SG.hu·

Készül az elektromos légitaxi

Készül az elektromos légitaxi
A cég újabb komoly tőkeinjekciót kapott, így folytatódhat a fejlesztés.

A masszívan veszteséges Uber kapcsán korábban már felmerült, hogy dolgoznak a légiszállítás forradalmasításán is, ezzel egy időben pedig számos egyéb vetélytárs megjelenéséről is olvashattunk. A sajtó képviselői most első alkalommal látogathattak meg egy ilyen konkurenst, amely már 9 éve dolgozik saját elektromos légitaxiján.

A Joby Aviation egy fanatikus, négy évtizede erről álmodozó mérnök által megalapított cég, amely most adott lehetőséget a Bloomberg hírügynökség munkatársainak a helyszíni vizitre. Az észak-kaliforniai, szándékosan a nyüzsgő városoktól távoli vidéken elhelyezett létesítmény meglátogatása során magát a helikoptert, valamint az ehhez kapcsolódó irányítóközpontot is szemügyre vehették, ám a technikai és fizikai paraméterekről egyelőre hallgatniuk kell. Ennek ellenére a főbb szempontokat és célkitűzéseket azonban megismerhettük, ez pedig némi betekintést nyújt a megvalósítandó álomba.


A tervek szerint a Rachel névre keresztelt prototípus, illetve a végleges változat négy utassal emelkedhetne majd a levegőbe, nagyjából 500 és 1500 méter közötti magasságon utazva, egyetlen feltöltéssel is 250 kilométeres hatótávval. Éppen százszor lenne halkabb, mint egy hagyományos helikopter a fel- és leszállás közben, utazás közben pedig szinte hangtalan lenne. A meglévő példányt elvitték egy rövid útra, ez azonban az elektromos motorokkal és az akkumulátorokkal csak 15 percig tartott, bár a hang valóban csak egy nagyobb darázsrajra emlékeztetett.

A cég épp most kapott egy újabb nagyobb összeget, 100 millió dollár érkezett ugyanis az Intel, a Toyota, a JetBlue, illetve a Capricorn Investment részéről. Ez háromszor nagyobb, mint a korábban összekalapozott mennyiség, így most újult erővel folytatódhat a munka. Olyan nagyok is jelen vannak ezen a területen, mint az Alphabet, az Airbus, valamint a Boeing, a megvalósulást azonban csak nagyjából 10 év múlva tekintik elérhetőnek.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Macropus Rufus2018. 05. 29.. 18:28||#234
"A 28 kbites-es telefon modemek idejeben is, nyilvan sokan ketelkedtek volna, ha valaki gigabites savszelesegrol beszel,"
az első 10Mb/sec átvitel 1983-ban volt. Nem, hogy 28-8as modem de még 9600-os sem volt még a piacon. Az inkább 2400-as volt.
De a lényeg: 35 évvel ezelött már tudták, hogy az átvitel maximumát még nem érték el. De haladunk a vége felé.
Viszont amit lejebb írnak - és nem érted meg - az aksi kapacításánál már az elején tudták, hogy a fizikát nem lehet megbaszni. Ennyi.
Ha csak valami csoda nem történik, vagy nem hackelik meg valahogy a fizika törvényeit, akkor nem lesz olyan aksi, ami az öklömmel rendelkező mérete van, de 5 hétig hajta a kocsimat, amx terhelés mellett.

Én inkább a kondikra mennék rá. Gyorsabb tőlthetők, gyorsabban képes leadni a tőltését, nem melegszik annyira mint egy aksi (bár ez nem igazán számít most sem). A bibi, a két fegyverzet közti szigetelésnél van. Átereszt. Akármilyen jó, akkor is átereszt. Lassan, de biztosan. Szóval ha találnak valami speckó szigetelőt, már egy lépéssel közelebb lennénk a kondis tároláshoz.
© duke2018. 02. 19.. 16:17||#233
"A hosszabitot ugy ertem, hogy folyamatosan csatlakoztatva van...Elektromos is meg legi is, meg hat mint a troli, taxi is...Kicsit savanyu, de a mienk"

Siman megoldhato. Vekony szen nanocsovekel szupravezetesi allapotban. Csak par grammot nyomna a tobb kilometeres vezetek. Lehet hogy vegul a nagy utasszallito gepek is ilyen vezetekes megoldasuak lesznek, akkumlator helyett.

<#eplus2><#eplus2><#eplus2>
© molnibalage832018. 02. 19.. 13:30||#232
Körbe is röhögtük, ahogy kell...
© fonak2018. 02. 19.. 13:25||#231
Mentségére legyen mondva az elektromos airlinert "komoly" hírként tálalták pár hónapja, itt is volt az sg-n.
© Agyturbinikusz2018. 02. 19.. 13:04||#230
Nem nem szoktam repulni, en szoktam felmondani :)

Kulonben tengeri betegseggel, ugyan olyan rossz a vizen, mint a levegoben....Ugyhogy En is amondo vagyok, ne repuljenek azok a taxik...
Teljesen helyes, ki fogom huzni a hosszabitot az ajzatbol, ha meglatok egyet, megigerem becsulet szavamra <#crazya>
© teddybear2018. 02. 19.. 12:56||#229
Azért egy-két dolog nem igazán stimmel az érvelésedben. Repülni meg biztosan nem tudsz ha ilyen hülyeségeket mondsz. Így is túl gyakran potyognak le a gépek, hát még ha kilométeres drótot húznának maguk után.

Viccnek se igazán jó az ötlet. Szvsz nagyon erőltetett, szóval gyenge.
© Agyturbinikusz2018. 02. 19.. 12:52||#228
Tudom a troli busz is de megis letezik...Mit lehet mondani, en megprobaltam <#awink>
© teddybear2018. 02. 19.. 12:51||#227
Tudod ez még viccnek is fájdalmas....
© Agyturbinikusz2018. 02. 19.. 12:49||#226
Sracok a Szmajli lemaradt a vegerol?

A hosszabitot ugy ertem, hogy folyamatosan csatlakoztatva van...Elektromos is meg legi is, meg hat mint a troli, taxi is...Kicsit savanyu, de a mienk <#crazya>
Utoljára szerkesztette: Agyturbinikusz, 2018.02.19. 11:51:07
© teddybear2018. 02. 19.. 12:49||#225
Na már kétszer is szinte egy időben reagáltunk.<#awink>