MTI

Egyetlen molekula tömege is megmérhető

Amerikai és francia kutatóknak sikerült megalkotni az első olyan mechanikai eszközt, amely képes egyetlen molekula tömegének a megmérésére, a kísérletekről a Nature Nanotechnology online kiadásában jelent meg tanulmány.

Hagyományosan a molekulák tömegét úgynevezett tömegspektrometriai (tömegspektroszkópiai) módszerrel állapítják meg, amelynek során több tízmillió molekulát ionizálnak. Az adott ionok az elektromágneses térrel való kölcsönhatásra tömeg/töltéshányadosuk alapján szétválnak. Az eljárás hiányossága, hogy nem igazán működőképes nagyobb tömegű molekulák, mint például a fehérjék esetében, amelyek nehezen ionizálódnak. Ennek eredményeként gyenge az elektromágneses térrel való kölcsönhatásuk, következésképp esetükben nehéz pontos méréseket végezni - olvasható a PhysOrg tudományos hírportálon.


A kutatócsoport, amelyben a Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech), a Francia Atomenergia Ügynökség és a grenoble-i Alkalmazott Mikroelektronikai Kutatások Intézetének (CEA-LETI) tudósai vettek részt, egy olyan, mindössze két mikron (a mikron a milliméter ezredrésze) nagyságú berendezést konstruáltak, amelynek "szívét" egy parányi, rezgő hídszerű szerkezet alkotja. Amikor egy-egy részecske, vagy molekula a hídon "landol", tömege függvényében változtatja meg a szerkezet rezgési frekvenciáját. "Minden egyes részecske, molekula tömegét képesek vagyunk megmérni, ez még soha senkinek sem sikerült" - hangsúlyozta Michael Roukes, a Caltech professzora.

Az eszköz elsősorban orvosi diagnosztikában nyerhet alkalmazást, de nagy segítséget jelenthet a víruskutatásokban, a sejtek "molekuláris gépezetének" jobb megismerésében is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bvalek #1