IL-2 Sturmovik, CloD, BoS

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

acidrain
#69459
Beszarás, hogy mik történnek manapság. 😄

"Rácsapott, mint Kukori a műmenyétre."

#69458
Általában este már csak stratégiára marad agyam..olyan délután 5-6 körül nézek fel. Szóval akkor az korai.

#69457
Minket is vertek a csajok általánosban! 😄 Állandóan fogdostuk õket, és nem annyira tetszett nekik... pontosabban úgy kellett csinálniuk, mintha nem tetszene nekik! 😄 Pechünkre pont azok jártak judora, akik jól néztek ki! 😄

www.smart-bus.hu

Her Laca
#69456
Nézd Miki fiam😊
Én már csak maradnék az eredeti nézése mellett ,lévén szánom bánom ,de nem szeressek szõrös férfitesteket bambulni,még poénból sem😊

Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.

#69455
Középsuliban egyszer megvert egy csaj <#nyes>

Az osztálytársnõm volt. Mindig undok volt velem, de annyira közömbös volt számomra, hogy sosem érdekelt mi baja velem 😊

Egyszer mondtam valamit amit nem is neki mondtam, hanem a haverjaimnak. Erre felpattant és szitkozódva elkezdett verni. Én meg nem értettem semmit, csak röhögtem rajta, hogy ennek mi a baja? <#taps> Aztán már nem volt õszinte a mosolyom, amikor már egyre erõsebben verte a fejem meg a hátam és láttam rajta, hogy idegbõl ver. Aztán mielõtt még felálltam volna, hogy rászóljak most már elég lesz, megelõzõtt, mert bõgve ment ki az osztályterembõl. 2 barinõje (szintén osztálytársnõk) meg olyan szemrehányóan néztek rám miközben kimentek utána, mintha én vertem volna meg! <#conf> Kérdõen néztem körül, mert semmit nem értettem az egészbõl <#confused>

Azóta is gyakran eszembe jut a dolog de, most évekkel késõbb is csak találgatok. Lehet, hogy szerelmes volt?<#nemtudom>

A jó pilóta egyik szemével céloz, a másikkal a 6 óráját nézi. Ha az ellenségeid lőtávolban vannak, akkor te is. Gut,Besser,Messer. Magyarán, a Messer messze a legszebb

mijki
#69454
OFF:
Ennek a dalnak a paródiája vagy nem tudom mije. 😄

ON:

IL-2 Cliffs of Dover: mijki World of Tanks: mijki Win7 x64 Ultimate ; Gigabyte P41T-ES3G ; Core 2 Duo E6750 2,66Ghz ; 4GB DDR3 ; GT 240 1GB driver 304.79 ; Samsung HD321KJ, HD103SJ ; Saitek X52Pro

Her Laca
#69453
<#eljen>

Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.

#69452
Hát, ha egy nõ nem kap meg valamit, akkor tényleg könnyen el tud szállni az agya !😊
Zpogi
#69451
Az ilyen szarfaszú pöcs meg is érdemli,de az is lehet, hogy buzi.

Zpogi
#69450
Nincs senki hétköznap? Lehet, hogy tényleg nincs szerencséd. Amúgy nem tudom mely órákban próbálkozol, de mi közülünk mondhatom, hogy legalább két ember állandóan fent van esténként, de inkább több.

Ami tény, hogy az esti órákban nagyobb az élet nemzetközi szinten is, de hogy nem lenne senki az erõs túlzás. Az ATAG szerverét 50 alatti játékossal ritkán látni vagy ott van az AX Dogfight 10-20 ember átalában van rajta.

Általában mikor fellépek a steam-re mindig látlak fent, de más játékokkal játszol. Tudod a Ts címünket is, miért nem jössz fel soha, ha repkedni akarsz velünk? Nem harapunk.

#69449
OFF

Egy elég érdekes videó kering a neten. Nem tudom eldönteni, hogy most furcsa vagy bizarr. Inkább mindkettõ 1x-re.

Egy biztos, a kiscsaj tökös és valahogy nem tudom elítélni. De a kiscsávó valami szánalom akárhonnan nézem.

A jó pilóta egyik szemével céloz, a másikkal a 6 óráját nézi. Ha az ellenségeid lőtávolban vannak, akkor te is. Gut,Besser,Messer. Magyarán, a Messer messze a legszebb

#69448
Srácok mi a helyzet a CLOD<#wow2>dal?! Ahányszor felnézek soha nincsen senki..ezért hagytam abba annak idején a Rofot is,mert hétköznap alig voltak. Pedig annak a single kampánya is tök jó volt, csak ott meg az ai nem volt kihívás. Szóval ez ilyen mostanában, vagy nem volta szerencsém?

Nesuten
#69447
*ma kaptam
már csak egy hun billentyûzet egy mûködõ kell <#beka3>

<#integet2>

Repülök ,hogy Éljek !mert! Élek ,hogy Repüljek ! Ólmot minden vörösbe ,had legyenek jó nehezek !

Nesuten
#69446
Igaz ez nem pipa ... ,a kaptam

Repülök ,hogy Éljek !mert! Élek ,hogy Repüljek ! Ólmot minden vörösbe ,had legyenek jó nehezek !

#69445
Hogyne lenne érdemes :-) mindjárt utána is nézek

PhantomAss
#69444
látta valaki ezt a "Talvisota" (Téli háború) c. filemt ami Pogi videója alatt megy?
Nekem tetszik de még nem is hallottam róla.
AHogy látom ncore-on fent van magyar felirattal, de nem tudom érdemes e letölteni.

GOOBY, pls

#69443
Két írás ebben a témában.
acidrain
#69442

"Rácsapott, mint Kukori a műmenyétre."

Willenbrock
#69441
Ez fantázia szintjén nem lehet ritka dolog,mert néhány felnõttfilmben ez az alap felállás.Talán kategóriája is van már,de aki a valóságban megteszi azzal valami nincs rendben,mert akkor tényleg minek házasodik? (Ja,ha egy milliomos öreg a férj akkor még érthetõ 😄)

#69440


Szinte ugyanaz, csak gyengénlátó kiadásban...

\"Fuck Hollywood. Fuck CGI. Fuck 3D Cinema. Fuck Special Effects. Fuck AVATAR. I want Clint Eastwood, Sergio Leone and Ennio Morricone! Damn it!\" -Ismeretlen török srác a Youtube-ról

#69439
Jah, ez nem a vágyam volt, hanem olyan dolog, amit egy esküvõvel kapcsolatban nehezen lehet ûberolni és mégis sok példát hallani rá.
LeonSilver
#69438
Itt nem a harmadikról van szó, hanem a buxxáról. A fasznak megy férjhez akkor. Menjen el kurvának és basszon homokért.

\"Az állatvédők azért vannak a szőrmebundák és nem a bőrkabátok ellen, mert könnyebb idős hölgyeket molesztálni, mint a Pokol Angyalait... \"

Her Laca
#69437
Azért az már milyen hogy ha meghívnak egy esküvõre valakit oszt az meg megdönti az arát😊 Némi tiszteletet kéne azért gyakorolni bakker😊 Még ha a nõszemély kapható is a dologra ,azért legyen tartása mán egy férfinak😊 Szerintem.Bár a világ sose olyan amint én elképzelem😊

Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.

#69436
A kettõ sokszor együtt jár, a harmadiknak vagy sok bátorságra, vagy sok pálinkára azért mégis csak szüksége lehet.
Her Laca
#69435
Na itten van már minden szükségessel berendezve😊

Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.

LeonSilver
#69434
Hát igen.
Azt a nõt, akit az esküvõje napján megdug VALAKI aki történetesen nem a leendõ férj, azt máskor is, máshol is meg fognak kupakolni.

\"Az állatvédők azért vannak a szőrmebundák és nem a bőrkabátok ellen, mert könnyebb idős hölgyeket molesztálni, mint a Pokol Angyalait... \"

Her Laca
#69433
Ehhez nem virtus kell,hanem egy cemende nõszemély ,és egy idióta friss férj ,véleményem szerint😊)

Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.

#69432
Ez a kis vörös sem pont úgy néz ki, mint aki apácának tanult, talán szerencse is, hogy "ennyivel" megúsztad. 😊)
#69431
Szinte mindenki volt már esküvõn, evvel kapcsolatban szerintem a non plus ultra, mikor a menyasszonyt éjjel még "megrakja" valaki rendesen. Ehhez kell azért vér a pucába, meg egy jó adag magyaros vírtus !

Her Laca
#69430
Ja hogy a hölgyekkel?😊 Volt aki kért ,hogy szippanthasson egyet. XD
de csak így 😊

Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.

Her Laca
#69429
Gondoltam összegyûjtöm egy helyre azokat a fontos tárgyakat amikre egy magára is valamit adó férfinak szüksége lehet.A Fóka is ilyen szerintem😊
Még megkerült egy fém lapos flaskám is ,de arról már nem csinálok képet😊
Természetesen megtöltve jó kis szerb szílvóriummal.

Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.

#69428
Fóka = <#eljen>

"A végén még nõk is odacsapódtak."

Magunk közt vagyunk, még, még, még, ne csigázz minket, 18+-os a társaság, szóval mi lett a társaság nõtagjaival az éjszaka folyamán ? 😊))
#69427
Kávé mellé.

1.

Her Laca
#69426

Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.

#69425
Na akkor lehet elõ kéne venni a régi pipámat!<#smile> Ez az utolsó mondat megfogott.

Her Laca
#69424
Fingom sincs😊
Nem is ismerek senkit akit pipázna.
Van fórum amit olvasgatok és kérdezgetek a tapasztaltabbaktól,de csak ennyi.
Mondjuk a baráti körben elég derültséget váltok ki evvel az új hóbortommal,viszont az is tény,hogy pl tegnap egy barátom esküvõjén voltunk,oszt úgy délután 6 fele a vacsora után kivonultam rápöffenteni (ugye ez kb egy jó órás mûvelet) ,szállt a pipafüst erre megjelent egy srác csak úgy beszélgetni õ nem is dohányzott. Röpke 10 perc után már volt körülöttem vagy 5 ember (egyik sem dohányos) és végigállták velem a pipázásomat😊 Eleinte furcsállottam,de mondták ,hogy nagyon jó érzés beszippantani az illatokat ,fõleg ,hogy mindannyiunk kezében volt némi alkohol tartalmú folyadék is.😊 A végén még nõk is odacsapódtak😊

Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.

#69423
Szóval ebben.

\" Captives nullos capere \" "Más nyelvet beszélsz,más nyelven írsz, De magyarul álmodsz,magyrul sírsz."

#69422
[/url][/img]

\" Captives nullos capere \" "Más nyelvet beszélsz,más nyelven írsz, De magyarul álmodsz,magyrul sírsz."

#69421
Én ebben :-)

\" Captives nullos capere \" "Más nyelvet beszélsz,más nyelven írsz, De magyarul álmodsz,magyrul sírsz."

#69420
a Kennedy gyilkosság margójára :

"...'90-ben írt egy könyvet Griffin az USA-ban,ami-többek között-a Kennedy gyilkossággal is foglalkozott.Kennedy államosítani akarta a FED-bankot /megszûnt volna a pénznyomási lehetõsége/ és otthon a személyzet elõtt az apja/Joseph Kennedy volt USA nagykövet Londonban/üvöltözött vel.-Ha te ezt megteszed,"ezek" megölnek!Két hét múlva Dallasban lelõtték.../kik azok az "ezek"?Ugyanazok akik a WCT-tornyokat is intézték..."
#69419
A pipások ilyenkor hogy köszöntik egymást ? Jó szívást? 😊)
Nesuten
#69418
A spoiler lemaradt ...

Repülök ,hogy Éljek !mert! Élek ,hogy Repüljek ! Ólmot minden vörösbe ,had legyenek jó nehezek !

Her Laca
#69417
<#eljen>

Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.

Nesuten
#69416

Nagyon ügyes




én ebben utazom <#vigyor>



Repülök ,hogy Éljek !mert! Élek ,hogy Repüljek ! Ólmot minden vörösbe ,had legyenek jó nehezek !

#69415
Nagyon komoly!

Her Laca
#69414
Elkészûlt.

Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.

#69413
Szerintem meg a pofánk leszakad ha kijön..<#ravasz1> az a szép, hogy mindenképpen igazam lesz vagy így, vagy úgy...<#alien> amúgy szerintem tényleg odabasznak a srácok.

#69412
Mivel nem kicsit vagyok ittas, a harmadik képnél ugrott be mirõl van szó!
<#vigyor> Állat!

LeonSilver
#69411

\"Az állatvédők azért vannak a szőrmebundák és nem a bőrkabátok ellen, mert könnyebb idős hölgyeket molesztálni, mint a Pokol Angyalait... \"

#69410
Õ szerinted túl szép képet fest róla? Vagy mit értesz overhype alatt pontosan?