Gyurkity Péter

Beindult az UFO-verseny

A kínai fejlesztés mellett több amerikai projekt is zajlik, erősen futurisztikus célokkal.

A napokban több beszámoló is megjelent, többek között a nyugati sajtóban, amelyekben már azt emelték ki, hogy egy érdekes kínai helikopter erősen emlékeztet a korábban látott, mára kultikussá vált ufókra, azok kinézetére. A jelek szerint azonban az amerikaiak is dolgoznak új, eddig nem látott, illetve meg nem valósított technológiákon, amelyek közül némelyik hatalmas előrelépést jelentene.

Az amerikai fél évek óta több különböző projekten dolgozik, ami önmagában nem túl meglepő, bár az utóbbi időben már azt is láthattuk, hogy a hadsereg és a haditengerészet módosította korábbi álláspontját az UFO-jelentésekkel kapcsolatban, ennek eredményeként pedig már nem ugyanazon tagadásokat, illetve hivatalos magyarázatokat látjuk a megszokott csatornákon keresztül. A To the Stars Academy 2017-es közleményében ráadásul a Lockheed Martin részéről már leszögezték, hogy olyan elektromágneses járművet fejlesztenek, amely a víz alatt és a légkörben is rendkívül gyorsan közlekedne, imitálva ezzel azon érdekes jelenségeket, amelyeket az elmúlt évtizedekben a pilóták figyeltek meg, többek között a nyugati partok mentén.

A Naval Air Warfare Center Aircraft Division keretein belül dolgozó Salvatore Cezar Pais több érdekes szabadalmi kérelmet nyújtott be ezen időszak alatt, itt láthattunk már szobahőmérsékleten alkalmazható szupravezetőt, elektromágnesesmező-generátort, valamint gravitációshullám-generátort is, miközben az is felmerült, hogy hordozható fúziós energiaforrást is ki tudnánk alakítani, amely nagy valószínűséggel a tervezett járműveket szolgálná ki – ezzel kapcsolatban azonban maga Pais szögezte le, hogy bár több projekt is létezik erre vonatkozóan, amelyek közül a Lockheed Martin Skunk Works Compact Fusion Reactor (LM-CFR), az EMC2 Polywell fusion koncepció, valamint a Princeton Field-Reversed Configuration (PFRC) érdemel említést, itt komoly problémát jelent a plazma mágneses mezővel történő kordában tartása, ennek fenntarthatósága, ami viszont elengedhetetlenül szükséges az energia előállításához.

Nem úgy tűnik tehát, hogy közel vagyunk a forradalmi változáshoz, viszont mindenképpen jelzésértékű, hogy a jelenleg zajló fegyverkezési verseny részeként már az UFO-megfigyeléseken alapuló objektumokat is igyekeznek lemásolni, azokat megépíteni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • felemelő #41
    "mar csak ezek tudnak nem konnyen azonosithato kepeket kesziteni."

    Ez vad. Mára pont a profiknál maradt meg az analóg fotó technika, mert az máig a legrészletgazdagabb (leginkább tovább nagyítható, bekockázódás nélkül nagyítható) és a leginkább toleráns a fényviszonyokkal (utólagos korrekció a túl vagy alulexponált képekre).

    Mondom én a kocafotós, de pár éve ez még megdönthetetlen tény volt.

    Mondjuk hiába a több tucat milliárd pixel, ha az objektív hibáit is szépen rögzítik. A nagy filmes gépek objektívjei azérz mégiscsak precízebb jószágok, inkább visszaadják a valóságot.

    De tény a folm visszaszorut az extrémprofik kategóriájába, mert cseppet sem költséghatékony és kényelmetlen.
  • Inquisitor #40
    Gondolom gender kutató téma nagy szakértője vagy, mint Pokorni kartárs balneológia témában?
    Jelenleg a fizika nagy szelete csak sacc per kábé modellek halmaza, amiket megpróbálnak a hozzá várt kábelt szintjén körbe matekozni. Ha ezek a modellek pontosak lennének, akkor is csak modellek és nem a valóság. De nem pontosak. Közel sem.
  • syn7h37ic #39
    Minmeghalunk
  • NEXUS6 #38
  • Irasidus #37
    Kivétel a nem tudományos tudósok, mint a teológusok, gender kutatók, stb. Na meg a klímakutatók, mert ott egy szimulácio nem a fizikán, hanem a koncepsionális statisztikán alapszik.

  • VolJin #36
    Minden tudós a határokat feszegeti, mert minden tudós azt kutatja, amit még nem tudunk.
    Kivétel a nem tudományos tudósok, mint a teológusok, gender kutatók, stb. Na meg a klímakutatók, mert ott egy szimulácio nem a fizikán, hanem a koncepsionális statisztikán alapszik.
  • Irasidus #35
    azon tudósokra vagy kutatókra gondoltam, akik szembe mennek az elfogadott tudományos teóriákkal, elméletekkel... olyan kutatásokat vagy fejlesztéseket végeznek, amire 10 tudósból 9 azt mondaná vagy nem éri meg vagy lehetetlen, vagy hül
    Szerintem te a kutatókat kevered a mérnökökkel! A tudományban nem elfogadott teóriák vannak, a tudomány bizonyítékokon, és bizonyításokon alapuló megismerési módszer, nincsenek bizonyítatlan dolgok elfogadva! Ha mégis így gondolod, az csak is a média torzító, pongyola cikkeinek köszönhető, amiből nem ismerhető meg teljes egészében a tudomány működése. Nincs ilyen, amiről te beszélsz, viszont ha tudsz konkrét példát is akkor nézzük meg, hol hiba. Köszi.
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2019.11.01. 18:05:15
  • Cyberdog #34
    Talán rosszul fogalmaztam... azon tudósokra vagy kutatókra gondoltam, akik szembe mennek az elfogadott tudományos teóriákkal, elméletekkel... olyan kutatásokat vagy fejlesztéseket végeznek, amire 10 tudósból 9 azt mondaná vagy nem éri meg vagy lehetetlen, vagy hülyeség.

    (Talán ilyenek az IgNoble díjas kutatók is...)
    Nem azt mondom, hogy legyenek őrültek, hanem csak azt, hogy szeretik feszegetni a határokat, talán jobban mint más tudósok...
  • VolJin #33
    Mi a faszom ez az akadémikus gondolkodási fertőzés?
  • VolJin #32
    Szerintem ilyen Gravitron kaliberű fórumozók trollkodják a szabadalmi hivatalt.

    De nem erről szolt a kommentem...