SG.hu·

Előrendelhető az okosóvszer

Elõrendelhetõ az okosóvszer
Egy brit cég előrendelhetővé tette a világ első okosóvszerét, mely méri a teljesítményt és még a pózok számát is lementi - az eredményt pedig megoszthatjuk ismerőseinkkel is.

Az okosablakok és okosszemüvegek korában cseppet sem meglepő, hogy egy óvszergyártó cég úgy döntött, kifejleszti a világ első okosóvszerét. Az i.Con nevet kapott termék már előrendelhető a gyártó oldalán és elméletileg az idén már ki is szállítják a vásárlóknak a nagyjából 21 ezer forintba fájó eszközt. Aki megveszi az a nem kívánt betegségek mellett különböző adatokat is megtudhat az együttlétről.

Ehhez azonban a kis szerkezetet fel kell helyezni a sima óvszerre, majd az aktus végén leszedni és lementeni az adatokat a mobilalkalmazással, melyet az Apple Storeból tölthetünk le. Az eszköz egy töltéssel 6 órát bír ki és a jeleket a nanotechnológiás chip és a különböző érzékelők segítségével rögzíti majd a szerkezet. A kapott adatokat aztán a mentés után meg is oszthatjuk ismerőseinkkel, de persze alapból név nélkül tárolja majd a teljesítményünket.



Az i.Con a következőket méri:
- a szex közben elégetett kalóriák számát
- a lökések sebességét
- a lökések számát
- a lökések gyorsaságát
- a teljes aktus idejét
- a lökések átlagos sebességét
- a körméretet
- az alkalmazott pózok számát
- átlagos test-hőmérsékletet

Adam Leverdson, a tervezést vezető mérnök hozzátette, hogy az i.Con emellett képes különböző nemi betegségeket is felismerni, így rögtön kiderül, ha a fogadó félnél klamídia vagy szifilisz veszélye forog fenn. Az i.Con a nevéből adódóan csak Apple termékekkel lesz kompatibilis, szóval az Androidos közösség ki lesz zárva az összehasonlító versenyből.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Katalizátor2017. 03. 13.. 14:04||#23
"Napi ebédem" FB postok mellé jöhetnek az "Ennyire dugtam meg a csajomat" megosztások! Apósnak, anyósnak öröm-infó!
© dotseeker2017. 03. 08.. 10:07||#22
És az adatokat automatikusan elküldi a gyártónak.? :)
© Ender Wiggin2017. 03. 06.. 15:19||#21
Azért az érdekes, hogy a pózokról miként képes adatokat szerezni...
© bigjoe2017. 03. 06.. 07:57||#20
Ezt a baromságot! Április elseje lenne?
© HZsoli2017. 03. 06.. 04:05||#19
"Az eszköz egy töltéssel 6 órát bír ki" .... :D

És mi történik,ha túl sok Viagrát szedünk?
-Szívecském, várj újra kell töltsem...

Ja, a szinglik meg egyből posztolják az aktuális statisztikát a közösségi oldalukon.....
© barret2017. 03. 05.. 15:54||#17
Én meg evvel viccelődtem kb fél éve,erre itt van...
+1
© MerlinW2017. 03. 05.. 14:24||#16
Jó ötlet, sebességtől függően keres számot az Apple Music-on :))
© Frank992017. 03. 05.. 13:59||#15
köszönjük, brit tudósok!
:-)))))))))))

hiánypótló termék....
© jkedzs2017. 03. 05.. 10:55||#14
egy igazi nő nyersen szereti...
© esztyopa2017. 03. 05.. 09:42||#13
Hát én jobbna örülnék egy *rugós műbrokinak*,ami magától kimenne brunyálni.
/És jó lenne,ha közben zenélne,meg zsonglőrködne,majd jelentené az átlaghőmérsékletet./