Napi Online

Késleltetés nélkül kerül a patikába a H1N1-vakcina

Jövő héten derülhet ki, mekkora védőképességgel bír az Omninvest Kft. által gyártott H1N1 vakcina, jelenleg még zajlanak a vérvételek és a vizsgálatok ezzel kapcsolatban - mondta Ócsai Lajos, az ÁNTSZ főosztályvezetője.

A felnőtteken végzett vizsgálatok mellett a gyerekeké is elkezdődött. A tervek szerint belföldön a védőoltás októbertől lesz elérhető: 4 millió adag ingyenes lesz, 2 millió pedig a patikák forgalmába kerül. Az ingyenes egységekből félmillió vakcinával az egészségügyi ellátó személyzetet és az állam működéséhez elengedhetetlenül szükséges infrastruktúrát üzemeltetőket (például a képviselőket, rendőröket, tűzoltókat, katonákat, energiaszektorban, közlekedésben dolgozókat) oltják be.

A maradék 3,5 millió térítés nélküli oltást azok a rizikócsoportokba sorolható személyek kapják, akiknek eddig is ingyen járt a szezonális influenza elleni védőoltás, elsősorban a krónikus betegek. Feltehetően ebbe a körbe kerülnek majd az iskolába és egyéb gyerekközösségekbe járó fiatalok is, akik különben nagy szerepet játszanak a fertőzés terjesztésében. A WHO szerint az új típusú influenza esetében a fiatalkorúak lehetnek a legveszélyeztetettebbek.

A rizikócsoportokba tartozók recept nélkül, a háziorvostól kérhetik majd a védőoltást (a háziorvos értesíti is azt, aki jogosult az ingyenes oltásra), az állami szférában dolgozó jogosultakat a foglalkozás-egészségügyi orvos oltja be. Az egészséges felnőttek a gyógyszertárakban vásárolhatják meg a vakcinát. Nem lesz késleltetés, a patikákban nagyjából ugyanattól az időponttól lesz kapható, mint amikortól ingyenesen elérhető lesz - emelte ki a főosztályvezető. A receptre kapható védőoltás körülbelül kétezer forintba kerül majd; az ár a szezonális influenza elleni vakcinával ellentétben nem tartalmaz OEP-támogatást.

Ócsai a vakcina kiszállításával kapcsolatban elmondta: a térítés ellenében kapható 2 millió egységet - hasonlóan bármely más gyógyszerhez - a nagykereskedők rendelés után szállítják ki a gyógyszertárakba, az ingyenes oltóanyagokat az ÁNTSZ hálózata juttatja el az üzemi és háziorvosokhoz, ennek részleteit még a későbbiekben dolgozzák ki. Az oltóanyagból először az itthoni igényeket elégítik ki, ezután külföldre is gyártanak.

Az új típusú influenza elleni védőoltás a szezonális influenza ellen is hatásos lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #8
    nem olyan 1szeru a vilag, ahogy te latod..
  • yoros #7
    A Nemzeti Pandémia Terv az általánosságok körében mozgó sóder. Csak arra jó, hogy a Munkatervben ki lehessen pipálni. 2005. óta nem értünk rá konkretizálni?
  • yoros #6
    És mi az, hogy nem kötelező? Nagyon sokan nem fogják beoltatni magukat.Így akarjuk megállítani a járványt? Vagy el akarjuk adni a vakcinát külföldre egy csomó halott árán is?
  • yoros #5
    SZÉKELY MINISZTER NÉHÁNY NAPJA 1100,- Ft körüli árat jelölt meg. Most akkor ki a hülye (rajtam kívül). Ingyenesnek jelölte meg a gyerekek oltóanyagát. (Most ez csak "valószínű".)Magyarországon még ezzel is lehet szórakozni? A rohadt életbe, hullarablók.
  • PR0DIGY #4
    "Nem kezelhetnek, ha nem engeded."

    Ebben tévedsz. Már most is vannak kötelező oltások. Csak ki kell terjeszteni az influenzára is és lesz szép oltási könyved meg RFID-d, mint az állatoknak.
  • teddybear #3
    Nagyon egyszerű. Nem kezelhetnek, ha nem engeded. Ne oltasd be magad.

    Legfeljebb, majd Darwin-díjas leszel...
  • PR0DIGY #2
    Igen, majd ha az ember nem birka módjára fogja beoltatni magát, kötelezővé teszik és megkapjuk ezt a szép chipet is. Szép új világ!
  • HiddenTruth #1
    http://www.asztralutazas.hu/index.php/kitekint/OSSZEFUGGESEK.html