Filmek, amiket most láttunk...
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Megértem a fanyalgókat, de nem értek egyet velük. Igen, ez a film a IV. rész modernizált remake-je volt. A modernizálást úgy értve, hogy a film ritmusa sokkal inkább a mai igényekre lett beállítva. Rohan előre, pörög, robban, a néző csak kapkodja a fejét ide-oda. Viszont a világot meghagyták annak, ami az eredetit is naggyá tette. Itt minden kézzelfogható. Csavarok vannak, por, kosz és hamu. Életszagú! Még a fénykarddal is úgy hadonásznak néha, mintha csak egy egyszerű csatabárd lenne, esetlenül, erőből, ahogy azt Luke is tette a Jedi visszatér végén, mikor nekiállta aprítani Vader nagyurat (tudom, tudom, ez az egyik nagy negatívum, amit felhoznak a film ellen, engem viszont kicsit sem zavart).
A történet sem eget rengető. De én most néztem végig újra a IV, V, VI-ot, és valljuk be, ott is így indult. Bele a közepébe. Semmi magyarázat. Ráadásul ott a valódi főgonoszt ott még csak később, a második részben láttuk meg pár perc erejéig. Lassan részről részre építettek fel egy történetet, erre számítok az új részekkel kapcsolatban is.
A hangulat Star Wars volt. A látvány szemkápráztató. A jelenetek lélegzetelállítóak. A szereplők elmentek, Kylo Ren karakterét szoknom kell, de Rey nagyobb kedvenc lett nekem már most, mint anno Luke volt.
Én azt kaptam amit vártam, talán még egy kicsit többet is. Egy nagyon élvezetes mozi élményt és Star Wars hangulatot. 2D-ben, eredeti nyelven, de biztos vagyok benne, hogy még legalább egyszer beülök valamelyik változatára az évben.
Utoljára szerkesztette: Kmarha, 2015.12.20. 17:17:42
Ennek az oldalnak, üzemeltetés és moderálás hiányában befellegzett. Amíg ez nordan és hasonszőrű társainak a játékszere marad, addig én itt végeztem, nem idegesítem magam.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
''Egy probléma nem oldható meg azzal a gondolkodással, amely magát a problémát létrehozta''
Utoljára szerkesztette: mulli1986, 2015.12.20. 15:18:03
SWTOR nick: HUN_Miller, Origin: Miller86HUN, Uplay: mulli86hun, Steam: mulli86, Rockstar Games: mulli86 Jobb félni, mint áldozatául esni egy hirtelen Ninja támadásnak!
SWTOR nick: HUN_Miller, Origin: Miller86HUN, Uplay: mulli86hun, Steam: mulli86, Rockstar Games: mulli86 Jobb félni, mint áldozatául esni egy hirtelen Ninja támadásnak!
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
" Elvileg lehet, mert a négersrác is úgy forgatta rögtön, mint aki legalább 1 éves kardedzésen van már túl." Te nézted is, vagy csak fikázod? Egy egyszerű rohamosztagos is leverte Finnt mikor kard volt nála. Nem tűnt egyáltalán képzettnek.
A másik, hogy Rey, úgy verte le Ken-t, hogy az meg volt lőve, valamint még mindig mondom, nem tudjuk, hogy kicsoda ő valójában. Az sem biztos, hogy nem kapott már gyerekként képzést. Mert még a Jakkun, látszott a mozgásán, hogy képes az önvédelemre, és ha nem is karddal, de azért a bottal elég jól bánt.
\"Előbb lesz meg a Juventusnak a harmadik csillag, mint a Milánói csapatoknak a második\" - Gianni Agnelli FORZA JUVE.
voltak benne hülyeségek? igen, de engem nem érdekel. én egyben nézem az egészet, és úgy zseniálisak, van lelkük.
félek, az új résznek nincs...
Hát izé, tegnap megnéztem, nem volt rossz, sőt helyenként hozta a húbazzeg érzést, de nem is volt annyira húhhúú hűdejó.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Rey, Luke lánya lesz majd? Ha igen, hogy a francba tud egy alkatrészgyűjtő kardpárbajt vívni az emossal, akit aztán le is aláz, vagy azzal, hogy megfogta a lézerkardot, már ez a képesség is a birtokába jutott? Elvileg lehet, mert a négersrác is úgy forgatta rögtön, mint aki legalább 1 éves kardedzésen van már túl. A nagy halálcsillag, vagy bolygó ötlete szánalom volt már, a kocsmás jelenet is.
Viszont sok NEW HOPE koppintás ellenére hozta azt, amit vártam, látványvilág néha elképesztő volt, a sivatagos bolygót meg már hagyják a csába. De én Luke-ból csináltam volna egy roppant erős birodalmi főgonoszt, akár úgy, hogy soha nem is kellett volna az arcát megmutatnia.
10/7
Utoljára szerkesztette: rain70, 2015.12.20. 08:54:21
"A tolerancia és apátia a haldokló társadalom erényei" - Arisztotelész ASUS Z170 Pro Gaming, Intel Core i5 6600K, Gigabyte GTX 1070 G1, Kingston HyperX Fury DDR4 2x8GB
- Az első bekezdés epic, amikör a kör bezárul.
És majd a lányod is viszi az ő gyereket a következő star wars mozira.
Mikor beültem a moziba olyan érzésem volt mintha vissza mentem volna 79-be mikor elöször láttam az akkor még két részben leadott IV részt / ma valszeg már hihetetlenek tünik de akkor szünet volt a film felénél /
Sajnos ez az ézés fokozatosan csökkent mert én személy szerint valami újra vágytam régi köntösben de ez csak egy copy paste volt eszméletlen mennyiségü fan service szolgáltatással.
Jó volt látni a régi szereplöket és ök jók is voltak de a " gonosz karakterek " meg se közelitik vadert de még mault se, Kylonak sose lett volna szabad leveni a sisakot mert onnantól kezdve már csak mosolyogni lehet a srácon...
Az új szereplök egy kivételel nagyon jók, föleg a csaj, a feka gyerek viszont totál hiteltelen és számomra érthetetlen is, hogy gondolták, hogy ezeket a motiváciokat és indokokat bárki is hitelesnek fogja tartani nem tudom.
Ami a legfontosabb kijött abból a gödörböl a frencsájz amibe az elözö három rész alatt került, mert azoknál sokkal jobb ez az epizod de nálam maradt a trónon a IV-V rész.
In my restless dreams, I see that town... Silent Hill.
11/tiz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
kenterbeveri az elso 3 reszt. (I, II, III)
Szineszek is bejottek. Latvany is jo volt. Nagyon, nagyon tetszett! Holnap megyek meglesni ujra.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
az új szereplők nagyon tetszettek, 1-2 nagyon meg is lepett mert kicsit másabbra számítottam...kifejezetten érdekes számomra KYyo h nem egy Darth Vader 2.0 lett, hanem pont eltérő karakterfejlődésen megy át...a fény csábítását próbálja leküzdeni😊
Rey-ről előzetesen meg voltam győződve h Han és Leia gyereke , de úgy néz ki nem ez a helyzet...talán nem is Luke...
Snoke is érdekes róla is többet akar megtudni az ember...
Finn pedig nagyszerű volt szerintem, na meg BB8 is
Utoljára szerkesztette: barcalaci84, 2015.12.19. 20:44:25
Annyi történik itt, hogy nekünk, akiket el tudott varázsolni, tetszik. Vannak, akiknek nem jött be a nosztalgia és csak megvonták a vállukat.
Aztán vannak azok, akik vígan osztogatják rá az egy, meg két csillagokat (a tízből), elég hülye indokokkal, rohejesen rosszul látva, elemezve dolgokat (teljesen félreértelmezik pl. Rent, pedig olyan egyértelmű, mit is akartak ezzel a karakterrel). Na nekik ajánlom szeretettel a Sátántangót, hatszor megnézve egymás után. Vagy látványfilm kell? Akkor ott a teljes Transformers gyűjtemény, vegyék meg arany díszdobozban
Aki szerint az SW VII egy "szar", ami nem érdemel több pontot 1-2-3-nál egy tízes skálán (tehát mondhatni vákuumban, nem picsogva, hogy hát de rimék, hozzáteszem, ez az állítás jogos, de csak egy bizonyos szintig, nem ennyire felfújva), az szimplán hülye, vagy troll (tehát hülye)
Persze a 9-10/10 sem reális, ez is egyértelmű (eleve nem szeretek pontozni amúgy). De hogy szórakoztató? Hát persze! Mint SW működik? Tökéletesen! Az igazi gond vele az, hogy két évet kell várni a folytatásra.
Utoljára szerkesztette: ProGabe, 2015.12.19. 20:28:33
Let me tell you something my friend. Hope is a dangerous thing. Hope can drive a man insane.
Itt igen sok volt az ismétlés...de nekem ez adta meg a hangulatot. A másik amit elért....hogy érdekel a folytatás....mint annó a birodalom visszavág végén...és ezt most éreztem először azóta..és ez nekem jó..és tetszik.
\"Előbb lesz meg a Juventusnak a harmadik csillag, mint a Milánói csapatoknak a második\" - Gianni Agnelli FORZA JUVE.
És mivel magasak az elvárások is, így szegény biztos hogy le fogja verni a lécet. Az Indiana Jones trilógiát is a 80-as években kezdték és mi lett a 2008-as 4-dik résszel? Hát kb. mindenki utálta... pedig még a rendező is ugyanaz maradt.
Lucas elkezdett egyfajta mélyrepülést a Baljós árnyakkal és most a későbbi rendezőkön áll hogy mit kezdenek a szériával. De az tény hogy olyan, az újdonság erejével ható képi világot és történetet mint amit a régi trilógia képviselt nemigen fognak tudni visszakönyörögni a vászonra.
Bár tény hogy lehetett volna a film ennél rosszabb is. JJ sajnos nem igazán volt tisztában a hozzávalók keverési arányával és mondhatni 'elsózta a levest' a túl sok nosztalgiával és egy konkrét rész lekoppintásával.
"nem ezek azok a droidok amiket keresnek"
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Reyről ki fog derülni, hogy Luke lánya - valahogy összehozta... Figyeld meg. Hacsak nem az lesz, hogy ő az, aki már megint egyensúlyt hoz az Erőbe - na, az már tényleg komikus lenne. Mindettől eltekintve vicces volt, ahogy autodidakta módon kitanulta az elmetrükközés képességét, illetve ugye bármilyen tehetség valaki, a kardvívás az bizony kardvívás, fogásokkal, trükkökkel - amikről neki fogalma nincs. Annyi igaz, hogy az emós jedit (?) tényleg meglőtték, így valóban lehetett helyzeti előnye a lánynak, oké.
Ettől függetlenül ez a film egyszerűen nem méltó a Lucas-féle SW-hez, nagyon hiányzott belőle maga Lucas, a szelleme, az, amit hozzá tudott tenni a sagához. Nézz bele akármelyik epizódba a Baljós Árnyakon kívül. Ömleni fog a SW hangulat ehhez képest. Nézd meg csak a Sithek bosszúja nyitó jelenetét. Az SW. Real. Ez meg egy másolat, annak minden nyűgével-bajával. Sajnos!
Je suis blanc et européenne!
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
JJ Zsidaj??
Az.
“Well, if crime fighters fight crime and fire fighters fight fire, what do freedom fighters fight?”
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
1. Az nem a Tatooine volt.
2. Kylo Ren sosem lett annyira kiképezve mint Vader. Valamint meglőtték. Arról nem beszélve,hogy nem tudjuk, hogy kicsoda Rey...és milyen képzést kapott amiről nem tudunk. Szóval két nem teljesen képzett ember kardozott....Én rosszul Lettem voltam ha ugrabugrálnak.
\"Előbb lesz meg a Juventusnak a harmadik csillag, mint a Milánói csapatoknak a második\" - Gianni Agnelli FORZA JUVE.
az ERŐ a Jó és a Rossz oldal a politika, a lázadók a család minden kivan dolgozva! fegyverek,hajók,lényekről nem is beszélve
Utoljára szerkesztette: Rhonin7, 2015.12.19. 18:04:09

Utoljára szerkesztette: TBTPumpa, 2015.12.19. 18:06:06
"You live your life just once, so don't forget about a thing called love..."
"Ha a trendet követed és a trenddel mész, akkor a trend elmúlik és te is elmész..." Az 1000. nyár
Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.
Ott vannak a Timothy Zahn könyvek.....azoknak pl. nagyon is jó történetei vannak..simán abból csináltam volna a filmet mint ahogyan azt követelték is a rajongók....erre megcsinálják a 77-es StarWarst......
"Ha a trendet követed és a trenddel mész, akkor a trend elmúlik és te is elmész..." Az 1000. nyár
"Ha a trendet követed és a trenddel mész, akkor a trend elmúlik és te is elmész..." Az 1000. nyár
J.J. Abrams ... (written by) and
Michael Arndt ... (written by)
"Ha a trendet követed és a trenddel mész, akkor a trend elmúlik és te is elmész..." Az 1000. nyár
komolyan mondom minél több ilyet olvasok a sajnos! igazságról a filmmel kapcsolatban annál jobban sírok,hogy JJ ezt keményen elbaszta.........
Nektek nem volt álomszerű a kezdés? Úgy értem el se hittem, hogy ott ülök a moziban és ezt a filmet néztem!
Mivel előttem már páran leírták a pro és kontrát így ezt most el is hagyom.
Férfiasan bevallom az utolsó jelenetnél, azaz tényleg a záróképsoroknál, kicsordult a könny annyire hozta az SW hangulatot.
10/8
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – > ¯\_(ツ)_/¯
Amikor felcsendült a jól ismert zene a legelején, kajak elszorult a torkom. Eszembe jutott, amikor még kissrác koromban az apám elvitt az Új Reményre a már nem létező Rege Moziba. Ott egy életre megfogott ez a világ, mondhatni ezen nevelkedtem fel, minden esetre hatalmas kulturális behatást gyakorolt rám, és vitt a sci-fi szeretete felé. Ma meg én vittem a 12 éves lányomat erre a filmre… Ezt csak elöljáróban, hogy érzékeltessem, mit jelentett nekem ez a mai vetítés, jöjjön a lényeg:
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Ami hirtelen, egyszeri megnézés után eszembe jut:
Már megint egy Halálcsillag. Könyörgöm… Már megint ugyanúgy kell támadni, már megint van egy gyenge pontja, ahová a támadást kell koncentrálni, pajzs trükkös kikapcsolása is befigyel, naná. Érdekes, a Birodalom Visszavág tudott Halálcsillag nélkül is működni.
Megint berepülnek egy árokba, mert egyébként fentről nem lehet megközelíteni a célpontot. Rettenetesen fárasztó volt. Harmadszorra is robbanás, elrepülő Falcon és a maradék X-szárnyúak. Ilyen az, amikor új színt visznek egy szériába…
A haditerv megvitatása, pont úgy, ahogy az Új Reményben és a Jedi Visszatérben láthattuk. Tábornokok Leiával egy hologram körül tanácskoznak. Nem láttuk ezt eleget…
Megint egy droidot keresnek a fontos információk miatt, ugye „hol vannak az ellopott szalagok”… Sírtam rajta.
Kocsmajelenet. A film egyik legpofátlanabb jelenete más lényekkel ugyan, de gyakorlatilag ugyanaz, mint az Új Reményben, Mos Eisleyben. Én éreztem magam kínban, amikor néztem. Hihetetlen, hogy ezt így vászonra lehetett vinni.
A kis robot és a számkivetett ember barátsága. Ez is egy mostantól borzasztó SW klisé, nem is tudom, hogy miért kell ez minden egyes részben.
Mindezeken kívül vérgyenge fénykard harcok, még a SW-univerzum logikáját is nélkülözve. A semmiféle képzésben nem részesült hölgy legyőzi a képzett Jedit. Na, ez nettó hülyeség. Lukenak is 3 évre volt szüksége ahhoz, hogy Vader elé állhasson – és simán vesztett.
Kylo a Halálcsillagon hirtelen felkapja a fejét és azt mondja: Han Solo… Ahogy Darth Vader kapta fel a fejét a Halálcsillagon annak idején és azt mormogta: Ben Kenobi. Röhej.
Már megint a jók közül valaki enged a sötét oldal csábításának, már megint egy családtag. A film alatt arra gondoltam, hogy a Skywalker családnak egyszerűen meg kellene tiltani, hogy utódot nemzenek és akkor majdnem minden probléma megszűnik a galaxisban…
A guruló-csápos-gülüszemű szörnyes-kergetőzés jelenet Han Solóval és a többiekkel teljesen felesleges volt, amellett, hogy ultra ciki. Mi ez Alien vagy Dolog? Mi volt ennek a jelenetnek a funkciója? Ja, és akkor már megint az van, hogy Hant kergetik mindenféle zűrös alakok, mert már megint átverte őket, mint anno Jabbát. Értitek, a Köztársaság hőse, mint piti szélhámos, na ne…
Á, jegyzetelni kellett volna az újrahasznosított jeleneteket, mert volt még bőven…
Dialógusokban is voltak ismétlések, apropó, dialógusok: Ha van, ami rém gyenge, hát ez az. Tőmondatok, Taxi-szintű viccelődések, néha lehetett rajta röhögni, de egyáltalán nem ültek annyira a poénok, mert ez egy Taxiban oké, de itt...
A felvezetés: Na, az nincs. Senki nem tudja, hogy a fenébe lett az Első Rend, a Birodalom örököse már megint egy meghatározó tényező, miután a Köztársság szarrá csapta őket a Jedi Visszatérben. Ott a birodalom fő hadseregét kiütötték, mindenki ünnepelt, már csak a szétszóródott csapatokat kellett levadászni. Ehhez képest itt pont abban a helyzetben vannak a lázadók, mint az Új Remény elején. Ez egy eszementül nagy lyuk a sztorin, mert most akkor hogy is lett ez az Első Rend, meg most akkor hogyan lett a vert sereg maradványa galaxisszerte domináns egy olyan haderővel, amivel perceken belül ott tudnak lenni bárhol és mitől vált a győztes Köztársaság egy üldözött, underground szervezetté?
Ja és még mindig a Halálcsillag, a végső harc. Itt is, mint az Új Reményben, nagyon félnek, hogy a bázisuk lőtávolba kerül, itt is számolnak vissza, hogy még x perc, y perc, jaj, mindjárt lőhetnek… Kreativitás zéró.
Nem voltak masszív űrcsaták, emlékszem, még mennyire élveztem a Sithek bosszúja elején azt a grandiózus űrháborút. Úgy egyáltalán: Semmilyen grandiózus nem volt ebben a filmben, és semmilyen új, eredeti ötlet, még tárgyak, gépek terén sem, amiben azért még az új trilógia is bővelkedett. Hiányoztak az új világok, az olyan tipikus, nagytotálos jelenetek, amik a SW elengedhetetlen részei.
Snoke, a legnagyobb rosszfiú – gondolom Sith, de hogy honnan, ki képezte, mi van egyáltalán… meg hogy csábított át egy Skywalker-Solo ivadékot… Rohadtul senki nem teszi ezt hihetővé akár csak fél mondatos magyarázattal sem… Anakin áttéréséhez azért kellett pár dolog ugyebár.. Ez meg már Sith-tanonc, hát menjenek a francba. Szóval Snoke úgy nézett ki, mint egy kommunikációból gyorstalpalón átesett Ork a Gyűrűk Urából, Kyle pedig leginkább arra hajazott, amilyennek elképzelem fiatalon Perselus Pitont a Harry Potterből… Egy emós kisbuzi, most komolyan.
Az egész szituáció, a harcok, a világok, mind-mind olyan buget SW-érzést adtak nekem, olyan volt, mintha egy mellékszálat néztem volna valami kisebb villongásról a galaxis pereméről, miközben a sokkal komolyabb és fontosabb események máshol történnek. Ez egy gagyi és piti bandaháború a SW-s háborúskodáshoz képest.
Számomra sokkal nagyobb flash volt a Sithek Bosszúja az összes bárgyúságával együtt. Ez valahol a Baljós Árnyak felett van valamivel, de élből a 2. legrosszabb SW film.
Az Új Reményt kiskorom óta kb. 70x, a Birodalom Visszavágot és a Jedi Visszatért több tucatszám láttam, feltétlen híve vagyok a szériának. A Baljós Árnyak egy katasztrófa, a Klónok támadása sokkal bíztatóbb, de már simán többszörnézős nálam, a Sithek bosszúja meg tömény SW, leszámítva a bárgyú lova story szálat. Szóval messze nem vagyok SW hater, sőt… De ezt még max talán 2x fogom megnézni.
Ja még a végére: Az hogy meggyilkolták Han Solót, megbocsáthatatlan féreg egy dolog.
Bónusz sztori: A lányom meg betett pár srácnak keményen. Jövünk kifelé a Corvinból, a gyerek még mindig a film hatása alatt van, iszonyat tetszett neki. A bejáratnál tartunk, amikor fennhangon méltatlankodni kezd, hogy „majdnem sírtam, amikor Han Solót megölték!” És pont jött be egy 4-5 fős baráti társaság, fiatal srácok. Néznek, szerintem ekkora spoileren életükben nem estek át, de jól viselték mert azonnal elkezdtek hangosan röhögni. Gratuláltam a lányomnak, sajnálkozva rájuk pillantottam, nevettek egyet és ment mindenki tovább a maga útján. Poén volt...
Utoljára szerkesztette: ElNano, 2015.12.19. 16:36:29
Je suis blanc et européenne!
Ha köztünk lenne még Jedi biztos megkövezne ezért.<#sir>#sir>
Utoljára szerkesztette: CalebJoe, 2015.12.19. 16:16:45
Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
"The trees move. Do you not see it?"
Inkább Spoilerbe rakom, mert így hányhatok mindent egybe, meg nem kell gondolkozni, hogy kinek mi a spoiler
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Hát megmondom őszintén én úgy jöttem ki a moziből mint amikor John Travolta nem tudja, hogy mivan. Nem tudtam eldöntetni, hogy most jó volt vagy sem.
Tény nosztalgia, ahogy mindenki írja megvolt. Nekem az nem tetszett ebben, hogy gy az egyben remake.
Ami jó volt hogy helyenként nem kiszámítható mégse a sztori. Szereplők nálam az elmegy kategória, nem kedveltem meg kifejezetten egyiket se. Szerencsétlen néger srác a tipikus vicces néger figurát alakítja, nem nagy karakter.
Rey, hát az elején amennyire semleges figura volt, kb annyira szerettem meg a film végére.
Kylo meg.... Hát hogy is mondjam. Egyébként se egy tipikusan utálható fő gonosz. Mondjuk Darth Vadert is csíptem, de a színész gyerekek... Hát anno mikor a Sithek bosszújában Anakin átállt a sötét oldalra, hát na ő el tudta játszani, hogy gonosz lett, a nézés, az effektek. Lehet én vagyok fő gonosz esetén ahhoz hozzászokva, hogy legalább félelmet kéne sugároznia a karakternek. Maszkírozzák el vagy valami. Nem. Ez egy hülye gyerek kinézetét és vonásait hordozza magán. Komolyan, látom magam előtt, ahogy Kylo Ren-es rózsaszín pólóban fognak a kiscsajok szív kéztartással a színész háza előtt ugrálni. Nagyon szar szerintem.
Aztán Remake. Értem én hogy térjünk vissza a gyökerekhez, de ennek az a megoldása, hogy kb egy az egyben lekoppintom a 4. részt??? Hát nem tudom. Nekem elég nosztalgia faktor lett volna, ha a régi stílust hordozza magán. Meg hogy megjelennek a régi színészek. De hát ha ez kell a népnek...
Az is negatívum, hogy ez nem olyan mint a régi 4. Hogy egy estés filmnek készült, hanem tele van üres dolgokkal. Nagyon erősen érződik hogy előzményfilm vagy első rész vagy hogy mondjam.
Na igen olvastam itt, hogy értjük, Hitler és valóban. KB akkor lenne ez feltűnőbb, ha a homlokukra lenne írva, hogy Heil Hitler. Vicces. JJ Zsidaj??
Meg nekem mindig is kicsit fura volt a régi részekben is ez a Jedi gyorstalpaló, amit Luke is kapott, meg most Rey. Ja hogy ő most nem kapott semmit, mégis helyenként már úgy használta az erejét, mintha bármit is tudna róla. Ez engem zavart. Meg én pont szerettem, hogy a Jedik használják az Erőt fénykard használata közben is. Ergó gyorsak, kemények, akrobatikusak voltak. Én így képzelek el egy Jedit. Régen nem tudták megoldani, de nem lehetett volna ezt megtartani? Most megint olyan volt, mintha én meg haver kaptunk volna egy fénykardot és bohóckodnánk.
Ami pozitív, hogy nagyon átjárja az egész filmet a Star Wars feeling, a légkör, a karakterek, zene, világ. Számomra ez menti meg a filmet.
Egyébként most olvasom itt a KOTOROS HSZ-t. Valóban a játékoknak kb 5-ször jobb sztorija van. Nem tudom, miért nem tudnak a filmkészítők is olyan csavarokat beleírni a filmekbe, amitől lemegyek hídba....
És egyébként vérbeli SW rajongó vagyok, az első treilernél, mikor a végén Solo mondja, hogy Chewie we are home, majdnem elsírtam magam. Szóval nem kívülállóként ez a véleményem. Egyébként én a fejlődés híve vagyok egy kis nosztalgikus betekintéssel, szóval számomra ez a film kicsit túllőtt a nosztalgián és nagyon első részes lyukakat hagyott a sztoriban. Az ilyet nem szeretem.
SWTOR nick: HUN_Miller, Origin: Miller86HUN, Uplay: mulli86hun, Steam: mulli86, Rockstar Games: mulli86 Jobb félni, mint áldozatául esni egy hirtelen Ninja támadásnak!
Utoljára szerkesztette: Nyiri, 2015.12.19. 11:33:49
"Ha a trendet követed és a trenddel mész, akkor a trend elmúlik és te is elmész..." Az 1000. nyár
Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.
A látványvilág és a kivitelezés 10, történet 3.
De hová tűnt Damon Hill?!
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
"Awdsmfafoothimaaafootafootwhscuseme" JB
(mondjuk én éppenséggel nem utálom. Az elmúlt évekbben megnéztem 1-2x)
Utoljára szerkesztette: LasDen, 2015.12.18. 23:23:01
"Ha a trendet követed és a trenddel mész, akkor a trend elmúlik és te is elmész..." Az 1000. nyár
kicsit csalódás nekem a film....és majd 2-3 hét múlva szerintem jobban lefogják húzni az emberek............
