is szörnyű, hogy akár soha nem beszélhetek vele, mert nem csak beleestem, nem csak azért mert nem engem választott, hanem mert kedvelem is, nagyon.

    Tegnapra azért már megnyugodtam, írtam neki egy hosszabb sms-t, hogy kicsit elborult az agyam, sajnálom, hogy meg akartam bántani, pedig nem is akarnék ilyet tenni soha és igaza volt, simán randizhatott mással is, nem jártunk. Meg azt, hogy milyen is volt számomra ez az egész, és szerintem már barátok is voltunk, még ha átléptük is valamennyire a határt, hogy nem haragszom és hogy számíthat rám mindezek ellenére, ha kellenék.

    Persze legbelül...érzem, hogy elnyomom az érzést, hogy beleszerettem, de ha boldog azzal az emberrel, akkor legyen az. Aztán néha más érzés önt el...szerelmesnek lenni önző dolog, bárki bármit mond, nem csak a másik boldogsága számít, hanem az enyém is és néha arra gondolok, hogy elmegyek a munkahelyére, amikor végez és elmondom, hogy érzek, még ha nem is változtatna ez a történteken, legalább tudná. Viszont ha ezt megtenném, akkor ha véletlenül még összefutunk a városban...akkor már egy őrültnek fog tartani és nem is merne szóba állni velem, ha ilyet tennék most. Mi a fa**t kéne tennem? Mert tudom, hogy ez most nem az a helyzet, hogy az kell, ami nem az enyém hirtelen és hogy fasz voltam hogy 3-4 hónapot vártam az első randiig és nem láttam tisztán, mit is akarok.

    ...a legrosszabb persze az lenne, ha igazából nem is ment volna vissza barátjához...csak akkora féreg voltam, hogy az előző héten azzal a megnyílós telefonálással, hogy az akkori mondanivalóját a képébe akartam dörgölni, ha nem engem választ, hogy...lehet engem se választott. Senkit se...és él bennem ez a gyanú, mert mióta a másikat választotta, azóta nincsenek kapcsolatban a facebook szerint.

    Lehet valaki ezt tisztábban látja nálam, fiúk, lányok? Mihez kezdjek?
  • Tűzmadár01
    #1050
    Uraim :) Miért nevezik ezt önzőségnek? :) Hát nem azért alkalmazzák az orális kényeztetést mert ez önöknek is örömöt okoz? Vagy ha nem élvezik, akkor miért teszik? Pusztán mert viszonzást várnak? :) A szexben minden mozdulatnak, érintésnek ösztönből és vágyból kellene születnie. Ha nem így van, akkor valóban csak munkának minősülhet :) Nem vitatom,hogy mekkora élvezetet okoz, ha a lány szájjal kényezteti önöket. Azt sem,hogy ezt mekkora élvezettel lehet tenni :) De annyi más dolgot is kaphatnak egy 69-es póz alkalmával. A férfi G-pont ingerlésétől, a heremasszázson át, a pénisz kézzel,mellel vagy akár szexjátékokkal való ingerléséig. Mindezeknek csak a fantázia szabhat határt. Vagy az, hogy önök mennyire nyitottak rá :)
  • #1049
    Hát sztem nem rosszabb mert legalább nem várja el hogy te dolgozz ő meg csak élvezkedjen, az én esetemben télleg önzőség volt az ő részéről.
  • tigeroo
    #1048
    de ezt se értem, hogy egyiket megalázónak találja a másikat meg nem.
    mert ha pl. engedte magát de téged nem kényeztetett az önzőség sztem..

    mondjuk akiről én "kérdezek" ő mind a kettőt megalázónak találja.szal az sztem roszabb...
  • #1047
    Én ismerek ilyet is olyat is. Exem pld megalázónak találja ha egy lány kényezteti szájjal a paliját, az utcában lévő csaj meg pont ugyanezt gondolja fordítva. Szóval exem csak nyalatja magát, a csajszi meg csak szopózik:) Exemet próbáltam rávenni a dologra, nem sok sikerrel, nem is voltunk sokáig együtt... Másik csaj ilyen problémája valahogy nem tudott zavarni. Első alkalommal próbálkoztam, közölte mit gondol, aztán nem is erőltettem a dolgot:)
  • Atomreaktor
    #1046
    nem tudsz mit tenni, nem szabad erőltetni. esetleg egy romantikus este után (pl. közös fürdő, bor) be lehet próbálkozni, de ha érzed, hogy ellenkezik, akkor nem érdemes.
  • IXEMGabeo
    #1045
    egyéniség...ha nem akkor nem, erőltetni pedig a legrosszabb dolog
  • DaemoonHunter
    #1044
    Igen 2 és fél hónapja ismertem egyet de azóta elmúlt.
  • tigeroo
    #1043
    mit lehet olyan lánnyal "kezdeni" aki nem szereti ha orálisan kényeztetik??

    ti is ismertetek ilyen lányt?
  • zolazo
    #1042
    tavez baktalo
  • berreg
    #1041
    majd megoldjuk vhogy. én biztos nem hagyom h ellaposodjon a dolog.. és a csajom sem sztem.
  • karribi
    #1040
    végülis semmi sem rizikós ha jól csinálják.. ugyhogy csak egy kis ész kell mindenhez és úgy már csak 1% marad a lebukás esélye
  • berreg
    #1039
    :) most a repülőgépeset szeretnénk majd megvalósítani, az tény h kicsit rizikós... de biztos nagyon izgi is. az erdősnek van egyfajta meghittsége.. nagyon szeretem.
  • karribi
    #1038
    tetszik a cikk... pont az erdő tetszik melynek kicsi a rizikófaktora :) nem vagy bevállalós:)...
  • berreg
    #1037
    persze, én sem azt mondom, hogy menjen haza a férfi és mondja azt "anya, láttam egy pózt a neten, rakd föntebb a labád, a csípőd told már hátrébb".. ettől görcsös lesz az egész és nem ér semmit. spontánnak kell lennie, ez így van.
    a csajom nézegette a hétenezt sztem nem butaság...

    nekem a legjobban az erdő tetszett, igen, sokszor próbáltuk..:)
  • karribi
    #1036
    de sztem a felfrissítés is menjen spontán, mert az a legjobb így magadat adod és nem bújsz valami internetes álarc mögé
  • berreg
    #1035
    én is így gondolom, de sok embernek gondja van az ilyesmivel.. magam sem értem miért, hisz ennek alapdolognak kellene lennie..:S de úgy látszik még sem az.
    ilyen esetben szerintem a következőket lehet tenni, vagy hagyni a fenébe az egészet, nyilván ez a könnyebb megoldás, vagy küzdeni a dologért, utána olvasni akár a neten, akár máshol, és új dolgokat belevinni a párkapcsolatba.. fölfrissíteni picit..
  • karribi
    #1034
    nem gondolnám,hogy bárkinek is ilyen dolgokra van szüksége... majd a helyzet hozza,hogy éppen mivel tudja a partnerét elcsábítani egy kis együttlétre
  • beababy20
    #1033
    egészen jó kis tanácsok. Még kérünk pár ilyet.
  • riddin
    #1032
    A menjetek el alatt mire gondolsz?:P