SG.hu·

A Sony továbbfejlesztette humanoid robotját

A Sony bejelentette a tavalyi évben bemutatkozott SDR-4X II típusjelzésű humanoid robot prototípus továbbfejlesztett változatát, mely a korábbiaknál jobb érzékelő technológiával, valamint új szoftverekkel büszkélkedhet.

A fejlesztők elmondása szerint a megújult SDR-4X II már nem rendelkezik a két lábon járó humanoid robotok gyermekbetegségeivel, ami főleg abban nyilvánul meg, hogy elődjénél sokkal stabilabb és gyorsabb járásra képes, valamint egyensúlyérzéke komoly fejlődésen ment keresztül.

A Sony fejlesztőmérnökei úgy módosították az SDR-4X II hardver és szoftver megoldásait, hogy az emberszabású robot sokkal nehezebben borulhasson csak fel. Bizonyos esetekben természetesen továbbra is elkerülhetetlen a kemény földdel való gyors találkozás, azonban a robot az ilyen esetekben is megpróbál okosan viselkedni, vagyis amennyiben már minden veszve van, és az esés biztosra vehető, a robot úgy esik el, hogy maximálisan védje a sérülékenyebb alkatrészeit.


Az SDR-4X II mindeddig egyébként némi veszélyt is jelentett az őt irányító, vagy a környezetében lévő emberekre, ugyanis szerencsétlen esetekben becsípte azok ujjait. A gyártó kutatóinak sikerült ezen problémát is orvosolniuk, ugyanis a robotot számos új szenzorral és elektromotorral látták el, így az a csuklópontjainál mostantól már nem csípi be az emberek ujját. Az otthoni, többek közt szórakoztatásra szánt robotok esetében rendkívül fontos, hogy a robotok és az emberek közötti kölcsönhatások tökéletesek legyenek, így például fokozattan ügyelnünk kell arra, hogy a robotok semmilyen veszélyt ne jelentsenek az emberek egészségére - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban a Sony egyik fejlesztője.

A Sony munkatársai ezenkívül kibővítették az SDR-4X II szókincsét, így a kis robot immár több mint húszezer szót ismer, ezenkívül pedig egy vadonatúj processzorral is gazdagabb lett a szerkezet, mely processzor csak és kizárólag a beszédfelismeréssel, valamint mondatképzéssel és hangszintézissel foglalkozik. A Sony SDR-4X II navigációs képességei is jelentős fejlődésen mentek keresztül, ezenkívül pedig a robot immár tíz dalt képes énekelni és több mint ezer mozgásformára képes.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Anteris2003. 05. 13.. 21:07||#29
a sony oldalán miért nncs errõl egy kukk se??
© csordasani2003. 05. 13.. 13:05||#28
Ajánlom minden mesterséges intelligencia és robotika iránt érdeklõdõ figyelmébe: http://agent.ai/.
© Inquisitor2003. 03. 31.. 18:17||#27
😊
© Bonewerkz2003. 03. 31.. 02:51||#26
AI, HAL9000, T101, T1000...
sokminden kisulhet meg ebbol...
© Inquisitor2003. 03. 28.. 19:10||#23
Ez egy kisérleti darab, felhasználhatósága korlátozott ... mint mindennek ami "elsõ" valamiben.
Lásd a 8-as hozzászólást.
Ez bepillantás a jövõbe, hogy maga a jövõ mit hoz, nem lehet tudni.
Lehet, hogy robotok fognak vigyázni a gyerekeidre vagy nyírják a füvet a kertedben pár év múlva.
(Egyébként már viszonylag olcsó egy TELJESEN autómata robotporszívó ...)
© The Garrett2003. 03. 28.. 15:31||#22
Hát ez LOL.
Ki vesz ilyen hülyeséget?
-Ha szórakozni akarok itthon itt a gép gamelek egyet.
ha társasságra vágyom felhívom haverokat...


EZ a robot hülyesééééég 😄
© Inquisitor2003. 03. 27.. 18:43||#14
Bár lehet a második kiadása olcsóbb és ezért butább???
© Inquisitor2003. 03. 27.. 18:34||#13
"It can talk and understand basic sentences – the robot’s brain has 60 000 word vocabulary built into it."
Hmmm. És ez még az elsõ verzió volt, ami több mint 1 éves!
© Inquisitor2003. 03. 27.. 18:11||#12
http://www.watch.impress.co.jp/pc/docs/2002/0320/sony.htm
Alul van pár video link ...
© Inquisitor2003. 03. 27.. 18:00||#11
http://www.tokyodv.com/news/SonySDR-4XRobot.html
Itt meg tánc közben, egyenetlen terepen, lépcsõn és szörfdeszkán!!!