Időgépet épít egy asztrofizikus

Szerinte ez megvalósítható, a kollégák azonban szkeptikusak.

Érdekes írásban tárgyalta ki a CNN közvetlenül az elmúlt év végén egy amerikai asztrofizikus elképzelését, illetve eddigi eredményeit, aki az időgép megvalósításán dolgozik. A részletes anyagból kiderül, hogy Einstein elméletei alapján (szerinte) ez elérhető lehet, bár a területen dolgozó egyéb szakemberek szerint mind a számításokkal, mind pedig az elképzeléssel problémák vannak.

A Connecticut Egyetem professzora, Ron Mallett, rögtön kiemelte, hogy jelenleg pusztán elméleti munkáról van szó, bár szerinte egy lézergyűrű megépítésével, tehát speciális lézerek segítségével, a gyakorlatban is igazolható lenne az időutazás. Itt elsősorban Einstein speciális relativitás-elméletének alapjait kell ismerni ahhoz, hogy megértsük, mire építkezik a friss ötlet, bár Mallett ehhez hozzátette, hogy ő az általános elmélet tételére alapozza munkáját, vagyis nem pusztán arról van szó, hogy a rendkívül nagy sebességgel utazó személyek számára lassabban telik az idő (ők ugyanis a Földre visszatérve tulajdonképpen előreugranának az időben), hanem a meglehetősen nagy méretű objektumok által generált gravitációról (a téridő meghajlításáról), amelynek révén lelassítható lenne az idő múlása.


A területtel foglalkozó egyéb szakemberek körében abban többé-kevésbé egyetértés van, hogy egy esetleges siker esetén gyakorlatilag előre ugorhatnánk az időben, a visszafelé való utazással kapcsolatban azonban nagyon nagy a kétkedés. Mallett azonban úgy véli, hogy speciális berendezések (így például az említett lézergyűrű) révén körkörös formában hajlíthatnánk meg a téridőt (pontosabban magát az időt), ezzel pedig akár visszafelé is mehetnénk az időben, itt viszont egyelőre csak egy kisebb méretű prototípust sikerült eddig összeállítani, amely szintén lézerek segítségével, az így létrehozott gravitációs mező tanulmányozása révén demonstrálná az elmélet helyességét.

A kollégák szerint itt mind a számításokkal, mind pedig az elmélettel gondok vannak – Mallett ezzel kapcsolatban elismerte, hogy egyelőre valóban puszta elméletről van szó, és amennyiben a prototípus valóban beválik, itt az időben való utazás kapcsán továbbra is komoly akadályokkal lennénk kénytelenek szembenézni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Szefmester #39
    Nem fog sikerülni. Nem volt ott Hawking időutazóknak tartott buliján anno.

    Persze, lehet csak pöcs lesz és direkt nem ment el...
    Utoljára szerkesztette: Szefmester, 2020.01.10. 13:55:35
  • M2 #38
    Még vedd hozzá, hogy az idő nem is létezik, szintén csak a fejünkben kialakult fogalom.
    Akkor eljutunk oda, amit Pataky Attila énekelt: "Álmodtam egy világot magamnak..."
  • thnx #37
    ha degradálod a racionális számok síkjára, igazad lehet, de a végtelent ezesetben mint elméleti fogalmat értsd...
  • Gabbbbbbbbbbbb #36
    "Ha elfogadjuk, hogy a kvantumvilágban alapvetően minden összefonódott"
    Itt el is bukik a dolog, mert megfigyelésekkel igazolt, hogy a megfigyelhető Univerzum részecskéinek túlnyomó többsége nincs összefonódva.

    Sok ember és tudós fantáziáját izgatja a holografikus univerzum lehetősége, de ne kvantum összefonódással próbáljuk már megmagyarázni, vagy legalábbis ne így XD

    Ősrobbanás is picit vicc, ahogy a köztudatban szerepel, jelenlegi fizikával csak a feltételezett szingularitás utáni nagyon rövid idő utáni időpillanatig tudjuk visszamenőleg modellezni a "korai" univerzumot. De a fizikusok jelentős része egyetért abban, hogy a BigBang nem robbanás, sőt még igazából elméletnek sem nevezhető, mivel kb. semmit sem tudunk a Planck Epoch-ról. ( https://en.wikipedia.org/wiki/Chronology_of_the_universe )
    Utoljára szerkesztette: Gabbbbbbbbbbbb, 2020.01.08. 15:58:02
  • NEXUS6 #35
    Sőt, gondoljuk ezt egy kicsit tovább!
    Mi is a tér? Az agyunkban kreált kép, hogy a különböző objektumokat adott sebességgel mennyi idő alatt érjük el. Végső soron egy időtérkép.
    Ha elfogadjuk, hogy a kvantumvilágban alapvetően minden összefonódott (pl a mi számunkra végtelen távolságban levő kvantumok között is azonnali kapcsolat van), akkor az un. reális, makrofizikai világ csak azon kvantumok összessége, amelyek "időlegesen", mintázatot alkotva ebből az összefonódásból kiszakadnak, majd ezután visszatérnek (kvantumfluktuáció). A téridő csak egy valami módon stabilizálódott, de virtuális mintázat, miközben a mélyebb valóság az maga a kvantumkáosz.
    Ez azt jelenti, hogy végső soron egyedül az idővel is le lehet írni az általunk ismert univerzumot, mint ahogy valóban az idő az az egyetlen érték, amely minden fizikai modellünkben, törvényszerűségünkben, szabályunkban szerepel is.
    Ha ez igaz, hogy a világ csak egy idő által kirajzolt virtuális kép, akkor az, amit mi ősrobbanásnak hívunk és a létünk kezdetét jelzi, valójában meg sem történt, ma is ugyan abban a számunkra végtelen sűrűségű kvantumcsomóban ülünk, amiből az ősrobbanást, a létünket eredeztetjük. Csak a mintázat (gyak világ) kelti azt az illúziót, hogy ilyen esemény volt, mint ahogy az is fikcionális, hogy mi lesz a jövőben! ;)
    Csak és kizárólag most van, a kérdés csak az, hogy az a mintázat is, amit mi múltnak, vagy jövőnek, vagy alternatív univerzumnak hívunk létezik-e egyáltalán a mi jelenünk mellett? Mert ha nem, akkor nincs szlájderkedés, meg időben utazás egyáltalán.
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2020.01.08. 14:43:58
  • no_way #34
    Az időben előre utazás az alany számára azt jelentené, hogy az "átugrott" időintervallummal fiatalabb a nem időutazó önmagánál.
    Ezt az állapotot az életfunkciók lassításával vagy felfüggesztésével könnyebben elérhetnénk.
    Szóval a fagyott béka valójában időutazó.
    Wood Frogs Freeze Their Bodies to Survive
  • gothmog #33
    ok, tehát ha a bekapcsolás pillanatában nem kapod meg a jövő heti lottónyerőszámokat morzekód formájában a detektoron (vagy azt hogy „kapcsold ki! kapcsold ki! kapcsold kiiiiii!), akkor tudhatod hogy nem építettél időgépet.
  • VolJin #32
    A planck időnél röbvidebb idő elméletileg nem létezik. Ebből az is következik, hogy az univerzum statikus állóképek sorozata, és a minket megelőző időponttal csak ok-oksági viszonyban állunk, és a múlt és a jelen realitásával egyenértékű a jövő, azaz az idő múlása puszta illúzió, mert a jövő velünk párhuzamosan ugyanúgy megtörtént, mint a jelenünk és a múltunk, csak a jövőnkre kisebb a rálátásunk.
  • VolJin #31
    Kevesen tudják a sziderikus nap jelentését...
  • t_robert #30
    végső sorban csillagászatilag egy nap rövidebb, mint 24 óra most is.
    hiszen a valós tengely körüli forgás 23H 56M 4,1S...... :)