Gyakran éveket kell várni egy-egy űrkőzet észlelésre, február 15-én azonban kettő is érkezett. Csupán órákkal azelőtt, hogy egy aszteroida majdnem súrolta a Föld légkörét, egy meteor felrobbant az oroszországi Cseljabinszk régió felett, több száz embert sebesítve meg, és károkat okozva a közeli épületekben.
A becsapódás tanulmányozásával utalásokat kaphatunk a jövőre vonatkozóan a ritkább, nagyobb űrkőzetek becsapódásaira, melyekre nagy valószínűséggel számíthatunk.
A becsapódás pénteken, magyar idő szerint 4 óra 20 perckor következett be, ugyanazon a napon, amikor a csillagászok a 2012 DA14 aszteroida földközeli elhaladására koncentráltak, a két esemény között azonban nincs összefüggés, az Oroszországot elérő meteor nem az aszteroida egy darabja volt. "Példátlan egybeesés" - mondta Stephen Lowry, a brit Kenti Egyetem csillagásza.
Az esemény részletei még mindig nem teljesen tiszták, a képek és videofelvételek azonban utalhatnak mind a meteor eredetére, mind az összetételére. "Egyértelműen kisebb, mint 50 méter és nagyobb, mint egy méter" - nyilatkozott Simon Green, ugyancsak brit csillagász a New Scientist-nek, hozzátéve, a meteor a légkörbe érve felrobbant, lökéshullámokat keltve, ami betörte az ablakokat és megrongálta az épületeket. A robbanás különösen egy cink gyárnál okozott komoly károkat, melynek beomlott a födémszerkezete és a falai is sérültek.
Az Orosz Tudományos Akadémia szerint a meteor 10 tonnát nyomott és legalább óránkénti 54.000 kilométeres sebességgel lépett be a légkörbe, majd 30-50 kilométeres földfelszíntől számított távolságban robbant fel. Az orosz jelentések szerint több mint 900 ember szenvedett el kisebb-nagyobb sérüléseket, legtöbbjük a szétrepülő üvegszilánkoktól. Halálos áldozat szerencsére nem volt, bár két főt intenzív korházi ápolásban részesítenek.
A csillagászok szeretnék felkutatni a meteorit törmelékeit. "Hatalmas területen szóródhattak szét. Lehetnek egészen nagy darabok is, de a legtöbb kicsi törmelék, ami kilométereken terülhet el" - mondta Green. "A törmelékekből tanulmányozhatjuk ezeket az objektumokat és többet tudhatunk meg a nagyobb példányokról, az igazi veszélyforrásokról"
A jóval kisebb Sutter's Mill meteorit, ami tavaly Kaliforniában landolt, rengeteg törmeléket eredményezett, melyekből kiderült, hogy egy rendkívül ritka kőzettípus, egy CM típusú szenes kondrit érte el a Földet. A cseljabinszkihez hasonló méretű meteorok egyáltalán nem nevezhetők ritka látogatóknak, legtöbbjük azonban a tengerben végzi észrevétlenül. "A méretétől függően, ezek az űrkőzetek évente, vagy évtizedente belépnek a légkörbe" - tette hozzá Green.
Bár a meteor becsapódás esélye egyazon napon, amikor egy aszteroida áthaladás is lezajlik csillagászati szempontból magas, a szakértők biztosak abban, hogy a két objektum között nincs kapcsolat, különösen, hogy a meteor több mint 12 órával megelőzte a várt aszteroida áthaladást. "A 2012 DA14 dél felől érkezett, viszonylag meredek szögben a Föld egyenlítői síkjához viszonyítva, míg Oroszország az északi féltekén helyezkedik el, ami nagyon valószínűtlenné tesz bármilyen kapcsolatot" - magyarázta Lowry. "Ha egy déli féltekén bekövetkezett becsapódásról beszélnénk, akkor egészen más lenne a helyzet"
Az európai űrügynökség, az ESA műholdjai megtalálták a meteor belépésekor keletkezett páracsíkot. Maga az űrügynökség is megerősítette, a két objektum között nincs kapcsolat.
A Meteosat-9 felvétele az Ural-hegység fölött átszáguldó meteorról
Rengeteg video felvétel készült az orosz meteorról, mivel az orosz autósok előszeretettel használnak fedélzeti kamerákat az esetleges balesetek bekövetkeztekor igazuk bizonyítására. A felvételek lehetővé tehetik a csillagászok számára a meteor repülési útvonalának rekonstruálását, illetve eredetének megállapítását, valamint mindezek alapján a hozzá kapcsolódó más űrkőzetek azonosítását, nem zárható ki ugyanis, hogy a meteor egy nagyobb objektum darabja. "Elképzelhető hogy pályáján egy ütközés következett be" - tette hozzá Lowry.
Ha a maradványok ugyanazon a pályán keringenek, mint a meteor, akkor nagy valószínűséggel előbb-utóbb azok is elérik a Földet, bár mivel azóta nem számoltak be újabb esetekről, ennek egyre kisebb a valószínűsége. "Elképzelhető, hogy az eredeti objektum eltalálja a földet, ennek valószínűsége azonban az idő múlásával nagyon gyorsan csökken, a bolygó ugyanis mostanára már kitért minden lehetséges másodlagos csapás útjából" - összegzett Lowry.
Persze, mert minnél gyorsabb annaál jobb! Igazából számítástechnika, és felderítõképesség kérdése. Ha tudnánk pontosan, hogy milyen a pálya, akkor egy zéró sebességû léghajón is felvihetnénk 10 t követ a meteor útjába. Az ütközéskor pont olyan hatása lenne, mintha a meteor állna és a követ lõnénk bele 50 Mach-hal.
Bár ezt sajnos a szuperexpert molni nem tudta felfogni. Nálad még bízok ebben azért!;)))
"Egyébként a ballisztikus rakéta nagyon nagyon rossz példa, ugyanis ott gyakorlatilag már a kilövés pillanatától kezdve nyomon követik azt, ráadásul az alapvetõen elõre kiszámolt iven halad (nem véletlen hisz el akarnak vele találni egy adott célt). Ráadásul a ballisztikus rakéta tetü lassú a meteorhoz képest, bõven van idõ mindenre (gondolj bele mennyi idõ amig csak kiemelkedik a légkörbõl onnan számolva hogy begyujtják a hatjómüvét)"
Annyira nem rossz. A rakétánál több különbözõ felderítõ és követõ rendszer folyamatos munkája kell, a rakéta a pálya különbözõ szakaszaiban a végsõ fázisban is manõverezik stb. A meteor egyrészt nagyobb, az ûrben nem változik a pályája stb. Azt felejtitek el, hogy nem az abszolút biztos megsemisítésre kell törekedni, hanem ha a védendõ objektumot a rakéta megsemmisítési zónáján belül kedvezõ paraméterekkel fenyegeti egy meteor. Mert hogy létetik olyan változat, amikor alkalmazható, mondom mégegyszer. Azt hogy az arizónai kõsivatagban kóborló prérifarkas fejére esik egy kõ az a bolhás kutyát nem érdekli, max a tudósokat.
"Igy aztán az elfogó rakétának is könnyebb dolga van, bár tegyük hozzá tudtommal még igy is elég alacsony a tesztek alapján a hatásfoka. Szóval amennyire én tudom, kb. 30 perced van elháritani a ballisztikus rakétát amennyiben észlelik a kilövés pillanatát (de ez menni szokott). Ennyi idõ alatt egy meteor 90 ezer km-ert tesz meg szóval sok sikert az elõrejelzéshez ebbõl a távból."
Lásd fennt a rakéta manõverezik, direkt olyan pályát választ, ami a legnagyobb valószínûséggel elkerüli a védelmi rendszert. A meteornál annyi a bizonytalan tényezõ, hog a légkörben történõ repülési pálya nem számolható. Az viszont, hogy mondjuk az USA fölé fog-e érni valamikor 30 percen belül az meghatározható megfelelõ felderítési képesség birtokában. Ha riasztják egy-egy nagyváros védelmi rendszerét az önállóan derítheti a meteort, de erre a mai radarokat, IR felderítõ, meg akármilyen szenzorokat fel kell készíten. Valszeg manapság ilyen sebességû célokat egyszerûen eldob a rendszer, nem csinál track-et, pályát pelõle. Ez megint számtek kérdés igazából.
"Szóval ez most csak álmodozás a javából. Ha valóban el akarod háritani a kisebb méretü meteorokat, akkor ahhoz ürben telepített elõrejelzõ rendszer és fegyverzet kell, minimum úgy a Hold távolságában."
Nem mondtam, hogy nem álmodozás. Csak azt, hogy a jelenlegi légvédelmi rakéták megfelelõ felderítõ, és számtek háttér biztosítása után, mint fegyverek alkalmasak lennének pl a legutóbbi orosz meteor elfogására a város fölött zérónál bnagyobb valószínûséggel.
"Nagyobb méretü meteorok esetére nincs használható fegyverzet (hacsak bruce willist nem számoljuk), ..."
Ezt senki nem vitatta!!!
:D
A 2x az nem 10x, nagyon nem mindegy.
Egyébként a ballisztikus rakéta nagyon nagyon rossz példa, ugyanis ott gyakorlatilag már a kilövés pillanatától kezdve nyomon követik azt, ráadásul az alapvetõen elõre kiszámolt iven halad (nem véletlen hisz el akarnak vele találni egy adott célt). Ráadásul a ballisztikus rakéta tetü lassú a meteorhoz képest, bõven van idõ mindenre (gondolj bele mennyi idõ amig csak kiemelkedik a légkörbõl onnan számolva hogy begyujtják a hatjómüvét)
Igy aztán az elfogó rakétának is könnyebb dolga van, bár tegyük hozzá tudtommal még igy is elég alacsony a tesztek alapján a hatásfoka. Szóval amennyire én tudom, kb. 30 perced van elháritani a ballisztikus rakétát amennyiben észlelik a kilövés pillanatát (de ez menni szokott). Ennyi idõ alatt egy meteor 90 ezer km-ert tesz meg szóval sok sikert az elõrejelzéshez ebbõl a távból.
Ezen felül a meteor nem egy fix célra repül, ismeretlen az összetétele és a pályája ami ráadásul másodpercenként változhat ahogy beér a légkörbe és ekkora tempónal nem egy 100 km-res kört jelent a vélhetõ becsapódási terület hanem néhány ezret...
Szóval ez most csak álmodozás a javából. Ha valóban el akarod háritani a kisebb méretü meteorokat, akkor ahhoz ürben telepített elõrejelzõ rendszer és fegyverzet kell, minimum úgy a Hold távolságában.
Nagyobb méretü meteorok esetére nincs használható fegyverzet (hacsak bruce willist nem számoljuk), ott kb. az egyetlen használható megoldás a melléállsz valami nagyobb tömeggel és ezzel modósitod a pályáját. Ehhez viszont még ennél is korábban észlelni kell, mondjuk legalább fél évvel a becsapódás elõtt már el kell kezdeni a müveletet. Na erre meg mégennyire sincs technikánk.
Ki kell hogy ábrándítsalak, de már a ballisztikus rakéták robbanófeje is a terminális fázisban 2X akkora sebességgel halad mint ezek a védelmi rakéták. Ezek ráadásul nem több 10 m-es testek, hanem 1-2 m körüliek kb 900 kg-nyi tömeggel. Most mond meg, ez a fránya védelmi rendszer ilyen körülmények között is képes elfogni õket, mert igen azt jól látod, hogy bizony ezek a fránya ballisztikus rakéták direkt a védendõ objektum felé mennek, ami mellé az ABM rendszert is telepítik. Hmmm ki gondolta volna.
Ha van egy ilyen rendszered és megfelelõ felderítõ képességgel összekötöd, akkor bizony egy várost, vagy ami mellé oda telepítik ezt, akár egy meteor ellen is megvédi. Persze nem minden esetben, mint ahogy a robbanófejek elfogási valószínûsége sem 100%. Egy próbát/lehetõséget minden esetre megér.
Aztán az is könnyítheti a dolgot, hogy ha a meteor beesési szöge elég kicsi pár fokos. Ekkor a légkörben történõ repülése során viszonylag lassan süllyed. A tungúz meteor és a legutóbbi meteor röppályájánál is ez volt a szitu.
Abban igazad van, hogy bizony nem nagy az az idõablak, amin belül a rakétát indítani lehet, de az elfogás valószínûsége egy 10% körüli sülyedésnél szerintem elég nagy lehet ennél a rendszernél is ahhoz, hogy érdemes legyen vele foglalkozni.
Feltéve persze, ha megfelelõ adatot kap, már elég korán, mert bizony felderítetlen légicélt a legszuperebb rakéta sem képes elfogni, amint az már az utóbbi 50 évben mióta ezeket viszonylag széleskörûen használják bebizonyosodott.
<#hehe>
Ha több km-es, akkor nem sok jóval kecsegtet, ha szétszóródva szétég a légkörben. Innen Moszkváig minden lángokban égne, de nem azért, mert néhány lepottyan, és meggyújt ezt azt, hanem azért, mert talajszintig pár száz fokra hevülne a légkör, és megsülnénk.
Csak félve jegyzem meg, hogy egy ilyen meteor kb. 20 km/sec-cel halad mig a te rakétád maximális sebessége 5x hangsebesség, azaz kb. 1.5 km/sec.
Ez annyit jelent hogy bilibe lóg a kezed, mert hacsak nem pont a kilövõállás felé halad a meteor akkor el sem tudod találni azon egyszerü oknál fogva hogy a rakétád nem fogja utolérni...
Ha viszont a kilõvõállásod felé tart akkor sem sokkal jobb a helyzet mert van 1 maximum 2 másodperced hogy eltaláld ennyi idõ alatt kb. ki sem lövöd a rakétát.
De ha mégis, akkor a rakétád sebességét figyelembe véve kb. 1-2 km magasan fogja telibe kapni a meteort, ami ugye az egyik létezõ legrosszabb opció.
Persze mindezt csak eszméletlen szerencsével, hisz szembõl telibe kapni egy 10x gyorsabb tárgyat aminek ismeretlen a röppályája 1 másodperc alatt, az kb. vetekszik azzal mint egy kilõtt ágyúgolyót eltalálni egy nyilvesszõvel...
A legalacsonyabb értékeket figyelembe vevõ számítás szerint is ha szembõl találja a rakéta el, akkor egy 25 cm-es átmérõjû kör felületre koncentrálódik 2 t TNT kumulatív energiája vazze!
Egy hólabdát nehogy már ne lyukasszon át egy ilyen!?
Embeeer! FIIIZIIIKAAAA!!!!
<#nezze>
Részemrõl befejeztem.
Ne haragudj, de amiket itt elõadsz magadról, hogy micsoda militarista állat vagy, meg megvizsgáltad a szuperszonikus áramlásba helyezett testek viselkedését (és megállapítottad, hogy nem nyerõ az SST, például) meg kívülrõl fújod a Vietnami az I. a II. és a II. VH összes harcirepülõjének minden paraméterét és a repgépszerelõk neveit, a hajózóké mellett természetesen.
Szóval ezek után hogy ennyire nem jön át, az, hogy mi a különbség aközött, hogy Marinéni féktávolságon belül, a zsiguliját hétvégente elõvevõ, 50 km/h-val közlekedõ Józsibácsi elé lép, meg aközött hogy kozmikus sebességgel beesik akár egy szerencsétlen hólabda is, az számomra enyhén szólva meglepõ.
Bár voltak erre utaló jelek a korábbi beszélgetéseink alatt is.
