SG.hu·
Manőverezést segítő "űrszalagot" próbált ki a JAXA
300 méteres szalagot bontott ki egy japán rakéta az űrben. A technikával egy napon űrhajókat navigálhatnak a Föld mágneses mezejének segítségével. A NASA is visszatér a vegyi anyagoktól mentes meghajtások kutatásához.
A hagyományos űrhajók pályamódosításaikhoz hajtóanyagot égetnek el. A többlet üzemanyag súlytöbbletet és jelentős többlet költségeket jelent, mennyisége véges, ami jelentősen korlátozhatja egy űrszonda élettartamát, pedig elvileg nem szükséges hajtóanyag a Föld körül keringő űreszközök navigálásához. A feladatra tökéletes lenne egy hosszú fémdarab is, ami képes a bolygót körülvevő mágneses mezővel kölcsönhatásba lépni. "A cél egy taszító hatás elérése a Föld mágneses mezejével" - nyilatkozott Les Johnson, a NASA Marshall Űrrepülő Központjának kutatója. A Japán Űrkutatási Ügynökség, a JAXA űrhajója ezt az elvet volt hivatott letesztelni.
A Tether Technologies Rocket Experiment (Kábel-technológiai rakéta kísérlet), röviden T-Rex névre keresztelt demonstrátor szuborbitális repülése körülbelül 10 percig tartott, 309 kilométeres csúcsmagasságot érve el. A 300 méter hosszú, 2,5 centiméter széles fémszalagot a repülés 120. másodpercében bontották ki, majd bekapcsolták a kísérleti eszköz katódját. A kábel összegyűjti az ionoszféra közelében lebegő elektronokat, végigvezetve önmagán, melynek következtében elektromos áram keletkezik, amit azután a kábel végén elhelyezkedő katódból kibocsát az űrbe. Az elektromos áram kölcsönhatásba lép a Föld mágneses mezejével, alacsonyabb pályára húzva az űrhajót. A rendszer az űreszközön elhelyezett napelemekkel a másik irányba is képes áramot vezetni, ellentétes hatást váltva ki, amivel növelni tudják a magasságot.
A visszasugárzott adatok szerint a küldetésnek sikerült az áram generálása, amiből elvileg némi tolóerő is keletkezett, utóbbi azonban nem bizonyítható, mivel a kísérleti eszközt nem látták el a méréséhez szükséges műszerekkel, magyarázta Johnson, aki a küldetést vezető Hironori Fujii csapatának tagjaként személyesen is részt vett a kísérletben. A küldetés célja az elektron-összegyűjtés hatékonyságának vizsgálata volt, hogy segítsék a meghajtásként alkalmazható kábelek fejlesztését.
A korábbi kialakítások általában vékony drótokat jelentettek, azonban ezek túlságosan sérülékenynek bizonyultak a mikrometeoritokkal szemben. A lapos, szalagszerű kábel kevésbé érzékeny az ilyen jellegű sérülésekre; a mikrometeoritok csupán egy kis lyukat ütnek rajta, de nem szakítják ketté.
A NASA is szeretné kipróbálni a technológiát a gyakorlatban. Az űrkábel koncepcióját már 1992-ben és 1996-ban is tesztelték az űrsikló küldetésekkel, majd a terveik között szerepelt egy kisméretű működő modell fellövése 2003-ban, a Columbia katasztrófája azonban keresztül húzta a NASA számításait. Az űrügynökség most megújult eltökéltséggel vág bele a technológia demonstrálásába, ezúttal már egy teljes méretű működőképes rendszerrel kísérleteznének. Az Obama kormány a kongresszus jóváhagyásával 75 millió dollárt különített el az október 1-én induló programra.
A hagyományos űrhajók pályamódosításaikhoz hajtóanyagot égetnek el. A többlet üzemanyag súlytöbbletet és jelentős többlet költségeket jelent, mennyisége véges, ami jelentősen korlátozhatja egy űrszonda élettartamát, pedig elvileg nem szükséges hajtóanyag a Föld körül keringő űreszközök navigálásához. A feladatra tökéletes lenne egy hosszú fémdarab is, ami képes a bolygót körülvevő mágneses mezővel kölcsönhatásba lépni. "A cél egy taszító hatás elérése a Föld mágneses mezejével" - nyilatkozott Les Johnson, a NASA Marshall Űrrepülő Központjának kutatója. A Japán Űrkutatási Ügynökség, a JAXA űrhajója ezt az elvet volt hivatott letesztelni.
A Tether Technologies Rocket Experiment (Kábel-technológiai rakéta kísérlet), röviden T-Rex névre keresztelt demonstrátor szuborbitális repülése körülbelül 10 percig tartott, 309 kilométeres csúcsmagasságot érve el. A 300 méter hosszú, 2,5 centiméter széles fémszalagot a repülés 120. másodpercében bontották ki, majd bekapcsolták a kísérleti eszköz katódját. A kábel összegyűjti az ionoszféra közelében lebegő elektronokat, végigvezetve önmagán, melynek következtében elektromos áram keletkezik, amit azután a kábel végén elhelyezkedő katódból kibocsát az űrbe. Az elektromos áram kölcsönhatásba lép a Föld mágneses mezejével, alacsonyabb pályára húzva az űrhajót. A rendszer az űreszközön elhelyezett napelemekkel a másik irányba is képes áramot vezetni, ellentétes hatást váltva ki, amivel növelni tudják a magasságot.
A visszasugárzott adatok szerint a küldetésnek sikerült az áram generálása, amiből elvileg némi tolóerő is keletkezett, utóbbi azonban nem bizonyítható, mivel a kísérleti eszközt nem látták el a méréséhez szükséges műszerekkel, magyarázta Johnson, aki a küldetést vezető Hironori Fujii csapatának tagjaként személyesen is részt vett a kísérletben. A küldetés célja az elektron-összegyűjtés hatékonyságának vizsgálata volt, hogy segítsék a meghajtásként alkalmazható kábelek fejlesztését.
A korábbi kialakítások általában vékony drótokat jelentettek, azonban ezek túlságosan sérülékenynek bizonyultak a mikrometeoritokkal szemben. A lapos, szalagszerű kábel kevésbé érzékeny az ilyen jellegű sérülésekre; a mikrometeoritok csupán egy kis lyukat ütnek rajta, de nem szakítják ketté.
A NASA is szeretné kipróbálni a technológiát a gyakorlatban. Az űrkábel koncepcióját már 1992-ben és 1996-ban is tesztelték az űrsikló küldetésekkel, majd a terveik között szerepelt egy kisméretű működő modell fellövése 2003-ban, a Columbia katasztrófája azonban keresztül húzta a NASA számításait. Az űrügynökség most megújult eltökéltséggel vág bele a technológia demonstrálásába, ezúttal már egy teljes méretű működőképes rendszerrel kísérleteznének. Az Obama kormány a kongresszus jóváhagyásával 75 millió dollárt különített el az október 1-én induló programra.