SG.hu·

Nem adja olcsón a talajmintákat a Mars

Továbbra is gondot okoz a NASA-nak a marsi talaj tapadóssága. A Phoenix leszállóegységnek korábban a mintabejuttató csúszkán akadt fel a tanulmányozásra szánt talajminta, most pedig jéggel vegyített szemcsékkel próbálkoztak, ami ezúttal a robotkar végén elhelyezkedő kanálban rekedt meg. Két módszerrel is megpróbálták betölteni az értékes mintát az elemzőműszerbe, eredménytelenül.

Az egység még szombaton több lyukat vájt a kanál érdes, kaparó szerű végével a "Hófehérke" fantázianévvel ellátott jeges területen. A felszedett jeges mintát a lehető leggyorsabban próbálták eljuttatni a fedélzeti TEGA (Hő és Fejlődött Gáz Elemző) műszerbe, még mielőtt a jég elpárologna a vékony légkörbe. A TEGA segítségével elvileg megállapítható, hogy létezett-e valaha is folyékony víz a vörös bolygón, ami az egykori lakhatóság egyik igen fontos jele lenne. A műszer ezt elsősorban a folyékony víz elpárolgásával lerakódott sók eloszlásából tudná leszűrni a különböző talajrétegekből, illetve a vízjég izotópjainak elemzéséből is megállapítható, hogy a víz honnan csapódott le.


A jeges talaj azonban sajnos alig mozdul, pedig a földi csapat már próbálkozott a kar és a kanál mozgatásával is, hátha megindulna a minta. Ez részben eredményes volt ugyan, a bejuttatott minta azonban nem elegendő az elemzésekhez. A Phoenix csapat újabb üléseket tartott; az agytornásztatásában már igen komoly eredményeket kezd elérni a pasadenai csapat, mivel robotjuk, és nem utolsó sorban a Mars ugyanis meglepően sok fejtörést okoz nekik.

"Módosítani fogjuk az eljárást... hogy újabb jeges mintához jussunk és megpróbáljuk eljuttatni a TEGA-hoz" - mondta a projekt vezetője, Barry Goldstein. "Tapasztalataink fényében apró módosításokkal megismételjük a sikeres mozzanatokat." Az egyik lehetőség, hogy lerövidítsék a robotkarral végzett munkálatokat, ami elvileg meggátolná a minta megolvadását, ezáltal csökkentve a tapadást, vagy időnként megráznák a kanalat, hátha az segít lazábban tartani a mintát. A robotkar kanala jelenleg üres, szerencsére sikerült azt megszabadítaniuk a jeges mintától.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Tripax2008. 08. 04.. 19:37||#34
A fegyverek a német pontosságtól. A dilatáció hiányától. :- )
© Epikurosz2008. 08. 04.. 18:13||#33
Lehet, hogy nem épp úgy, de kb. úgy volt.
Akkor a németeknek mijük fagyott bele a tankokba? mert vmi belefagyott, az biztos. Lehet, hogy az alkatrészek kenõanyaga vagy a hidraulikaolaj.
© Pluskast2008. 08. 04.. 16:11||#32
"A németek is ezen buktak el Moszkva kapujában 42/43 telén: belefagyott az olaj a tankjaikba."

Õõõ már bocsi, hogy bele szólok de a német tankok motorja nem dízel alapú volt hanem benzines. Ellentétben a ruszkikkal akiknek a tankjaik dízel meghajtásuak voltak. Nekik nem is fagyott be a motor.
© Epikurosz2008. 08. 02.. 00:50||#31
© Epikurosz2008. 08. 02.. 00:42||#30
"Utána jutott eszembe hogy a hidraulikaolajnak tökmindegy mekkora a külsõ nyomás :)minthogy folyadékról van szó ."

Nekem is utána jutott eszembe, hogy még az Alpesi Dízel Start sem maradna folyékony -100 fokon, jó kis zsír lenne belõle, sok koleszterinnel. :-)

A németek is ezen buktak el Moszkva kapujában 42/43 telén: belefagyott az olaj a tankjaikba. A másik ok az volt, hogy a szibériai hideg miatt belefagyott a vér a pucájukba. Két ilyen fagyást már nem lehet kibírni, Napóleonnak sem ment. Nehogy az amcsik is így járjanak!
© Epikurosz2008. 08. 02.. 00:38||#29
"az én fizetésem nem évi 100.000 dollár"

Hát, ha így állsz hozzá a dolgokhoz, nem is lesz soha $100k. :-)
© greg9712008. 08. 01.. 21:35||#28
Utána jutott eszembe hogy a hidraulikaolajnak tökmindegy mekkora a külsõ nyomás :)minthogy folyadékról van szó .

A hõmérsékleti adatoknak nem néztem utána ez igaz , de ez maradjon a nasa dolga :)

Hogy mi is lenne az a módszer amivel megoldható a minta eltávolítása , ne is kérdezze senki :) az én fizetésem nem évi 100.000 dollár :)
© greg9712008. 08. 01.. 21:28||#27
Azt a mechanizmust , ami lehetõvé tenné azt hogy a beragadt mintát eltávolítsa , talán ugyanazzal a módszerrel lehetne mûködtetni mint azt a kart , amivel a feladatot elvégzik <#wave>.

Nem tudom hogyan jön ide a hidraulikaolaj és a többi okosság ?<#falbav>

Akinek nem inge ne vegye magára <#worship>
© Epikurosz2008. 08. 01.. 21:18||#26
http://commons.wikimedia.org/wiki/Image:NASA-Phoenix-Panels-Arm-Body.jpg
© Epikurosz2008. 08. 01.. 21:17||#25