SG.hu·
Újabb csavar kerülhet a pánspermia elméletbe
A földi élet megjelenésének mikéntje a modern tudomány egyik legnagyobb nyitott kérdése. Sokak számára túl egyszerűnek tűnik az az elgondolás, mely szerint az egyszerű életformák az aminosavak egy ősleveséből alakultak ki, ez ugyanis nem igazán magyarázza a ma tapasztalható genetikai sokszínűséget.
Számítások szerint az aminosav-leves csupán 194 "bitnyi" információt állítana elő, míg egy átlagos vírus esetében ezt a számot 120 000-re becsülik. Paul S. Wesson asztrofizika és elméleti fizika professzor, a kanadai Herzberg Asztrofizikai Intézet kutatója két lehetséges magyarázaton elmélkedik. Az egyik szerint a földi élet kialakulásakor a kémiai kölcsönhatások nem véletlenszerűek voltak, hanem "valamilyen irányított molekuláris folyamat" vezérelte azokat. Másik elgondolása szerint - aminek a Physorg.com-on hangot is adott - az élet olyan szerves anyagokból ered, ami már máshol kifejlődött genetikai tartalommal rendelkezett.
Egy igen régi feltevés szerint az élet csillagközi eredetű, a csillagközi por szemcséin utazva a napszelek szárnyán jutott el egy másik naprendszerből bolygónkra. Ezt a koncepciót nevezik pánspermiának, mellyel kapcsolatban rögtön fel is merül a kérdés, vajon hogy élik túl a hosszú és viszontagságos utat az idegen élet magjai. Akármilyen szívós legyen is egy organizmus, az űrben uralkodó sugárzás, vákuum és rendkívül alacsony hőmérséklet hatalmas kihívás. "Biológiailag az ultraibolya fény és a kozmikus sugárzás pusztító hatása miatt az organizmusok nagy része szétroncsoltan és halottan érkezik egy új világba" - írja tanulmányában Wesson. "A pánspermia hagyományos formájának valószínűsége ezért alacsonynak mondható."
A fenti okfejtés önmagában még nem zárja ki a pánspermiát, mint kozmikus élet-terjesztő mechanizmust, Wesson azonban felhívja egy fontos tényre a figyelmet. Bár tudjuk, hogy a földi élet emberi léptékekkel nézve hosszú időn át képes túlélni az űrben, arról nincs információnk mi történik ezekkel, vagy a hozzájuk hasonló idegen mikroorganizmusokkal egy ennél jóval terjedelmesebb időskálán. Egy cianobaktérium a kísérletek szerint 553 napon át volt képes fennmaradni az űrállomás védelmet nyújtó közegén kívül elhelyezett tárolóegységben. Orosz szúnyoglárvák ugyanebben a környezetben 18 hónap után is életben voltak, miközben a sugárzás mellett a -150 és +60 Celsius fok között váltakozó hőmérsékletet is el kellett viselniük.
Ezek a kísérletek valamelyest választ adnak arra, hogyan képes elviselni az élet ezt a szélsőséges közeget hónapokon vagy éveken át, alapot adva a bolygóközi pánspermiára. Egy csillagközi utazás időtartama azonban nem napokban, hónapokban, vagy akár években, sokkal inkább évmilliókban mérhető, vagyis a hosszú, napszéllel történő csillagközi utazással terjedő pánspermia már nem igazán tűnik valószerűnek.
Éppen ezért Wesson azt javasolja, hogy a koncepciót módosítani kellene a csillagközi ugrásokra, amikor az utazás alatt az élet elpusztul, genetikai kémiai kötéseik pedig megbomlanak. Wesson ennek érdekében létrehozott egy kifejezést, ami első hallásra inkább egy sci-fi horrorban állná meg a helyét, sem mint bármilyen tudományos okfejtésben. A "nekropánspermia" azt fogalmazná meg, hogyan képesek halott organizmusok hozzájárulni egy új élet kialakulásához.
Ahogy azt Lin Edwards, a Physorg.com egyik publicistája is kiemeli, Wesson munkájából nem derül ki, milyen mechanizmussal érhető el ezeknek a régóta halott idegen utazóknak az életre keltése, csupán az, hogy a genetikai információk eljuthatnak az új világokba. Ugyanakkor Wesson szerint amennyiben a célállomás barátságos, a körülmények megfelelőek lehetnek ahhoz, hogy a halott mikrobák genetikai kódjai újra összeálljanak. "Bizonyos mikroorganizmusok elképesztően hatékony enzim rendszerekkel rendelkeznek, amik képesek kijavítani számos (DNS/RNS) száltörést" - összegzett Wesson.
Mindezek mellett a nekropánspermia - akárcsak a pánspermia elmélet összes megtestesülése - jelenleg nem több puszta találgatásnál. Wesson szeretné letesztelni elméletét, amihez a földi szennyeződések kizárása érdekében a Naprendszer legkülső területeiről gyűjtetne be porszemcséket, hogy lássák, tartalmaznak-e bármilyen információt, ami egy halott csillagközi mikrobiális életre utalna.
Számítások szerint az aminosav-leves csupán 194 "bitnyi" információt állítana elő, míg egy átlagos vírus esetében ezt a számot 120 000-re becsülik. Paul S. Wesson asztrofizika és elméleti fizika professzor, a kanadai Herzberg Asztrofizikai Intézet kutatója két lehetséges magyarázaton elmélkedik. Az egyik szerint a földi élet kialakulásakor a kémiai kölcsönhatások nem véletlenszerűek voltak, hanem "valamilyen irányított molekuláris folyamat" vezérelte azokat. Másik elgondolása szerint - aminek a Physorg.com-on hangot is adott - az élet olyan szerves anyagokból ered, ami már máshol kifejlődött genetikai tartalommal rendelkezett.
 Paul S. Wesson |
A fenti okfejtés önmagában még nem zárja ki a pánspermiát, mint kozmikus élet-terjesztő mechanizmust, Wesson azonban felhívja egy fontos tényre a figyelmet. Bár tudjuk, hogy a földi élet emberi léptékekkel nézve hosszú időn át képes túlélni az űrben, arról nincs információnk mi történik ezekkel, vagy a hozzájuk hasonló idegen mikroorganizmusokkal egy ennél jóval terjedelmesebb időskálán. Egy cianobaktérium a kísérletek szerint 553 napon át volt képes fennmaradni az űrállomás védelmet nyújtó közegén kívül elhelyezett tárolóegységben. Orosz szúnyoglárvák ugyanebben a környezetben 18 hónap után is életben voltak, miközben a sugárzás mellett a -150 és +60 Celsius fok között váltakozó hőmérsékletet is el kellett viselniük.
Ezek a kísérletek valamelyest választ adnak arra, hogyan képes elviselni az élet ezt a szélsőséges közeget hónapokon vagy éveken át, alapot adva a bolygóközi pánspermiára. Egy csillagközi utazás időtartama azonban nem napokban, hónapokban, vagy akár években, sokkal inkább évmilliókban mérhető, vagyis a hosszú, napszéllel történő csillagközi utazással terjedő pánspermia már nem igazán tűnik valószerűnek.
Éppen ezért Wesson azt javasolja, hogy a koncepciót módosítani kellene a csillagközi ugrásokra, amikor az utazás alatt az élet elpusztul, genetikai kémiai kötéseik pedig megbomlanak. Wesson ennek érdekében létrehozott egy kifejezést, ami első hallásra inkább egy sci-fi horrorban állná meg a helyét, sem mint bármilyen tudományos okfejtésben. A "nekropánspermia" azt fogalmazná meg, hogyan képesek halott organizmusok hozzájárulni egy új élet kialakulásához.
Ahogy azt Lin Edwards, a Physorg.com egyik publicistája is kiemeli, Wesson munkájából nem derül ki, milyen mechanizmussal érhető el ezeknek a régóta halott idegen utazóknak az életre keltése, csupán az, hogy a genetikai információk eljuthatnak az új világokba. Ugyanakkor Wesson szerint amennyiben a célállomás barátságos, a körülmények megfelelőek lehetnek ahhoz, hogy a halott mikrobák genetikai kódjai újra összeálljanak. "Bizonyos mikroorganizmusok elképesztően hatékony enzim rendszerekkel rendelkeznek, amik képesek kijavítani számos (DNS/RNS) száltörést" - összegzett Wesson.Mindezek mellett a nekropánspermia - akárcsak a pánspermia elmélet összes megtestesülése - jelenleg nem több puszta találgatásnál. Wesson szeretné letesztelni elméletét, amihez a földi szennyeződések kizárása érdekében a Naprendszer legkülső területeiről gyűjtetne be porszemcséket, hogy lássák, tartalmaznak-e bármilyen információt, ami egy halott csillagközi mikrobiális életre utalna.