MTI

Oltással védenék a majmokat az ebolától

Erős védelmet biztosított fogságban élő csimpánzoknál egy szájon át adható oltóanyag, amelyet brit és amerikai kutatók fejlesztettek ki a majmok védelmére az ebolavírustól, a vakcina tökéletesítésére irányuló további kutatásokat azonban veszélyezteti az Egyesült Államokban a közelmúltban elfogadott törvény a veszélyeztetett fajokról, amely tiltja az orvosi célú kísérletek folytatását csimpánzokkal.

A Cambridge-i Egyetem, az amerikai Thomas Jefferson Egyetem és a Louisianai Egyetem kutatói tíz csimpánzon végezték az oltóanyag legutóbbi próbáját az egyik utolsó, csimpánzkísérleteket folytató kutatóközpontban, a Louisiana államban lévő New Iberiában. Hat állat kapott oltást, négy alkotta a kontrollcsoportot. "Valamennyi állatnál erős immunitás mutatkozott mellékhatások nélkül 28 nap után, amikor a szakemberek befejezték a kísérletet a törvény életbe lépése miatt" - olvasható a Cambridge-i Egyetem honlapján ismertetett tanulmányban, amely megjelent a Scientific Reports folyóiratban is.

A kísérlet során végig szorosan nyomon követték az állatok magatartását és pszichológiáját, figyelve a súlyos stressz jeleit. Nagyon kicsi súlyvesztésen kívül - a testtömeg 2 százaléka - trauma jeleit egyáltalán nem észlelték. A szájon át adható oltóanyagot ehető csalétek rejti, amelyet szétszórnak az állatok élőhelyein, hogy nagy számban tudják beoltani őket. Ez a megközelítés más fajok esetében már sikeresnek bizonyult, például Európában a veszettség ellen így védik a rókákat.

"Egy nagyon ígéretes eszközt fejlesztettünk ki a majomfajok oltására számos halálos betegség ellen, de a továbbhaladás attól függ, hogy hozzáférhetünk-e fogságban tartott állatokhoz" - hangsúlyozta Peter Walsh, a Cambridge-i Egyetem, kutatója, a tanulmány vezető szerzője, aki felhívta a figyelmet arra, hogy az ebolavírus például a becslések szerint a világ vadon élő gorillái egyharmadának okozta vesztét az elmúlt harminc évben. "A mostani lehet az utolsó vakcinapróba fogságban lévő csimpánzokon, ami súlyos visszalépést jelenthet legközelebbi rokonaink megvédésében a kórokozóktól, amelyek még inkább a kihalás szélére sodorják a vadon élő állatokat" - tette hozzá.

Egyelőre még törvényesen lehet csimpánzokat olyan orvosi kísérletekbe bevonni, amelyek a faj védelmét szolgálják. Ám az ilyen kutatásoknak biztosított korlátozott pénzügyi források miatt az intézményeknek nem éri meg fenntartani az állatokat, és az állatkertek, menhelyek vagy ellenzik a kutatásokat, vagy nem akarják kockáztatni a közharagot az állatkísérletek miatt - mondta Walsh.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!