SG.hu·

Szemét között a felbecsülhetetlen értékű szobor

Egy szemetes mellett találták meg Eknaton fáraó felbecsülhetetlen értékű szobrát, ami az egyiptomi zavargások alatt tűnt el a múzeumból.

A mészkőből készült alkotás 20 napot töltött az Egyiptomi Nemzeti Múzeumon kívül, mire egy 16 éves fiú megtalálta a Hoszni Mubarak ellen kitört zavargások fő helyszínéül szolgáló Tahrir tér egyik szemetese mellett. "Hazavitte a szobrot, amit az édesanyja meglátott, és azonnal felhívta a bátyját, dr. Saby Abdel Rahmant, a kairói Amerikai Egyetem egyik professzorát. Dr. Rahman azonnal értesítette a Kulturális Minisztériumot, és átadta nekik a szobrot" - olvasható a minisztérium által közzé tett tájékoztatóban.

A szemét között heverő, kék koronát viselő szobor egyfajta mementóként is szolgálhat, 3300 évvel ezelőtt III. Amenhotep fia, Tutanhamon feltételezett apja "eretneknek" számított, birodalma fővárosának Amarnát nevezte ki, és bevezette az egyistenhitet, ami Aton napistent éltette. Halála után Egyiptom visszatért a hagyományaihoz, Eknaton nevét, képeit, sőt uralkodásának emlékét is megpróbálták nyom nélkül eltüntetni. Eknaton uralkodásának egyedisége az akkori műtárgyakban is megmutatkozott, az időszak (i. e. 1353-1336) szobrai, domborművei teljesen egyedinek számítanak az egyiptomi művészetben, magyarázta Jacques Kinnaer, belga egyiptológus.

A jelentések szerint a fáraó január 28-án ellopott szobra "nagyon kis sérüléseket" szenvedett, és az elsők között lesz a helyreállítandó műkincsek között. Záhi Havássz, főrégész, kulturális miniszter elmondása szerint a tolvajok a múzeum tetőablakain át törtek be, köteleken ereszkedve le a termekbe. A fosztogatók egy múmiát kerestek arany, és az ősi egyiptomiak által varázsszernek tartott "vörös higany" után kutatva, ezért feltörtek egy üres szarkofágot és 13 vitrint. Az akcióban 17 műkincs tűnt el, az első beszámolók összességében közel 70 tárgy eltűnéséről szóltak, amit azonban biztató jelentések követtek. "Szeretné mindenkit biztosítani, hogy a kairói Egyiptomi Múzeum biztonságos" - mondta Havássz, aki elismerte, hogy 18 műtárgyat, köztük két aranyozott Tutanhamon szobrot továbbra is keresnek. "A mai napig négy műkincset találtunk: Juja szív szkarabeuszát, Juja egyik shabti szobrát, a Tuthenkamont tartó Menkeret istennő szobrát és Eknaton szobrát"

Hogy Eknaton szobra hogyan került a múzeumból a zavargó Tahrir térre a szemét közé, soha nem fog kiderülni. "Miért vitte volna valaki a szobrot a tömegbe, hogy aztán egy kukába dobja? Pánikba esett volna a tolvaj? Vagy ez egy előre egyeztetett átadóhely volt, csak nem vették fel a szobrot?" - találgatott Kinnaer. "Valószínűleg csak a napokban került a szemét közé. A tolvajok felismerhették, hogy nem tudják értékesíteni a darabot, ezért eldobták."

Eközben több régészeti ásatásról is érkeztek hírek a fosztogatásról. A jelentések szerint Hetep-Ka és Re-Hotep sírjába is betörtek, feltörtek továbbá több raktárat, köztük a Kairói Egyetemét és a Teti piramisnál találhatót. Jelenleg az összes egyiptomi múzeum a hadsereg őrizete alatt áll és folyik a műtárgyak leltározása. "Dr. Havássz azt kérte, hogy a pontos információkra fókuszáljunk, ne a gyorsaságra" - írja a nyilatkozat.

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Hugo Chavez2011. 02. 27.. 12:03||#28
Elég nagy butaság összemosni a forradalmat a múzeumfosztogatókkal.

Fõleg, hogy azt mondják az egyiptomi titkosrendõrség hajtotta végre a fosztogatást, azzal a céllal, hogy le lehessen csõcselékezni a szabadságharcosokat.
© nagylzs2011. 02. 25.. 09:53||#27
Huh, azt hittem ez itt a tudomány rovat. Ha valamit újra megtalálnak az már fölfedezés? Akkor gyorsan megyek és elhagyok valamit. :-D
Törölt felhasználó2011. 02. 24.. 21:40||#26
"Felbecsülhetetlen"
Mégis több mûkincset eladtak már,sok-sok millió dollárért.
Ha elveszett,hát elveszett.
© Rotyoka2011. 02. 23.. 17:59||#25
Kár hogy a múzeom õrei baszták szét a dolgokat, + civil rendõrök akiket ki is fizetett? Szerintem nem nehéz kitalálnod.

Be is számolt róla az Aljazeera. Szóval kurva okos gyerek vagy.
© blessyou2011. 02. 23.. 15:58||#24
Mutatták az Al-Jazeerán, hogy miután Mubarak lemondott, a tüntetõk közösen elkezdték levakarni a falfirkákat a városban, mivel többé nincs rájuk szükség. Ez a különbség egy forradalom meg egy zavargás között.
© teddybear2011. 02. 23.. 13:47||#23
A Kheopsz-piramis volt az a "szerencsés" amit al-Mamún kalifa által a IX. században vágatott alagút található. Mivel az eredeti bejáratot a római korban olyan sikeresen zárták le, hogy kívülrõl nem találták meg, a kalifa kénytelen volt alagutat vésetni a piramis kincsei reményében. Persze csalódott, mert a kincseket még az Óbirodalom idejében elvitték, ha egyáltalán volt kincs a piramisban.
Így aztán al-Mamún kalifa dühében elhatározta, hogy elbontatja az összes pogány jelképet az országban. Menkauré piramisával kezdte, de beletört a bicskája.

Késõbb aztán kõbányaként hasznosultak a piramisok, Kairó jópár palotájához innen bányászták a követ, és a márványburkolatot is leszedték a piramisokról.
© Amergin2011. 02. 23.. 13:13||#22
A 16. században (ha jól emlékszem) valami vezetõjük megpróbálta elbontani a legkisebb piramist. Neki is láttak és vagy 2-3 több tonnás követ ki is szedtek belõle (a mai napig látható, megmutatták nekünk) ám utána feladták...
Miért is akarták ezt? Nos azért mert a mai napig "irritálja" õket, hogy volt elõttük már több ezer évvel egy másik olyan nép, amelyik "pogány" volt és ennek ellenére olyan teljesítményt tett le az asztalra, amirõl õk nem is álmodhatnak. Ez borzasztóan zavarja õket.
Meg is értem egyébként<#hehe> Aki járt már ott az láthatta, hogy az ottaniak csak egy fokkal jobbak a cigánynál. Csak az erõ(szak) meg a muzulmán hit, ami kordában tudja tartani õket. Semmi közük a fáraók népéhez.
© Amergin2011. 02. 23.. 13:02||#21
Több okuk is van rá, hiszen ez nem az õ örökségük. Az egyiptomi araboknak semmi közük az ókori egyiptomiakhoz, mert késõbbi betelepültek, nem pedig Egyiptom õslakosai (azok a kb 5%-nyi koptok). Azonfelül a fáraók számukra "hitetlen bálványimádó pogányok" voltak nem pedig hithû muzulmánok, tehát minek is tisztelnék õket...
Persze a turisták pénze az nem büdös, pedig azok nem a mecseteiket meg a nyomornegyedeiket mennek nézegetni. Gondolom ez is egy "megalázó" dolog számukra, hogy mi a piramisokért megyünk oda.
© Dzson2011. 02. 23.. 12:46||#20
Reméltem, hogy Havass-t eltakarítják az útból...
Végre lehetne szabadon kutatni a piramisokat meg a Szfinkszet, többek között.
© bippo2011. 02. 23.. 11:16||#19
A k* anyját az ilyeneknek. Ezek felbecsülhetetlen értékû, pótolhatatlan mûemlékek. Minek kell ezeket rombolni, megsemmisíteni? ÁÁÁÁ