Hunter
Hazai termék az anthrax?
Ahogy az anthrax továbbra is felbukkan az Egyesült Államok postahivatalaiban, úgy erősödik a gyanú, hogy amerikai "termékről" van szó. Nem csak a baktérium genetikai hasonlósága ütközik ki az Amerika által a hatvanas években használt anthrax fegyverekével, a New Scientist magazin szerint a spórák is nagyon úgy tűnnek, hogy azok titkos amerikai "fegyverkezési" recept szerint készültek.
A bioterrorizmus specialistái szerint ez aggasztó, mivel kiszivárogni látszik a féltve őrzött titok, hogyan lehet átalakítani egy nedves környezetben élő baktérium tenyészetet veszélyes száraz porrá. Persze van egy olyan alternatíva is, hogy valaki az 1969-ben befejeződött biológiai fegyver programból visszamaradt lépfenét használja, ha ez a helyzet, akkor a használó további támadásai korlátozottá válhatnak. Ennek megállapítására irányuló kísérletek jelenleg is folynak, így biztosat még nem lehet tudni. A kutatást hátráltatja, hogy olyan mintára van szükség, amit nem egy fertőzött emberből nyernek, hanem magából a többnyire postai úton terjedő porból, melyből mindössze két adagról tudnak.
Az Államok hatóságainak keddi közlése szerint nem sikerült fényt deríteni, ki állhat a lépfene megbetegedések mögött. Postai hivatalnokoktól származó információ szerint csiranyomokat találtak az északnyugat washingtoni Friendship Heights-ben és Dulles közelében, Virginiában is, jelezve hogy a baktérium továbbterjedt a fővárosból, ahol számos szövetségi épület fertőződőtt meg.
Az egyiket Tom Daschle szenátor irodájában nyitották ki október 15-én, a másikat a New Yorki postának címezték. Múlt héten nyilvánosságra került, hogy a Daschle levélben lévő részecskék 1,5-től 3,0 mikron szélességig terjedtek, ami rendkívül szűk mérettartomány. A másik levél elemzése még nem látott napvilágot. A valódi spóra tojás alakú és fél mikron széles. Az anthrax fegyverek lényege a baktérium kultúrák száraz spóra halommá alakítása, melyek 1 és 5 mikron közötti szélességűek, mondta Ken Alibek, az egykori szovjet biofegyver program helyettes vezetője. Ez a méret optimális az emberi tüdőbe jutáshoz és megtelepedéshez. A szárított spórák azonban hajlamosak nagyobb részecskék kialakítására, statikus elektromos töltéssel makacsul odatapadnak a felületekhez ahelyett, hogy lebegnének a levegőben, ahol belélegezheti az ember.
A szovjetek is ezt alkalmazták megspékelve olyan vegyi anyagokkal, amik a részecskéket egymástól elkülönítve tartották. Irak az egyetlen olyan ország, akiről tudják, hogy próbálkozott ilyen fegyver előállításával, ám ők bentonittal szárították a lépfene tenyészeteket, a Fehér Ház jelentése szerint azonban nem találtak ilyen anyagot a Daschle levélben. Ezzel szemben az amerikaiak olyan molekulákat adtak hozzá, melyek a nedves spórákat amint megszáradnak néhány mikronos finom részecskékre törik, ezért nincs szükség tovább őrölni a port, a jelenlegi vizsgálatok ennek a nyomait keresik. Egyelőre úgy tűnik, a Daschle levél az amerikai receptet követte.
A kérdés, mikor készült a por? Az amerikai biofegyverkezés csúcspontján évente 900 kilogramm anthrax port állítottak elő Arkansas közelében. Az így felhalmozott készletet azonban 1969-ben megsemmisítették, ami természetesen nem zárja ki kisebb minták észrevétlen kimenekítését. A kísérletek arra is magyarázatot fognak adni, hogy a támadásokban részt vett baktériumok hány generációja különíthető el. Ha a szám alacsony és a minták genetikailag hasonlítanak a fegyverként használtakkal, akkor valószínűleg az 1969-ben megsemmisítésre ítélt készlet maradványairól van szó. Ha viszont több, akkor minden bizonnyal sokkal később készíthették őket. Ez azt jelentheti, hogy valaki nem csupán birtokában van a lépfenének, de tudja a mikéntjét annak porrá alakításához, ami valószínűleg a valaha készített legkifinomultabb anthrax fegyver előállításához vezet.
A bioterrorizmus specialistái szerint ez aggasztó, mivel kiszivárogni látszik a féltve őrzött titok, hogyan lehet átalakítani egy nedves környezetben élő baktérium tenyészetet veszélyes száraz porrá. Persze van egy olyan alternatíva is, hogy valaki az 1969-ben befejeződött biológiai fegyver programból visszamaradt lépfenét használja, ha ez a helyzet, akkor a használó további támadásai korlátozottá válhatnak. Ennek megállapítására irányuló kísérletek jelenleg is folynak, így biztosat még nem lehet tudni. A kutatást hátráltatja, hogy olyan mintára van szükség, amit nem egy fertőzött emberből nyernek, hanem magából a többnyire postai úton terjedő porból, melyből mindössze két adagról tudnak.
Az Államok hatóságainak keddi közlése szerint nem sikerült fényt deríteni, ki állhat a lépfene megbetegedések mögött. Postai hivatalnokoktól származó információ szerint csiranyomokat találtak az északnyugat washingtoni Friendship Heights-ben és Dulles közelében, Virginiában is, jelezve hogy a baktérium továbbterjedt a fővárosból, ahol számos szövetségi épület fertőződőtt meg.
Az egyiket Tom Daschle szenátor irodájában nyitották ki október 15-én, a másikat a New Yorki postának címezték. Múlt héten nyilvánosságra került, hogy a Daschle levélben lévő részecskék 1,5-től 3,0 mikron szélességig terjedtek, ami rendkívül szűk mérettartomány. A másik levél elemzése még nem látott napvilágot. A valódi spóra tojás alakú és fél mikron széles. Az anthrax fegyverek lényege a baktérium kultúrák száraz spóra halommá alakítása, melyek 1 és 5 mikron közötti szélességűek, mondta Ken Alibek, az egykori szovjet biofegyver program helyettes vezetője. Ez a méret optimális az emberi tüdőbe jutáshoz és megtelepedéshez. A szárított spórák azonban hajlamosak nagyobb részecskék kialakítására, statikus elektromos töltéssel makacsul odatapadnak a felületekhez ahelyett, hogy lebegnének a levegőben, ahol belélegezheti az ember.
A szovjetek is ezt alkalmazták megspékelve olyan vegyi anyagokkal, amik a részecskéket egymástól elkülönítve tartották. Irak az egyetlen olyan ország, akiről tudják, hogy próbálkozott ilyen fegyver előállításával, ám ők bentonittal szárították a lépfene tenyészeteket, a Fehér Ház jelentése szerint azonban nem találtak ilyen anyagot a Daschle levélben. Ezzel szemben az amerikaiak olyan molekulákat adtak hozzá, melyek a nedves spórákat amint megszáradnak néhány mikronos finom részecskékre törik, ezért nincs szükség tovább őrölni a port, a jelenlegi vizsgálatok ennek a nyomait keresik. Egyelőre úgy tűnik, a Daschle levél az amerikai receptet követte.
A kérdés, mikor készült a por? Az amerikai biofegyverkezés csúcspontján évente 900 kilogramm anthrax port állítottak elő Arkansas közelében. Az így felhalmozott készletet azonban 1969-ben megsemmisítették, ami természetesen nem zárja ki kisebb minták észrevétlen kimenekítését. A kísérletek arra is magyarázatot fognak adni, hogy a támadásokban részt vett baktériumok hány generációja különíthető el. Ha a szám alacsony és a minták genetikailag hasonlítanak a fegyverként használtakkal, akkor valószínűleg az 1969-ben megsemmisítésre ítélt készlet maradványairól van szó. Ha viszont több, akkor minden bizonnyal sokkal később készíthették őket. Ez azt jelentheti, hogy valaki nem csupán birtokában van a lépfenének, de tudja a mikéntjét annak porrá alakításához, ami valószínűleg a valaha készített legkifinomultabb anthrax fegyver előállításához vezet.