SG.hu·
Repülőgép a tenger mélyéből
A Lockheed Martin U-2 és Blackbird kémrepülőgépeivel nevet szerzett Skunk Works részlege egy olyan repülőgépen dolgozik, ami küldetését a víz alól indítja és ugyanott is fejezi be.
A Cormorant névre keresztelt gép egy sugárhajtású lopakodó robotrepülőgép lesz, melyet felszerelhetnek kis hatótávolságú fegyverekkel, vagy felderítési feladatok ellátásához szükséges eszközökkel. Külsejét úgy alakították ki, hogy indítható legyen az Egyesült Államok Haditengerészetének hatalmas, a hidegháborús idők szülte Ohio osztályú tengeralattjáróinak Trident rakétacsöveiből. Ezek az egykor atomháborúra tervezett tengeralattjárók az utóbbi időkben egyre mellőzöttebbé váltak, köszönhetően a hadviselés változásának, melyben előtérbe kerültek a gyors és kis területeket érintő légicsapások. A Cormorant azonban kihasználhatja az üresen tátongó csöveket, hogy egy újabb lehetőséget biztosítson a partokhoz közeli célpontok felderítésére, vagy megsemmisítésére.
Mindez egyáltalán nem egyszerű feladat: a csövek hosszúak ugyan, azonban mindössze alig több mint 2 méter átmérőjűek, ami nem igazán egy repülőgépre méretezett alakzat. Emellett a Cormorantnak ki kell bírnia a 45 méteres mélységben uralkodó nyomást, ami egy hagyományos repülőgépet már megroppantana, illetve mindezek mellett elég könnyűnek kell lennie ahhoz, hogy még repülni is tudjon. Végül pedig a tengeralattjárók fő túlélési ütőkártyája, hogy észrevétlenek próbálnak maradni a víz alatt, egy visszatérő repülőgép azonban mindenképpen elárulja a pozícióját.
A Skunk Works a fenti problémákra válaszul egy négy tonnás repülőgéppel állt elő, sirályra emlékeztető szárnyakkal, melyek repülés előtt még a géptest köré simulnak, hogy az egész szerkezet beférjen a csőbe. A gép - hogy ne korrodálódjon - titániumból készült, az üres tereket pedig plasztik habbal töltötték ki, hogy ellenálljon a nyomásnak. A géptest többi részének semleges gázokkal biztosítják a megfelelő légnyomást. A fegyvertér ajtóit, valamint a hajtómű beömlő és kieresztő nyílását felfújható szigetelés borítja, elzárva ezeket a víz elől.
A Cormorant nem úgy távozik a silóból, mint egy kilőtt rakéta, hanem egy dokkoló "nyereg" vezeti ki a gépet, ami lebegve jut el a víz felszínére, mialatt a tengeralattjáró angolosan távozik. Ahogy a robotrepülő kibukkan a vízből, begyújtja gyorsítóit és a Cormorant felemelkedik. A küldetés végén a gép elrepül a tengeralattjárótól kapott találkozási koordinátákra és leszáll a tengeren. A tengeralattjáró egy víz alatti robotjárművet küld a felszínen lebegő gépért, ami visszahúzza a mélybe.
A Cormorant több rendszerének és a gép begyűjtését végző víz alatti járműnek a teszteléseit a Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynöksége, a DARPA finanszírozza. A tesztsorozat szeptemberben fejeződik be, ezután dönt az Ügynökség egy repülő prototípus finanszírozásáról.
A Cormorant névre keresztelt gép egy sugárhajtású lopakodó robotrepülőgép lesz, melyet felszerelhetnek kis hatótávolságú fegyverekkel, vagy felderítési feladatok ellátásához szükséges eszközökkel. Külsejét úgy alakították ki, hogy indítható legyen az Egyesült Államok Haditengerészetének hatalmas, a hidegháborús idők szülte Ohio osztályú tengeralattjáróinak Trident rakétacsöveiből. Ezek az egykor atomháborúra tervezett tengeralattjárók az utóbbi időkben egyre mellőzöttebbé váltak, köszönhetően a hadviselés változásának, melyben előtérbe kerültek a gyors és kis területeket érintő légicsapások. A Cormorant azonban kihasználhatja az üresen tátongó csöveket, hogy egy újabb lehetőséget biztosítson a partokhoz közeli célpontok felderítésére, vagy megsemmisítésére.
Mindez egyáltalán nem egyszerű feladat: a csövek hosszúak ugyan, azonban mindössze alig több mint 2 méter átmérőjűek, ami nem igazán egy repülőgépre méretezett alakzat. Emellett a Cormorantnak ki kell bírnia a 45 méteres mélységben uralkodó nyomást, ami egy hagyományos repülőgépet már megroppantana, illetve mindezek mellett elég könnyűnek kell lennie ahhoz, hogy még repülni is tudjon. Végül pedig a tengeralattjárók fő túlélési ütőkártyája, hogy észrevétlenek próbálnak maradni a víz alatt, egy visszatérő repülőgép azonban mindenképpen elárulja a pozícióját.
A Skunk Works a fenti problémákra válaszul egy négy tonnás repülőgéppel állt elő, sirályra emlékeztető szárnyakkal, melyek repülés előtt még a géptest köré simulnak, hogy az egész szerkezet beférjen a csőbe. A gép - hogy ne korrodálódjon - titániumból készült, az üres tereket pedig plasztik habbal töltötték ki, hogy ellenálljon a nyomásnak. A géptest többi részének semleges gázokkal biztosítják a megfelelő légnyomást. A fegyvertér ajtóit, valamint a hajtómű beömlő és kieresztő nyílását felfújható szigetelés borítja, elzárva ezeket a víz elől.
A Cormorant nem úgy távozik a silóból, mint egy kilőtt rakéta, hanem egy dokkoló "nyereg" vezeti ki a gépet, ami lebegve jut el a víz felszínére, mialatt a tengeralattjáró angolosan távozik. Ahogy a robotrepülő kibukkan a vízből, begyújtja gyorsítóit és a Cormorant felemelkedik. A küldetés végén a gép elrepül a tengeralattjárótól kapott találkozási koordinátákra és leszáll a tengeren. A tengeralattjáró egy víz alatti robotjárművet küld a felszínen lebegő gépért, ami visszahúzza a mélybe.
A Cormorant több rendszerének és a gép begyűjtését végző víz alatti járműnek a teszteléseit a Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynöksége, a DARPA finanszírozza. A tesztsorozat szeptemberben fejeződik be, ezután dönt az Ügynökség egy repülő prototípus finanszírozásáról.