SG.hu·

Szupervulkán-kitörés Indonéziában?

Miközben az indonézok már a második súlyos földrengésből próbálnak magukhoz térni, egy ausztrál szakértő arra figyelmeztet, hogy a térségnek szembe kell néznie egy szupervulkán-kitörés eshetőségével is, ami mellett eltörpülnek az elmúlt 3 hónap katasztrófái.

Ray Cas, a Monash Földrajztudományi Egyetem professzora szerint a világ legnagyobb szupervulkánja a Lake Toba, ami az elmúlt időszak két hatalmas rengésének helyszínéül szolgáló indonéz Szumátra szigetén fekszik. Cas az ausztrál médiának tett nyilatkozatában elmondta, a Toba egy törésvonalon található, ami végigfut Szumátra közepén, pontosan ott, ahol több szeizmológus szerint egy harmadik földrengés is kialakulhat a korábbi 9,0 és 8,7 erősségű rengések után. Ezek a Szumátra nyugati partjai mentén futó törésvonalaknál alakultak ki, a kitörést előmozdító szeizmológiai nyomást gyakorolva a területre.


Az indonéziai Toba tó

A Toba utoljára 73 000 évvel ezelőtt tört ki, olyan erővel, hogy az esemény az egész világ éghajlatát megváltoztatta. "A kitörés 1000 köbkilométer hamut és kőzettörmeléket lökött ki a légkörbe. A finom hamu nagy része blokkolta a napsugárzást, visszataszítva a Földet a jégkorszakba" - mondta Cas. A tudósok szerint a szupervulkánok rejtik magukban a legnagyobb veszélyt a Földre nézve, ennél nagyobb fenyegetést csupán egy aszteroida becsapódás jelentene. "Minden bizonnyal ki fog törni egy szupervulkán" - vélekedett a professzor. "Ez bekövetkezhet 50 éven belül, de akár több ezer év múlva is, azonban előbb-utóbb megtörténik."

Szupervulkánok nem csupán Indonéziában találhatók, vannak Olaszországban, Dél-Amerikában, az Egyesült Államokban és Új-Zélandon, ahol a Mount Taupo elvileg szintén készen áll egy újabb kitörésre. "2000 évente következik be egy-egy nagy kitörés, és ez utoljára megközelítőleg 2000 évvel ezelőtt történt meg" - mondta Cas. Egy ilyen katasztrófa több százezrek, akár milliók életét követelheti, emellett pedig súlyos kihatásai lehetnek az éghajlatra, az időjárásra és az élelmiszertermelés életképességére. "Az a legnagyobb gond, hogy a potenciális veszélyt jelentő vulkánok megfigyelése nem olyan mértékben zajlik, mint kellene" - tette hozzá Cas.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Zoliz2006. 03. 08.. 17:19||#42
Nyugi, a világ már alig várja, hogy elpusztuljon. Hisz ezért szeretik a vért meg a katasztrófákat unalmukban. De persze, hogy az emberisgének legyen célja, megpróbálja a természetet is kordában tartani. Szegények csak próbálják. Tudós vs. Egyház.
Kár hogy arra nehezen jönnek rá, hogy nem lehet megváltoztatni a megváltoztathatatlant. De küzdjenek csak ha kapnak érte pénzt. :)
© Anteris2006. 01. 15.. 00:35||#41
ja még.

most így hirtelen 3 dolog jutott eszembe ami után epekedik mindem magára valamit adó médiagenyó:

1. madárinfluenzavírus mutálodás (ezt piszkosul várjá má)
2. aszteroida becsapódás (ezt folyamatosan jósolgaták a lapok)
3. természeti katasztrófa (de valami normális ahol 5-6 számjegyû hullákról lehet tudósítani. A hurrikánokban nagyot csalódott a média, mert rendre kevés volt a tetem, úgy hogy azok már nem is kapnak a jövõben akkora publicitást )

© Anteris2006. 01. 15.. 00:24||#40
istenem, szegény média annyira de annyira vágyik már valami igazi nagy balhéra amirõl élõ tudósításokat lehet adni vállkamerával szemben, felhajtott kabátnyakkal, a háttérban fejvesztve menekülõ emberekkel...
© Robert MacLeod2006. 01. 14.. 23:44||#39
Bár igaz én csak egyszer voltam egy még ma is müködõ vulkán kb 300 méteres közelében, amikor megéreztem azt a kénes büzt, a hátamon is felált a ször.
© Robert MacLeod2006. 01. 14.. 23:42||#38
Mindenki nemfog elpusztulni, hacsak az összes szupervulkán nem akar egyszerre kitörni.
© Esrohnoil2005. 04. 19.. 13:23||#37
"A tudósok szerint a szupervulkánok rejtik magukban a legnagyobb veszélyt a Földre nézve, ennél nagyobb fenyegetést csupán egy aszteroida becsapódás jelentene."
Inkább maga az emberiség...
© booyaa2005. 04. 18.. 16:51||#36
Na azért nem kell a porfelfõ:MINDENKI MEGDÖGLIK ÉS KÉSZ...
© rhonkhan2005. 04. 14.. 18:06||#35
Maximilian, én most készülök egyetemre és én benne lennék, de a legnagyobb probléma az, hogy ezt elmondhatod akár 1 millió embernek is akkor sem fog semmi sem történni. Sõt akár milliók is hallgathatják az elõadásaid, akkor sem lesz változás, kivéve ha a megfelelõ emberek hallják, de szavakkal nem jutunk elõre. Ide tettek kellenek amik csak az U.S.A.-ban lehet véghezvinni. 1 pólusú világban élünk és mindent az U.S.A.-ban dolgozó tudósok érhetnek el.
Már vége annak a világnak ami katonailag és technológiailag ki volt egyenlítve. Most már csak az U.S.A.-nak van szava és CSAK ÕK tehetnek akármit a dolog érdekében, sajnos ez így van.(ezért akarok én is kimenni oda). Az egyetemi elõadások maximum pánikot kelthetnek és semmi többet, de ha van lehetõséged és eszed akkor menj ki az U.S.A.-ba és ott több esélyed lesz változtatni a sorvadó világunkon.
© Kryon2005. 04. 13.. 02:15||#34
Én benne vagyok...<#eljen>
© Maximilian2005. 04. 13.. 00:16||#33
Való igaz, hogy pusztítjuk a Földet, meg nagy a szennyezés, de mennyivel vagyunk mi jobbak, kérdem én, akik nap mint nap ülünk a gép elõtt és írunk a fórumba, hogy:"nem fordítanak rá elég pénzt; nem ártana már egy kis bumm; csak az ártatlanok halnak meg, akik igazán semmi rosszat nem tetek"!! És mi?? Mi mit csinálunk?? Semmit!!! Ülünk otthon és vakarjuk a tö.ünket! Azért olvasom ezt a fórumot, mert ennek van színvonala. Tudtok/tudunk jó dolgokat írni, de semmi több. Szerintem valamennyien egyetemisták/fösulisok, vagy már melóztok, esetleg gimisek vagytok. Olyanra esetleg nem gondoltatok, hogy kidolgozni egy tervet a jövõre vonatkozóan? Összejönni néha és megvitatni, terveket kidolgozni? És a "ki fog ránk figyelni?" kérdésre pedig a válasz:SENKI! Amíg be nem bizonyítjuk, hogy igazunk van! Mindent kicsiben kell elkezdeni. Vannak csillagász/földrajzos, meg csomó ismerõseim, meg szerintem nektek is akadnak ilyenek, meg lehet velük is beszélni, hogy tartsanak elõadásokat, vag mi tartsunk! 1-2-5 éven belül, ha jók vagyunk, figyelni fognak ránk, mert van hangunk. Erre a fórumra ki figyel rajtunk kívül?? SENKI! Mert mindenki úgy van ezzel mint egyesek itt is:"Remélem nem a mi életünkben fog bekövetkezni." kijelentéssel. Tartotam már elõadásokat ilyen témákról és ha hiszitek, ha nem minden héten egyre többen jöttek. Mert érdekli Öket a jövõ. Mert az Õ jövõjükrõl van szó. És szerintem nem Õk tehetnek arról, amit Mi rontottunk el és amit Nekünk kell(ene) helyrehozni. Mindenkinek vannak ötletei arról, hogy hogyan lehetne megoldani pl. az ûrutazást/féreglyukak használatát, vagy akármit. Tudom, mert nekem is vannak ötleteim. De én legalább megteszek annyit, hogy a fizika/matek tanáraimtól megkérdezem, hogy mi lenne errõl a véleményük és tudnak nekem egytséget adni. És már vagyunk egy páran, akik komolyan foglalkozunk ezekkel a dolgokkal és tartunk elõadásokat. De még nem vagyunk sokan! Sajnos. Errõl lenne véleményetek???
Boccs, ha nyers voltam, de ez van!