SG.hu·2006. augusztus 7.

Kliper, a több ismeretlenes egyenlet

Elbukni látszik az orosz Kliper projekt, melynek okait a RIA Novosztyi politikai elemzője, Andrej Kiszlijakov igyekezett boncolgatni.

Az utóbbi időben egyre nagyobb publicitást kapott a Kliper, makettjét lassan már a fél világon végighurcolták, Tokiótól Berlinig. Az orosz űrügynökség, a Roszkozmosz egy újrahasznosítható űrszállítási rendszer magjaként emlegette, melynek fejlesztésére az év elején egy tendert is kiírtak. Az Egyesült Államok időközben egy egészen más irányt próbál megvalósítani, a Crew Exploration Vehicle-lel, ami az Apollo program űreszközeit idézi.

Anatolij Perminov

Azonban június végén egycsapásra az oroszok is teljes hátraarcot vezényeltek és a Farnboroughban megrendezett repülési szakkiállításon a Roszkozmosz vezetősége váratlanul visszavonta a tendert és bejelentette egy több fokozatú űrjármű program támogatását, így a figyelem a jól bevált Szojuzok irányába terelődött. Az űrügynökség vezetője július 24-i nyilatkozatában a kutatási és fejlesztési költségek cégek által biztosított fedezetének folyamatos csökkenésével magyarázta a szemléletváltást.

Anatolij Perminov elmondása szerint az eddigi irányelvek - különösen a Kliper - nem fér bele az Orosz Szövetségi Űrprogram számára 2006-2015 időszakra meghatározott költségvetési keretbe, ezért volt szükség a drasztikus változtatásra, melyet az Energija két vagy három fokozatú szállítási rendszerre tett javaslata határoz meg. Az első fokozat lenne a Szojuz egy frissített, modernizált változata. A Szojuz idestova több mint 40 éve jelent megbízható és viszonylag költséghatékony megoldást az űrhajósok szállítására.

A felújítással nem csupán a Föld körüli repülések, de a Hold is megcélozható, elemezte Perminov, aki szerint a régi-új platform tökéletes lenne új mérnöki megoldások és rendszerek teszteléséhez, melyek ha bizonyítanak, a későbbiekben jelentősen elősegíthetik az új generációs űrhajó fejlesztését, ha szükség lenne rá. Összességében tehát az oroszok átvették az Egyesült Államok szisztémáját.

Amerikai részről minden flottul halad, már neve is van az eddig csak CEV-ként emlegetett szerkezetnek. Elvileg Orionnak nevezik el az űrhajót, és persze sokan visszalépésnek tartják, ezért támadják azt. A NASA-nál azonban látni a távlatokat, egyenletükben minden elem ismert. Ha a Lockheed Martin, a Northrop Grumman és a Boeing megkapja a fejlesztésre és gyártásra elkülönített 1,1 milliárd dollárt, akkor a végeredményként 2012-re megkaphatják az Oriont.

Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Az orosz program már messze nem áll ilyen jól, a Roszkozmosz tényezőiből nehéz lenne kihozni egy működő masinát. Ha Perminov nyilatkozatát vesszük, akkor máris akad három ismeretlen, melyből az első a pénz. A fentebb említett folyamatos csökkenés arra utal, hogy nincs és talán nem is volt elég pénz a Kliperre, ami különös annak fényében, hogy az utóbbi időben egyre többet lehetett hallani róla a hírekben. Még még egy méretarányos példány is készült belőle, amit a MAKS-2005 keretében a nagyközönség is megcsodálhatott és az amerikai CEV-vel ellentétben kifejezetten kedvező volt a fogadtatása.

A Klipert és az űrprogramot egy orosz kormányrendeletben jóvá is hagyták. A Szojuz hagyományaival szakító Kliper költségeit az Energija - mivel ezt is ők készítették volna el - 1 milliárd dollárra becsülte, a kezdetek felé tendáló amerikai program 1,1 milliárdot jövendöl. Az állami költségvetés ennek azonban mindössze egyharmadát biztosította volna, azaz a program nem rendelkezett megfelelő finanszírozással. A történethez hozzá tartozik az is, hogy a Klipernek valamilyen okból nem sikerült megragadnia a külföldi befektetők fantáziáját, nemrégiben éppen az ESA utasította el a sokat fontolgatott finanszírozást.

A második ismeretlen az egyenletben a Szojuz. Miért csináltak ekkora felhajtást a Kliper körül, ha az Energijának már megvolt az ütőkártyája a Szojuz személyében? Mindemellett egy régiséget újjá varázsolni szintén nem kis tétel. És végül a harmadik ismeretlen maga a Kliper, ami még mindig újjászülethet, ha "szükség van rá". A "ha" pedig már számos ígéretes orosz projektet tüntetett el a süllyesztőben összegzett Kiszlijakov.

Kapcsolódó cikkek és linkek

A Blue Origin történelmet írt a New Glenn rakétával Hibátlanul landolt a Boeing Starliner, de a jövõje bizonytalan Utolsó útjára indult az európai Vega rakéta 60 éve nem lõtt fel ilyen kevés ûreszközt Oroszország Hajtómûhiba okozta a Luna-25 pusztulását Európa és Kína lemásolja a teherûrhajózás amerikai modelljét Irreálisan sokat költött rakétáira a NASA Egy évtizeden belül nem lesz Európának újrafelhasználható rakétája

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Szeretem ezt a gondolatot:-)

Na, ja. Csináltak atombombákat, hogy aztán leszereljék õket.
Alapkutatás nélkül meg hogyan akarsz tovább menni a Marsnál, mert gondolom nem az a végsõ álmod.
Elég szkeptikus vagy.

Olvasnod kellene Marxot: mennyiségi fejlõdés után jön a minõségi ugrás. Most épp a mennyiségi fejlõdés szakaszában vagyunk. Várd ki a végét.

"1. Nincsenek célok."

Lennének célok ezrével, csak többnyire nem olyanok amiket egy átlag politikus képes megérteni. Azért nyomják annyira a marsutazást, mert azt mindenki érti.

"2. Nincs mivel. Nincs mivel és még azt sem döntötték el mi is legyen, de az már lehet tudni, hogy drága és kár összerakni, meg miért is?"

Lenne mivel, ha hagynák a politikusok. És egyébként csak az emberes ûrutazás a nagyon drága, kisebb szondákat egész olcsón lehet küldözgetni.

"3. Nincs pénz."

Van, csak nem adják. Pl. az iraki háború heti 3 milliárd dollárba kerül.
A másik gond meg, hogy fenn kell tartani a rettenetesen drága ûrsiklókat, így az egyébként is szûkös költségvetés jó része elúszik.

"Ki kellene tûzni célokat. Mit akarunk? Szerintem el kellene mennünk a legközelebbi lakható bolyóra."

Mit nevezünk lakhatónak? Pl. a Mars az? Oda akarunk menni épp. Vagy oxigén légkör, meg ilyenek. Azt valószínûleg nem találunk sokat az egész galaxisban.

"Mi kell hozzá? Ûrhajó. Össze tudjuk rakni? Elméletben igen, de gyakorlatban nem"

A Naprendszer elhagyásához még elméletben se nagyon van technológiánk. Még a Mars elérése is elég távoli cél, bár az már legalább megvalósítható.

"mert éppen 112 féle kutatás zajlik abban a témában, hogy hogyan lehetne megmérni, hogy az õsrobbanásnál most a "trutyi" fehér színû lehett, vagy fekete. Meg sötétanyagot keresgélünk, meg gyorsítókat építünk, hogy az elméleti fizikusok elmondhassák, a fenébe, tévedtünk."

Az ilyen trutyi kutatásból van neked most számítógéped. És ebbõl lesz majd olyan ûrhajó, ami képes elérni a szomszédos csillagokat. Az alapkutatások tulajdonsága, hogy elõre nem nagyon lehet tudni, hogy mi lesz belõle. Viszont eddig mindíg rendkívül hasznosnak bizonyultak utólag.

"Manhattan terv: Elhatározták, hogy építenek atombombát. Csinált már ilyet elõtte bárki? Nem."

Mindenbõl van egy elsõ. Másképp nem lehet.

"Csak elméletben létezett és abban sem voltak biztosak, hogy mûködik, de elköltöttek rá dollármilliárdokat."

Elég bitosan tudták, hogy mûködni fog. Egyébként meg ez szintén a fejlõdés velejárója. Ha csak a biztosra költenénk, akkor még mindíg barlangban laknánk.

Sztem az a legszánalmasabb az egészben, meg ebbõl látszik mennyit veszített a státuszából az ûrkutatás, hogy a semmibõl kb 50-60 év alatt eljutottak arra a szintre, hogy embert vigyenek a holdra (most hirtelen nem emlékszem, de kb a világháború elõtt nem sokkal kezdõdött a rakétatech, de lehet most tévedek). Ahhoz képest, hogy ezt összehozták ennyi idõ alatt, most mi történt negyven év alatt? Érdemi fejlõdés? Nyilván fejlõdtek az ûrmodulok stb., de igazán jelentõs fejlõdés nem volt tudtommal, az ûrsiklót kivéve, de hát azt is toldozgatni foltozgatni kell állandóan... amíg volt tétje a dolognak addig nagyon nyomták, most már le van szarva, fontossági listán kb az utolsó lehet..

Szerény véleményem szerint az emberes ûrutazás a jelenlegi helyzetben a szakadék szélén egyensúlyozik, arra várva, hogy végre valaki megadja az utolsó lökést.
Meglátásom szerint az egyetlen dolog, amitõl még a harmincas éveit taposó átlag állampolgár még egy kicsit csorgathatja majd a nyálát a monitor képernyõjére tapadva élete folyamán, az a magánszektor által finanszírozott ûrrepülés.
Csak itt van egy nagy HA. Ugyanis addig logikus, hogy piacgazdaságben élünk, nagyhal bekapja kishalat, aki versenyképes az nyer, stb,stb, de ez egy olyan szektor ami azért minden ország nemzetvédelmi felségterülete. Olvashattunk itt már cikket és gyanítom fogunk is arról, hogy hogyan lehetetlenítette el a bürokrácia a Vigin-t.
A kormányok által fininszírozott ûrkutatás szerintem több okból is halott és nem is fog feltámadni.
1. Nincsenek célok. Legyünk õszinték. Mi a NASA? Sok 20-30 éves csodabogár, aki örül mint majom a micsodájának, ha benn ülhet egy kis irodába és reszelgetheti a nem tudni mijét, meg álomképeket szövögethet a marsutazásról. Túl sok mindent finanszíroz és keveset mutat fel.
2. Nincs mivel. Nincs mivel és még azt sem döntötték el mi is legyen, de az már lehet tudni, hogy drága és kár összerakni, meg miért is?
3. Nincs pénz. Nincs pénz másra sem, nem hogy erre. Amerika hiába rázza a rongyot, a gazdasága stagnál. Ha nem tud valakit bombázni, akkor az egyetlen húzóágazata, a hadiipara nélkül Amerika egy rakás munkanélküli hazája, hiába dédelgetik fejükben a bátor bevándorlóról alkotott képet, aki a szabadság hazájában lehozza a csillagot is az égrõl. Ez elmúlt, fel kell ébredni, ennek vége.

Az ûrállomást is összerakták. Akkora lett, mint egy focipálya és mire használják? Kutatnak, beindult talán az a nagy gyártás gyógyszerfronton, amit terveztek? Frászt. Ott ülnek benne, mert ne álljon hiába, meg talán jó "mentõhajónak", ha már az ûrkompot sem képesek normálisan fellõni.

Ki kellene tûzni célokat. Mit akarunk? Szerintem el kellene mennünk a legközelebbi lakható bolyóra. Mi kell hozzá? Ûrhajó. Össze tudjuk rakni? Elméletben igen, de gyakorlatban nem, mert éppen 112 féle kutatás zajlik abban a témában, hogy hogyan lehetne megmérni, hogy az õsrobbanásnál most a "trutyi" fehér színû lehett, vagy fekete. Meg sötétanyagot keresgélünk, meg gyorsítókat építünk, hogy az elméleti fizikusok elmondhassák, a fenébe, tévedtünk.

Kicsit nézzünk vissza!
Manhattan terv: Elhatározták, hogy építenek atombombát. Csinált már ilyet elõtte bárki? Nem. Csak elméletben létezett és abban sem voltak biztosak, hogy mûködik, de elköltöttek rá dollármilliárdokat.

Holdraszállás: Kennedy azt mondta leszállunk, és leszálltak. Még sajtból is lehett volna a Hold, akkor is megoldják.

Én megoldanám a problémát. Az összes NASA kutatót egybegyûjteni egy szobába. Nem kell hosszú beszéd. Addig nem megyünk haza, amíg nem találjuk ki, hogy jutunk el a legközelebbi lakható bolygóra. Bármit felhasználhatnak amit a Föld nevû égitesten találnak, vagy elõ tudnak állítani, költség nem számít.

1 kérdés:hova akarják még korszerûsíteni a Szojuzokat?A Szojuz TMA elég korszerû szerintem.Minden tele van folyadékkristályos monitorokkal benne,magas fokú az automatizáltság nem tom még hova akarják (és fõleg hova lehet) tovább korszerûsíteni a Szojuzokat.Inkább csinálják meg a Klipert!Anton bácsi meg ne csak az asztalánál üljön a sokcsillagos egyenruhájában hanem menjen az elnökhöz és kérjen támogatást a Kliper megépítésélhez met szerintem lenne mibõl(olaj&gáz bevételek) meg az elnök is benne lenne.Tudom,hogy jelenleg a Szojuz a legbiztonságosabb ûrjármû a világon de azért akor is jó lenne az a Kliper.

Az árammal szerintem nem lenne gond, kellõen nagy feszültségen megoldható lenne.
És úgy tudom léteznek olyan meghajtások, amik csökkentik a légellenállást.
Bár ilyen sebességtartományokra lehet hogy tényleg csak a scramjet és a rakéta marad.
De már a magassági elõny is sokat számítana, és 2-3 mach azért szerintem még az elérhetõ kategória, szintén sokat javítana a hatékonyságon.

Most tekintsünk el a megvalósítás kérdõjeleitõl (például a ekkora árammennyiséget szállítani képes 100+ km hosszú vezeték tömege, a légköri áramlatok problémája, stb.).

20km-es magasságig 15 mach-ra gyorsítani valamit így....
Elõször is akármilyen áramvonalas is, jelentõs légellenállással kell számolni, ami egyfelõlbizony meglehetõsen vaskos szerkezetet igényel (hogy ne essen szét a fellépõ erõktõl), másfelõl jelentõs hõterhelést jelent az orron illetve a belépõéleken (ha vannak szárnyai), méghozzá olyan szinten, hogy komoly hõpajzsal és/vagy hûtéssel kell felszerelni... Viszonyításképpen: az SR-71 szuperszonikus felderítõgép belépõéle Mach 3.3-nál cirka 28km-es magasságban 427°C környékéig melegszik fel.

Mi lenne ha egy olyan pályáról indulna, ami a következõkbõl állna:
A földrõl egy erõmûbõl kijön egy pár nagyfeszültségû vezeték, jó hosszú, akár 10-100 km, ezt le lehet gyártani.
És ezt villanyoszlopok helyett kis elektromos helikopterekkel fenntartani.
Így lenne egy emelkedõ pálya, amirõl könnyen lehetne villanyt szedni, a villanymotorok jók, méretükhöz képest nagy teljesítményûek, jó a hatásfokuk, ezért viszonylag kevés hûtést igényelnek, ezért nagy magasságokban is lehetne õket használni. (Valami elektromos jet-re gondoltam)
Így az elsõ fokozat helyett egy ilyen jármû mehet, teljesítmény mindegy, az erõmû elbírja, nagy sebességre fel tud gyorsulni, a baj a kötelet tartó minikopterekkel van, mert helikopter módszerrel pár km a limit, ami kevés.
Talán felette lehetne mást használni (arcjet?).
Ha ez el tudna jutni kb. 20 km-ig, és 15 mach-ig, már nagyságrendekkel olcsóbb lenne az ûrutazás.
Persze a 15 mach-hoz 100 km-en kb. 12G gyorsulás kéne.
De azért teherszállításra mindenképp jó.

Az ûrsikló indítása önmagában olyan 500 millió $ körül lehet jelenleg, ebben nincs benne a fejlesztési költség és egyebek, tehát csak egy indítás költsége, a küldetésspecifikus kiadások nélkül (tehát az ûrhajó rakománya, a rajta elvégezendõ tudományos kutatás, stb. nincs benne). Ha a teljes programot nézzük, a küldetésspecifikus kiadásokkal és a fejlesztési költségekkel együtt, akkor mintegy 1.3 milliárd dollárba van egy ûrsikló indítás.

A mágneses gyorsítás használata nem új dolog, már egy ideje felmerült, hogy ezzel ki lehetne váltani az elsõ fokozatot, és az ûrhajót (illetve a második v. harmadik fokozatot) fel kellene gyorsítani. A gond ott van, hogy ennek értelme is legyen, ahhoz kb. kétszeres hangsebességet kellene elérni a mágneses gyorsítás végén. Ez elég sok technikai nehézséget felvet (pl. úgy lenne megvalósítható csak, ha a gyorsítási szakaszon légüres, vagy legalábbis igen ritka légkör lenne, hogy a légellenállást ne kelljen leküzdeni). Maga a megoldás azonban igen jelentõs költségekkel járna, és csak úgy lenne kifizetõdõ, ha sok indítással lehetne számolni (és itt napi szintû indításokról van szó, nem többhavonta egy-egy).

Namost jelenleg ez az, amire nincs igény, ergo befektetõt sem fogsz találni, aki pénzt áldozna rá. Ha majd ott tartunk, hogy lesz igény rá, akkor talán... ha addig nem születek egy jobb, frappánsabb, olcsóbb, hatékonyabb vagy legalábbis jobb marketinggel megáldott megoldás (mint tudjuk nem mindig a jobb és ésszerûbb megoldások terjednek el...).

További bejegyzések a fórumban...