Franczy

Paro, a terápiás robot

Depressziós vagy? Rossz a hangulatod? Simogasd meg a robotodat! Túl fáradt vagy a házimunkához? Játssz egy kicsit a robotoddal, utána biztosan könnyebben megy majd a dolog! Atira Itoh, a Japán technológiai ipar egyik jeles képviselője ezekkel a szavakkal nyitotta meg azt az új kiállítást a londoni Science Museumban, mely a "Japán: a jövő kapuja" címet viseli magán, és arra hivatott, hogy bemutassa a japán fejlesztőmérnökök jövővel kapcsolatos elképzeléseit és már megvalósult terveit.

A London egyik leghíresebb múzeumában megrendezett kiállításon számos új otthoni elektronikus berendezést, illetve gépjárműipari újdonságot lehet látni, de a legnagyobb tömeg mégis a házirobotok standja körül tolong. Atira Itoh szerint a házirobotok rohamos fejlődése azt bizonyítja, hogy a japán fejlesztőmérnökök nem fogynak ki ötleteikből, és általános gazdasági lassulás ide, vagy oda, a házirobot-piac továbbra is virágzik. Európában egyébként ezen a kiállításon debütált Paro, a terápiás célokra is használható szabadidős robot, melyről Takanori Shibata, a feltaláló azt állítja, hogy egy kimerítő nehéz nap után nincs is jobb dolog annál, mint, hogy leüljünk mellé, ugyanis a Paroval eltöltött percek állítólagosan mindennél jobban nyugtatják az ember idegeit.

"Paro egyszerűen olyan aranyos és szeretni való, hogy élvezet megsimogatni, és ezt Paro meg is hálálja, teste ugyanis tele van szenzorokkal, vagyis érzi, ha megsimogatják. Úgy vélem, hogy a Parohoz hasonló szabadidős robotok tökéletesen használhatók akár terápiás célokra is, hiszen például jobbá tehetik a lehangolt emberek napjait" - nyilatkozta a kiállítás megnyitóját követően Shibata úr, majd hozzátette, hogy a hamarosan kereskedelmi forgalomban is megjelenő újdonságot várhatóan a kórházakban is jó hatásfokkal vethetik majd be a depressziós páciensek kezelésében.

Természetesen a már hosszabb ideje forgalomban levő Sony AIBO kutyák sem hiányozhatnak a londoni kiállításról, sőt számos AIBO kiegészítőt is meg lehet itt tekinteni. Ennél azonban talán sokkal érdekesebb az a Toyota által kiállított intelligens autó, mely szenzorai révén előre képes az úthibákat érzékelni, így minden eddiginél komfortosabb utazást valósít meg. A Toyota képviselői arról is beszámoltak, hogy amennyiben minden jól megy, akkor akár tíz éven belül elkészülhet az első, teljesen automatikusan működő, azaz vezető nélküli gépjármű, melynek azonban várhatóan sokan nem örülnek majd, hiszen így idővel teljesen eltűnhet az autóvezetés élvezete.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mikike #8
    hát igen miközben a lezbikusok sokkal jobban mulatnak
    főleg ha van nőjük
  • dewdew #5
    http://www.sciencemuseum.org.uk/exhibitions/japan/index.asp
    ez a muzeum oldala.

    Itt viszont van mindenfele robot:
    http://www.mel.go.jp/soshiki/robot/biorobo/shibata/shibata.html
    erdemes megnezni, hogy a japanok milyen marhasagra kepesek kiadni egy csomo penzt.
    Van robotmacska, robotkutya, robotfoka, de nem olyan, mint a Sony Aibo, hanem szoros rondasagok.
  • Lazarus #4
    Ez szánalmas..
  • zplayer #2
    sok beteg... Simogasd a robotodat. nevetseges.
  • Efreet #1
    és nincs róla kép??? ejnye...