SG.hu·

A gyomirtó és a hosszú élet titkai

Két biológus férgekkel tesztelte az öregedés szabadgyök elméletét. Egy 2009-ben elvégzett kísérletben genetikai módszerekkel kifejlesztett lényeknél fokozott szabadgyök képződést váltottak ki, ami elvileg megrövidíti az életet, az eredmények azonban ellent mondtak az elméletnek, a mutánsok tovább éltek hagyományos társaiknál. Ezzel azonban még nem ért véget a meglepetések sora, amikor ugyanis antioxidánsokkal, többek közt C-vitaminnal kezelték őket, élettartamuk csökkenni kezdett. Idén a kutatók újabb irányból közelítették meg a paradoxont.

Dr. Siegfried Hekimi és Dr. Wen Yang, a kanadai McGill Egyetem biológia tanszékének kutatói a tavalyi eredmények után megpróbálták hagyományos férgeken leutánozni a szabadgyökök áldásosnak tűnő hatását a Paraquat, egy gyomirtó alkalmazásával, ami ugyancsak a szabadgyökök felszaporításával fejti ki pusztító hatását. A szer annyira mérgező, hogy az Európai Unióban betiltották, és több más országban is korlátozták használatát.

Heikimi nem kis örömmel fedezte fel, hogy a kemikáliával kezelt hagyományos férgeknek ugyanúgy megnőtt az élettartamuk, mint a laboratóriumban előállított, genetikailag módisított változataiknak. "Ne próbálják ki otthon!" - figyelmeztet a kutató, mielőtt valaki még kedvet kapna az élet meghosszabbításnak ezen kétes módszeréhez.

A szabadgyökök mérgező molekulák, amiket testünk az oxigén feldolgozásakor termel. A test fejlődéséhez és sejtjei különböző funkcióinak kihasználásához oxigént fogyaszt, melléktermékként pedig szabadgyököket termel, ami viszont károsítja a sejteket.

Jó ideje tartja magát egy elmélet, ami szerint az öregedést egy rosszindulatú körforgás okozza, melynek része a szabadgyök termelődés erősödése is. Mint említettük a szabadgyökök károsítják a sejteket, a sejtek roncsolódása pedig még nagyobb szabadgyök képződést eredményez. "A felfedezés megingatja ismereteinket a szabad gyökök az öregedés folyamatában játszott szerepét illetően" - mondta Heikimi. "A jelenlegi elmélet rendkívül szépen és logikusan épül fel, eredményeink azonban az oxidatív stressz és az öregedés közötti kapcsolat szerkezetének az átdolgozását sugallják"

A genetikailag módosított férgek demonstrálták, hogy a szabad gyökök termelődése segíthet beindítani a test általános védelmi és javító mechanizmusait, más szavakkal az élet bizonyos szakaszaiban a szabad gyökök toxikusságuk ellenére kulcs fontosságúak lehetnek életvitelünkben. "További kísérletekre van szükség, hogy felderítsük, pontosan hogyan változtatja meg ez az adat az öregedés elméletét" - magyarázta Heikimi. "A szabad gyökök egyértelműen szerepet játszanak, de valószínűleg teljesen más módon, mint azt eddig gondoltuk"

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© luthor1122011. 01. 04.. 15:43||#18
Doom I-II Forever.
© Fbn Lx2011. 01. 03.. 04:33||#17
én 20 vagyok és 17nek tûnök, akkor most sokáig fogok élni? :s :c
© Omega2010. 12. 23.. 14:35||#16
Empirikus tapasztalataim alapján akinek hosszú élete van az lassabban is öregszik. A maunikasóba idõnként meghívnak mindenféle belterjes tenyészetbõl származó genetikai hulladékot, aki 40 de kinéz 65-nek, a másik véglet, pedig az, hogy az illetõ 65 de 40-nek tûnik és meg se kottyant neki egy rákmûtét.
© Gery132010. 12. 22.. 18:31||#15
a hosszu élet titka: IDDQD
😄
© Loverman2010. 12. 22.. 18:12||#14
Nem, ez szar volt kérlek
© Chocho2010. 12. 22.. 17:42||#13
Én már nem hiszek a matematikában. Úgy csûrik-csavarják a számokat, ahogy akarják, és ahogy a matektanárok érdekei diktálják. Tudtad pl. hpgy Hitler alatt a 6-ot az 5 helyett a 3 elõzte meg, csak késõbb váltottak a kommunista hatalomátvétel miatt?

(Igen, ez irónia volt.)
© nextman2010. 12. 22.. 08:21||#12
Vigyázz, le fognak itt konteózni, ha ilyeneket írsz😊
© wraithLord2010. 12. 21.. 18:56||#11
Mondjuk ez nem azt jelenti, hogy a hosszú élethez elengedhetetlen, hogy a képzõdõ szabadgyökök szétcs*sszék a DNS-t, egyéb sejtorganellumokat, sejthártyát... 😊
Talán valami olyasmirõl lehet szó, hogy az erõsebb igénybevétel felerõsíti ezt az antioxidáns rendszert - hasonlóan ahhoz, hogy ha sokat súlyzózik az ember, akkor izmosabb lesz... 😊

(Az elõzõ kommentem csak annyiban kapcsolódik a témához, hogy mindent megpróbálnak az oxidatív stresszre "fogni", mikor a válasz (talán) ott van az orrunk elõtt...)
© LegionarR2010. 12. 21.. 18:40||#10
Francba... Gyomor-irtót olvastam.... Habár...
© wraithLord2010. 12. 21.. 18:31||#9
Ez az oxidatív stressz-téma manapság eléggé felkapott dolog lett. Viszonylag sok mikrobiális, toxikus hatású másodlagos metalbolit károsító hatását azzal "igyekeznek" magyarázni, hogy károsítja az enzimatikus és nem-enzimatikus antioxidáns rendszer egyes tagjait, amitõl rövid távon megdöglik a sejt. Anno én is ilyesmivel foglalkoztam (egy mikotoxin kapcsán), de csak a glutationra kifejtett hatásáig jutottunk el, mielõtt kiléptem volna. Valahogy már akkor is sejtettem, hogy nem kéne ezt az oxidatív stressz dolgot annyira erõltetni, amire közvetett bizonyítékot is találtunk, de hát sajnos elõre megmondták, hogy milyen eredményt kell kapnunk... 😊