SG.hu·

Megfejtették a Van Allen-övek titkát

50 éve okoz fejtörést a Van Allen sugárzási övekben működő "részecskegyorsító", ami közel fénysebességre gyorsítja az elektronokat, a rejtély azonban végre megoldódott.

A felfedezés, amiről a Science-ben számoltak be, bebizonyítja, hogy az elektronok egy, a Föld mágneses mezejében bekövetkező kölcsönhatás következtében gyorsulnak, külső forrás igénybe vétele nélkül.

A Van Allen-övek a Földet 30-40 ezer kilométeres távolságban körülölelő, tóruszokra hasonlító rétegek, melyekben a bolygó mágneses mezeje foglyul ejti a napszél töltéssel rendelkező részecskéinek egy plazmáját. A tanulmány vezetője, Dr. Geoffrey Reeves, az amerikai Los Alamos Nemzeti Laboratórium tudósa szerint eredményeik pontot tesznek az elektronok nagy sebességekre történő gyorsulása körül kialakult vitáknak.

Két vezető elmélet, a "radiális gyorsulás" és a "lokális gyorsulás" szállt ringbe a jelenség magyarázatára. "A radiális gyorsulás szerint az elektronok a sugárzási öveken kívülről érkeznek és a befelé irányuló mozgással jutnak energiához" - magyarázta Reeves. "Mi azonban a sugárzási öveken belül találtuk meg az ultra-relativisztikus sebességekre gyorsuló elektronok forrását"

Reeves szerint a Föld magnetoszférájának alacsonyabb energiájú elektronjai által létrehozott elektromágneses hullámok vezérlik a helyi, lokális gyorsulást. "Az elektronok gerjesztéséhez a rádiófrekvencia a megfelelő frekvencia" - folytatta Reeves. "Ha hozzá csatlakoztatunk egy antennát és egy fejhallgatót egy erősítőhöz, akkor hallhatjuk is ezeket a hullámokat. Pont megfelelő a frekvenciájuk, hogy együtt rezegjenek az elektronokkal, olyan, mint egy madzaggal egy rúdhoz erősített labda, ami körbe-körbe megy. A hullámok megfelelő frekvenciával rendelkeznek, hogy pont a megfelelő időben, minden alkalommal, amikor megtesz egy kört, eltalálják ezt a felkötött labdát, ezért egyre gyorsabban köröz"

Egy geomágneses vihar esetén több energia érkezik, még magasabb energiaszintekre gyorsítva az elektronokat, ami veszélyes lehet a műholdakra nézve, tette hozzá Dr. David Neudegg, az ausztrál meteorológiai hivatal ionoszférikus előrejelző szolgálatának munkatársa. Több mint 350 telekommunikációs műhold kering geoszinkron pályán, 35.000 kilométeres magasság környékén, pontosan ott, ahol a Van Allen-övek elhelyezkednek. "A nagyenergiájú elektronok kicsik, és keresztüljuthatnak a műholdak védőburkán, be az elektronikákba, ahol feltölthetik az integrált áramköröket, alaplapokat és a vezetékeket" - taglalta Neudegg. "Az elektromos töltés felgyülemlik, majd hirtelen kisül, mint egy villám, károkat okozva"


A felfedezést a NASA Van Allen-öveket tanulmányozó iker szondáinak köszönhetjük, melyeket tavaly augusztusban lőttek a sugárzási övek és azok űridőjárással kapcsolatos kölcsönhatásainak vizsgálata céljából. Februárban a szondák meglepték a tudósokat, miután felfedeztek egy harmadik, eddig ismeretlen Van Allen sugárzási övet.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Inquisitor2013. 08. 04.. 04:37||#6
"Tovabba a muholdak es szemelyszallito urhajok jobb pancelozast kaphatnak, megfeleloen hangolt eketromagneses burkok formajaban."

De ez már volt itt egy másik cikkben kissé másképpen, amikor a Hold "önvédelmi" képességérõl szólt sugárzás ellenében. Vagy az teljesen más elven mûködik?
© T0nk2013. 07. 30.. 13:23||#5
Nézz utána mi történik, ha valamit el kezdesz gyorsítani Föld körüli pályán.
© karesz62013. 07. 29.. 21:26||#4
Sorry ha baromságot kérdezek (végül is ez tudományos bulvár nem az elte :) )
de ezt nem lehet arra használni hogy nagy (értsd az elektronhoz képest) gyorsítsunk nagyon nagy sebességre?

Vagyis: mm es mérettartományú (vagy kicsivel az alatti) robotokat gyorsítani amik késõbb esetleg valami használhatót össze tudnak magukból szerelni.
© Mekong Delta2013. 07. 29.. 20:19||#3
hirtelen 'Van Halen övek'-et olvastam..:D
© kvp2013. 07. 28.. 22:45||#2
Magyaran a napkitoresek altal gerjesztett allohullamok gyorsitjak a magaslegkori szabad elektronokat. Ezt a felfedezest ket teruleten lehet azonnal hasznalni: Egyreszt a foldi reszecskegyorsitok es fuzios kutatasok hasznalhatjak (a tokamak elv egyebkent hasonloan mukodik). Tovabba a muholdak es szemelyszallito urhajok jobb pancelozast kaphatnak, megfeleloen hangolt eketromagneses burkok formajaban. (ezt hivjak sok filmben navigacios pajzsnak)
-1
© gombabácsi2013. 07. 28.. 21:24||#1
remélem emiatt a felfedezés miatt jobb ifonok készülhetnek!
+1-5