SG.hu·
Buborékos a Naprendszer pereme
A NASA mélyűrben barangoló szondáitól beérkező adatok szerint a Naprendszer külső pereme különös mágneses buborékokból áll, és koránt sem olyan sima, mint azt korábban gondolták.
Az 1977 óta úton lévő Voyager űrszondák a napszél által uralt helioszféra legkülső nyúlványait kutatják, ahol a Napból kifelé irányuló áramlás lelassul és meghajlik a galaxis naprendszerünkön kívülről érkező erőinek hatására. "Mivel a Nap forog, mágneses mezeje megcsavarodik és redőződik, kicsit úgy, mint egy balerina szoknyája" - magyarázta Merav Opher, a Boston Egyetem csillagásza a Nap forgásának a mágneses mezőre gyakorolt hatását. "Messze távol a Naptól, ahol a Voyagerek járnak, a szoknya redői feltorlódnak"
A Voyager 1 körülbelül 17,4 milliárd kilométerre jár a Földtől egy alig ismert határvidéken, ahol a napszélre és a mágneses mezőre nyomást gyakorolnak a Tejút naprendszerünkkel szomszédos csillagaiból származó anyagok. Ez a "viharos mágneses buboréktenger" ott alakul ki, ahol a Nap mágneses mezeje a ránehezedő külső nyomás hatására felbomlik, majd újrarendeződik.
Hatalmas, megközelítőleg 160 millió kilométer átmérőjű buborékokról beszélünk, melyek átszelése több hétig tart a Voyagernek. A tudósok eddig egészen másként képzelték el a Nap mágneses mezejének meggörbülését, ami az elméletek szerint egy viszonylag egységes szerkezetű, simaszélű ívet felvéve visszahajlik. A Naprendszer végső határát jelentő heliopauza és a terminációs lökés között elhelyezkedő mágneses hüvely (heliosheath) sima ívéről alkotott elméletet azonban kénytelenek voltak elvetni a Voyagerek által festett buborékos és "tajtékzó" terület fényében.
Az Astrophysical Journal június 9-i számában közzétett felfedezés a Voyagerek adatait elemző új számítógépes modellnek köszönhető. "Úgy tűnik, ezek a mágneses buborékok képezik a kozmikus sugárzás elleni első védvonalat" - mondta Opher, hozzá téve, hogy ez a porózusnak tűnő terület koránt sem tűnik olyan hatékonynak, mint a korábban feltételezett, szilárd pajzsként magasodó, egységes ívű szerkezet. "Azt még nem sikerült kiderítenünk, hogy ez jó, vagy nem"
Az 1977 óta úton lévő Voyager űrszondák a napszél által uralt helioszféra legkülső nyúlványait kutatják, ahol a Napból kifelé irányuló áramlás lelassul és meghajlik a galaxis naprendszerünkön kívülről érkező erőinek hatására. "Mivel a Nap forog, mágneses mezeje megcsavarodik és redőződik, kicsit úgy, mint egy balerina szoknyája" - magyarázta Merav Opher, a Boston Egyetem csillagásza a Nap forgásának a mágneses mezőre gyakorolt hatását. "Messze távol a Naptól, ahol a Voyagerek járnak, a szoknya redői feltorlódnak"
A Voyager 1 körülbelül 17,4 milliárd kilométerre jár a Földtől egy alig ismert határvidéken, ahol a napszélre és a mágneses mezőre nyomást gyakorolnak a Tejút naprendszerünkkel szomszédos csillagaiból származó anyagok. Ez a "viharos mágneses buboréktenger" ott alakul ki, ahol a Nap mágneses mezeje a ránehezedő külső nyomás hatására felbomlik, majd újrarendeződik.
Hatalmas, megközelítőleg 160 millió kilométer átmérőjű buborékokról beszélünk, melyek átszelése több hétig tart a Voyagernek. A tudósok eddig egészen másként képzelték el a Nap mágneses mezejének meggörbülését, ami az elméletek szerint egy viszonylag egységes szerkezetű, simaszélű ívet felvéve visszahajlik. A Naprendszer végső határát jelentő heliopauza és a terminációs lökés között elhelyezkedő mágneses hüvely (heliosheath) sima ívéről alkotott elméletet azonban kénytelenek voltak elvetni a Voyagerek által festett buborékos és "tajtékzó" terület fényében.
Az Astrophysical Journal június 9-i számában közzétett felfedezés a Voyagerek adatait elemző új számítógépes modellnek köszönhető. "Úgy tűnik, ezek a mágneses buborékok képezik a kozmikus sugárzás elleni első védvonalat" - mondta Opher, hozzá téve, hogy ez a porózusnak tűnő terület koránt sem tűnik olyan hatékonynak, mint a korábban feltételezett, szilárd pajzsként magasodó, egységes ívű szerkezet. "Azt még nem sikerült kiderítenünk, hogy ez jó, vagy nem"