SG.hu·

A csimpánzok vezetnek az evolúciós versenyben

A csimpánzok és az emberek közös génjeinek összehasonlítása szerint a csimpánzok nagyobb fejlődésen estek át közös ősünktől való elválásunk óta.

Az amerikai Michigan Egyetem tanulmánya szerint az elmúlt 6 millió évben a csimpánzoknak 233 génjük fejlődött, változott pozitívan, míg az ember esetében ez a szám csupán 154, azaz majom rokonainknál több evolúciós változás következett be ugyanazon idő alatt, mint az embereknél. A felfedezés ellentmond annak a nézetnek, mely szerint minél kifejlettebb egy faj, annál okosabb vagy magasabb rendű a többiekkel szemben, illetve azt a nézetet is kétségbe vonja, mely szerint az ember fejlődött a legtöbbet az őstörténet óta. Más kérdés, hogy a szemmel látható jelek egészen másra utalnak.

Evolúciós szempontból a nagyobb számú pozitív változás a csimpánz esetében egyszerűen adódhat abból, hogy pár ezer évvel ezelőtt még jóval nagyobb számban éltek a Földön mint az emberek, ami nagyobb génkészletet, ezáltal több lehetőséget biztosított a változásokhoz, fejtette ki a tanulmány szerzője Jianzhi Zhang professzor, evolúciós biológus.

Az eredmény - amit még nem lehet teljesnek nevezni - azt is jelezheti, hogy a csimpánzoknak több tényezőhöz kellett alkalmazkodniuk, mint az embereknek. Hogy mikhez is, azt jelenleg nehéz megmondani, az azonban egyértelmű, hogy azok nem vezettek nagyobb agyhoz vagy bármely más olyan tulajdonsághoz, ami kiemelte az embert az állatvilágból.

A tanulmányhoz 14 000 gént vetettek össze, ez azonban még nem mutatja meg számunkra a teljes valóságot, a csimpánzok teljes géntérképe ugyanis még nem áll a kutatók rendelkezésére, ellentétben az emberével. Nehéz párhuzamot találni a pozitív kiválasztódáson átesett gének között is: érdekességként a csimpánzoknál a fehérje anyagcsere és a stressz reakciók génjei, míg az embernél a zsírsav anyagcserében szerepet játszó gének fejlődtek jobban.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© AranyKéz2007. 04. 29.. 12:46||#507
"Nos, aki kicsit jobban ismeri az evolúciót, esetleg játszadozott szimulációkkal is, az nem lepõdik meg az élõlények komplexitásán. Sõt, épp az lenne a meglepõ, ha nem lennének ilyen bonyolultak."

Én fõleg azt bírom amikor a kreacionisták egyszerre jönnek az élet bonyolultságával meg a csökkenthetetlen bonyolultsággal (irreducible complexity)

Aki cseppet is tud gondolkozni az rájön hogy miért mondom ezt :)
© BiroAndras2007. 04. 29.. 01:53||#506
"Darwin materialista magyarázatot akart találni mindenképpen."

Hát nagyon nem. Annyira nem, hogy maga is megijedt a következtetéseitõl, és eredetileg nem is akarta publikálni.

"Megjósolta, h nagyon sok átmeneti formát fognak találni az eljövendõ ásatások során.
Ez a jóslás is megdõlt."

Nos, nem egészen. Épp elég átmeneti fomrát találtunk, a teremtés elmélet szerint viszont pontosan zérónak kellene lennie, tehát Darwin kiütéssel gyõzõtt.

"A radiokarbon kormeghatározási módszer sem a legpontosab..."

De van épp elég más módszer is.

"Ha most egy leletre az mondjuk, h 100-150 millió éves, akkor nem tudjuk megmondani, h a hasonló korúnak datált másik lelettel együtt élt, vagy 1 millió évvel késõbb, vagy éppen elõtte?"

Meg tudjuk mondani, mivel a föld rétegei elég pontos idõskálát adnak. És különösen alkalmasak a korkülönbségek meghatározására.

"Darwin elmélete alapján ma is megfigyelhetõnek kellene lennie az evolúció mûködésének."

Meg is figyelhetõ számtalan esetben.

"Erre jó példák lehetnének a gyûrûfajok. Ám közel 2 millió fajból eleddig csak 3 azaz három fajnál tapasztaltak ilyet"

Természetesen, hiszen elég speciális körülmények kelelnek hozzá. De a teremtés elmélet itt is pontosan zéró ilyen fajt jósol.

"Amíg a tudomány nem tudja meghatározni, h mitõl él egy sejt ( és hogyan jött létre magától az a biológusok számára is igen bonyolult gépezet ami a sejten belül mûködik)addig lehet hipotéziseket gyártani az élõlények változásairól, kialakulásairól."

Az evolúció nem az élet keletkezésérõl szól, hanem a fejlõdésérõl. A kettõ nagyon nem ugyanaz.

"Aki evolucionista tudósok voltak, de szembesülvén az élet leírhatatlan bonyolultságával inkább a másik feltevést részesítik elõnyben:
dr Michael Behe, dr John West"

Nos, aki kicsit jobban ismeri az evolúciót, esetleg játszadozott szimulációkkal is, az nem lepõdik meg az élõlények komplexitásán. Sõt, épp az lenne a meglepõ, ha nem lennének ilyen bonyolultak.
© GyuriX25722007. 04. 27.. 00:36||#505
Rossz nézõpontból indul ki a cím megállapítója. Az ember hamarabb ért egy magasabb és tökéletesebb szintre, mint a majom, így nem volt szüksége annyi génváltozásra...
© Epikurosz2007. 04. 26.. 00:39||#504
© Epikurosz2007. 04. 26.. 00:39||#503
Ezt egy indexes cikkben láttam: óriásgombák 400 millió évvel ezelõtt. Gyönyörûek!
© who am I 72007. 04. 24.. 15:38||#502
502... <#idiota><#finom>
© bandypappa2007. 04. 24.. 14:20||#501
na nyomjunk rá még egy 500-at!!!
© bandypappa2007. 04. 24.. 14:17||#500
ÉÉÉÉÉÉÉSSSSSSSSSSSSSSSSSS 500.!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
© sz4bolcs2007. 04. 24.. 09:19||#499
Lehet, csak a lepkék is füstösek lettek. :DDD
© who am I 72007. 04. 24.. 02:59||#498
és ha bezárják a gyárakat és újra világosabbak lesznek a nyírfák...... <#ejnye1>