Hunter
A térhajtóműről Harold White-tal
A gyors csillagközi utazás megvalósítása érdekében a NASA kutatói a tér-idő manipulálását tervezgetik. A New Scientist munkatársa, Anne-Marie Corley az egyik vezető hajtómű kutatóval, Harold White-tal beszélgetett.
Hogyan lépjünk át azon az elhanyagolhatónak nem nevezhető apróságon, miszerint semmi nem haladhat gyorsabban a fénynél? White az általános relativitás két "szokásos" kiskapujával, a féreglyukkal és a térhajlítással válaszolt, személy szerint ő az utóbbit kutatja. Az alapelv egyszerűnek hangzik, a tér bármilyen sebességen nyújtható és zsugorítható, a térnek ugyanis nincs tömege és rugalmas, mivel mérhető ütemben tágul az ősrobbanás óta.
Hogyan nézne ki egy térhajtóművel felszerelt csillaghajó? "Képzeljünk el az egyszerűség kedvéért egy amerikai futball labdát, ami egy pilonokkal csatlakoztatott gyűrű vesz körül. A 'labdában' helyezkedik el a legénység és a robotrendszerek, míg a gyűrű egy egzotikus anyagot, úgynevezett negatív vákuum energiát tartalmazna" - magyarázta, hozzátéve, hogy a gyűrű, illetve az egzotikus anyag biztosítaná a warp-trükk alkalmazásához szükséges matematikát és fizikát.
Maga az utazás is különleges élmény lenne, a kezdősebesség eléréséig egy hagyományos űrutazást élhetne át a legénység, a negatív vákuum energiájú gyűrű beindításával azonban fokozódna a sebesség. A tér összehúzódik az űrhajó előtt, mögötte pedig kitágul, az utazók a meghajlított téren keresztül sokkal gyorsabban szelik át az adott távolságot, maga az élmény olyan lenne, mintha gyors előretekerésben néznének egy filmet az utazók.
A warp-sebesség elméleti mivoltán túl jelentős gátat jelentett a megvalósításhoz szükséges energia mennyisége. Amikor az elméletet 1994-ben először felvetették, akkora negatív vákuum energia mennyiséget számítottak ki, ami teljesen kizárta a megvalósíthatóságot, azóta azonban újabb megoldások is napvilágot láttak. "2011-ben és 2012-ben dolgoztam a témában a 100 Éves Csillaghajó szimpózium keretében és több módszert is felfedeztem, melyek nagyságrendekkel csökkenthetik az energiaszükséglet" - tette hozzá White.
Azt maga is elismeri, hogy mindez sokkal inkább tudományos, mintsem műszaki síkon mozog, azonban elmondta, több konkrét és kontrollált lépés is tervben van a koncepció igazolására, mellyel bizonyíthatják, hogy pontosan ismerik és alkalmazzák a hajtóműhez szükséges matematikát és fizikát. "Ennek érdekében megpróbáljuk megalkotni egy warp-buborék mikroszkopikus megfelelőjét a laboratóriumban, ahol méréseket végezhetünk rajta" - összegzett.
A laboratóriumi kísérlet óriási lépést jelentene, ugyanakkor még számtalan egyéb lépcsőfokot kell majd leküzdeni, mire eljutunk egy csillagközi küldetésig és a kapitány kiadhatja az utasítást térhajtómű bekapcsolására.
Hogyan lépjünk át azon az elhanyagolhatónak nem nevezhető apróságon, miszerint semmi nem haladhat gyorsabban a fénynél? White az általános relativitás két "szokásos" kiskapujával, a féreglyukkal és a térhajlítással válaszolt, személy szerint ő az utóbbit kutatja. Az alapelv egyszerűnek hangzik, a tér bármilyen sebességen nyújtható és zsugorítható, a térnek ugyanis nincs tömege és rugalmas, mivel mérhető ütemben tágul az ősrobbanás óta.
Hogyan nézne ki egy térhajtóművel felszerelt csillaghajó? "Képzeljünk el az egyszerűség kedvéért egy amerikai futball labdát, ami egy pilonokkal csatlakoztatott gyűrű vesz körül. A 'labdában' helyezkedik el a legénység és a robotrendszerek, míg a gyűrű egy egzotikus anyagot, úgynevezett negatív vákuum energiát tartalmazna" - magyarázta, hozzátéve, hogy a gyűrű, illetve az egzotikus anyag biztosítaná a warp-trükk alkalmazásához szükséges matematikát és fizikát.
Maga az utazás is különleges élmény lenne, a kezdősebesség eléréséig egy hagyományos űrutazást élhetne át a legénység, a negatív vákuum energiájú gyűrű beindításával azonban fokozódna a sebesség. A tér összehúzódik az űrhajó előtt, mögötte pedig kitágul, az utazók a meghajlított téren keresztül sokkal gyorsabban szelik át az adott távolságot, maga az élmény olyan lenne, mintha gyors előretekerésben néznének egy filmet az utazók.
A warp-sebesség elméleti mivoltán túl jelentős gátat jelentett a megvalósításhoz szükséges energia mennyisége. Amikor az elméletet 1994-ben először felvetették, akkora negatív vákuum energia mennyiséget számítottak ki, ami teljesen kizárta a megvalósíthatóságot, azóta azonban újabb megoldások is napvilágot láttak. "2011-ben és 2012-ben dolgoztam a témában a 100 Éves Csillaghajó szimpózium keretében és több módszert is felfedeztem, melyek nagyságrendekkel csökkenthetik az energiaszükséglet" - tette hozzá White.
Azt maga is elismeri, hogy mindez sokkal inkább tudományos, mintsem műszaki síkon mozog, azonban elmondta, több konkrét és kontrollált lépés is tervben van a koncepció igazolására, mellyel bizonyíthatják, hogy pontosan ismerik és alkalmazzák a hajtóműhez szükséges matematikát és fizikát. "Ennek érdekében megpróbáljuk megalkotni egy warp-buborék mikroszkopikus megfelelőjét a laboratóriumban, ahol méréseket végezhetünk rajta" - összegzett.
A laboratóriumi kísérlet óriási lépést jelentene, ugyanakkor még számtalan egyéb lépcsőfokot kell majd leküzdeni, mire eljutunk egy csillagközi küldetésig és a kapitány kiadhatja az utasítást térhajtómű bekapcsolására.