SG.hu·

Az élet előfutárait észlelték a Kentaurban

A Carnegie Intézet csillagászai rendkívül összetett szerves molekulákat találtak egy távoli csillagot körülvevő vörös porfelhőben.

A Kentaur csillagképben elhelyezkedő 8 millió éves HR 4796A jelű csillag elvileg a bolygók kialakításának utolsó szakaszába lépett, ami arra utal, hogy az élet alapvető építőelemei gyakoriak lehetnek a bolygórendszerekben. John Debes, Alycia Weinberg, és Glenn Schneider az Astrophysical Journalban számolt be felfedezésükről. A kutatás a NASA Asztrobiológiai Intézetének támogatásával, a Hubble űrteleszkóp adatain alapul.

A publikáció szerint a csillag porkorongján szétszóródó látható és infravörös fény nagyon vörösnek tűnik, ez a szín pedig tholinokra, nagy szerves szénmolekulákra utal, a spektroszkópos vizsgálatok kizárják a hasonló színben megjelenő egyéb anyagokat, mint a vas-oxidot. A tholin ma már nem képződik természetes körülmények között a Földön, mivel a légkör oxigénje igen gyorsan megsemmisítené, elméletileg azonban a fiatal Föld évmilliárdokkal ezelőtt szintén rendelkezett ezekkel a molekulákkal, ami jó eséllyel lehetett az élő organizmusokat felépítő biomolekulák előfutára.

Tholinokat több helyen találhatunk a Naprendszerben, jellemzően üstökösökben, de jelen vannak a szaturnuszi hold, a Titán légkörében is, ők adják az atmoszféra jellegzetes vöröses árnyalatát. A Carnegie tanulmánya az első, ami tholin jelenlétet mutatott ki a Naprendszeren kívül. "Korábban rendkívül nehéz volt a szórt fényből kideríteni, hogy mi alkotja a porkorongot, ezért a tholin detektálása nagy lépést jelent ismereteinkben" - összegzett Debes.


A HR 4796A körülbelül 220 fényévre helyezkedik el a Földtől, leginkább a déli féltekéről látható. Porkorongját 1991-ben fedezték fel, és már akkor nagy érdeklődést váltott ki a csillagászok körében, akik folyamatában figyelhették meg a bolygóformálódást. A por kisebb égitestek, feltehetőleg a mi naprendszerünk üstököseihez vagy aszteroidáihoz hasonló objektumok ütközéseiből alakult ki, majd feltehetőleg ezt vonták be a szerves anyagok. Ezek a bolygócsírák könnyedén eljuttathatják az élethez szükséges építőelemeket bármelyik, a csillag körül keringő bolygóra.

"A csillagászok még csak most kezdenek a Naptól teljesen különböző csillagok körül keringő bolygók után kutatni. A HR 4796A kétszer akkora tömeggel és hőkibocsátással rendelkezik, mint a Nap, fényessége pedig több mint hússzorosa" - mondta Debes. "A rendszer tanulmányozása újabb adalékokkal szolgál azokról a körülményekről, melyben végbe mehet a bolygóformálódás, és talán az élet kialakulása is"

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© lomha2008. 07. 04.. 11:48||#62
A relativitás elméletet itt is érdemes megnézni. Már aki ért hozzá, mer' én nem. Alternatív...

http://doboandor.freeweb.hu/
© Kmarha2008. 01. 17.. 15:24||#61
kicsit bonyulultabb ez a téma

http://www.babylon5.hu/tech/relativitas-main.html

"
© aRoma2008. 01. 17.. 14:56||#60
baxus, két lámpa ellenkezõ irányba, bekapcs, és rögtön megvan a kétszeres fényseb. <#fejvakaras>
© toto662008. 01. 09.. 14:35||#59
Megvan! A sajtkukacok, azok alkalmazzák, féregjárat + térugrás (csak úgy pattognak) C:
© bld2008. 01. 09.. 14:22||#58
"ez a szín pedig tholinokra, nagy szerves szénmolekulákra utal"
ezekrõl a tholinokról felhomályosíthatna valaki, aki jártas a kémiában, illetve, hogy itt miért is beszélhetünk életrõl, mert szerintem azért ez elég makó-jeruzsálem...
© Kmarha2008. 01. 08.. 17:37||#57
valahogy probáltam átugrani azt a részét a fizikának :DDD Holnap jelentkezek az elektrosokkra :D
© Piel2008. 01. 07.. 22:00||#56
Mindegy, hogy féregjáratnak mondjuk vagy térugrásnak, a lényege az, hogy a tér két távoli pontját köti össze. Nos manapság amikor a tudományos élet kacérkodik a húrelmélettel, nem is olyan elképzelhetetlen. Szerintem.
© mrzool2008. 01. 07.. 19:23||#55
"akkor õk egymáshoz viszonyítva a fénysebességnél valamivel nagyobb értékével közelítenek egymáshoz."

WROOONG, vissza az iskolapadba, elektrosokkért jelentkezz... Félelmetes, hogy jó 100 év alatt sem tudták megérteni egyesek a relativitáselméletet.
© mclevi2008. 01. 07.. 17:39||#54
valami kezzel foghato bizonyitekot nem tudnak mutatni csak orokke talalgatnak<#falbav>
© Kmarha2008. 01. 07.. 11:51||#53
akkor õk egymáshoz viszonyítva a fénysebességnél valamivel nagyobb értékével közelítenek egymáshoz.

de az egész fénysebesség dolog csak elméleti szinten van.. feltevések, nem tények. Elméletek. Majd ha meg lehet ezt játszani, akkor aztán lehet kisérletezni