SG.hu·
A napszelet is megfigyelte a New Horizons
Ezzel pedig kitöltötte a Voyager-szondák és a más küldetések által visszahagyott űrt.
A New Horizons továbbra is ellát minket érdekes felvételekkel és mérésekkel, amelyeket a Plútó melletti elhaladása során, még 2015 nyarán rögzített. Emellett azonban egy másik folyamat gyümölcseiről is beszámolhatunk, amely a napszél változásait és a Naptól távolabbi régiók körülményeit mérte fel, mégpedig egy több éven át tartó adatgyűjtési munka során.
A NASA beszámolt a napszél változásait rögzítő értékes műszer által eddig visszaküldött adatokról, amelyek a Voyager-szondák után immár másodszor teszik lehetővé számunka a helyszíni mérések szemügyre vételezését és azok kielemzését. Ezzel egy fontos űrt tölthetünk most ki, hiszen a Földhöz közelebbi küldetések, valamint a Naprendszer határa felé száguldó két Voyager közötti térben nem volt alkalmunk megfigyelni a napszél főbb jellemzőit és az ezek által kirajzolódó struktúrákat, különös tekintettel a szupergyors, nagy energiával rendelkező részecskékre, amelyek a sugárzás miatt az űrhajósokra is veszélyt jelentenek.
A napszél, valamint a korona kilökődései alapvető módon meghatározzák a Naprendszer egyes régióinak körülményeit, az űr "természetét". A New Horizons erre kijelölt műszere a Jupiter melletti 2007-es elhaladás után eredetileg csak évente egyszer vizsgálta volna meg az aktuális helyzetet, a szakemberek azonban kidolgoztak egy olyan tervet, amelynek révén a szonda hibernált állapotban is bekapcsolva tartotta ezt az eszközt, így mostanra egy három évre elegendő anyag gyűlt össze, amelynek kielemzését már meg is kezdték. Az űrbéli időjárás (így a sarki fény, amely a saját mágneses térrel rendelkező égitestek esetében megfigyelhető) a korona kilökődések, illetve a napszél különböző áramlatainak összeütközése révén jön létre, a távolabbi régiókban azonban a mérések szerint jóval kevesebb ilyen esemény jelentkezik - ezek viszont jellemző módon nagyobbak, mivel a kicsik vagy eltűnnek, vagy összeolvadnak.
A napszél főbb jellemzői (a sebesség, a sűrűség, illetve a hőmérséklet) attól függnek, hogy a Nap melyik részéről származik az adott áramlat, a Nap forgása révén azonban a mérésekből is jól kirajzolódik egy bizonyos trend. Ezt szintén nehezebb megfigyelni a Földtől távolabb eső régiókban, de azért még itt is jelen van egy bizonyos forma, már csak azért is, mert a napszelet tovább fűti a kompresszió. A szakemberek itt az anomáliaként kezelt kozmikus sugarak, vagyis a szupergyors részecskék keletkezésével kapcsolatban várnak igazi áttörést, ezt ugyanis a két Voyager nem figyelte meg, esetükben kizárólag a végeredményt láttuk. A New Horizons adatai azonban megmutathatják a keletkezés helyét és folyamatát, amely egyben a napszél és a csillagközi tér között húzódó határvonalat is pontosabban megrajzolhatja majd.
A New Horizons továbbra is ellát minket érdekes felvételekkel és mérésekkel, amelyeket a Plútó melletti elhaladása során, még 2015 nyarán rögzített. Emellett azonban egy másik folyamat gyümölcseiről is beszámolhatunk, amely a napszél változásait és a Naptól távolabbi régiók körülményeit mérte fel, mégpedig egy több éven át tartó adatgyűjtési munka során.
A NASA beszámolt a napszél változásait rögzítő értékes műszer által eddig visszaküldött adatokról, amelyek a Voyager-szondák után immár másodszor teszik lehetővé számunka a helyszíni mérések szemügyre vételezését és azok kielemzését. Ezzel egy fontos űrt tölthetünk most ki, hiszen a Földhöz közelebbi küldetések, valamint a Naprendszer határa felé száguldó két Voyager közötti térben nem volt alkalmunk megfigyelni a napszél főbb jellemzőit és az ezek által kirajzolódó struktúrákat, különös tekintettel a szupergyors, nagy energiával rendelkező részecskékre, amelyek a sugárzás miatt az űrhajósokra is veszélyt jelentenek.
A napszél, valamint a korona kilökődései alapvető módon meghatározzák a Naprendszer egyes régióinak körülményeit, az űr "természetét". A New Horizons erre kijelölt műszere a Jupiter melletti 2007-es elhaladás után eredetileg csak évente egyszer vizsgálta volna meg az aktuális helyzetet, a szakemberek azonban kidolgoztak egy olyan tervet, amelynek révén a szonda hibernált állapotban is bekapcsolva tartotta ezt az eszközt, így mostanra egy három évre elegendő anyag gyűlt össze, amelynek kielemzését már meg is kezdték. Az űrbéli időjárás (így a sarki fény, amely a saját mágneses térrel rendelkező égitestek esetében megfigyelhető) a korona kilökődések, illetve a napszél különböző áramlatainak összeütközése révén jön létre, a távolabbi régiókban azonban a mérések szerint jóval kevesebb ilyen esemény jelentkezik - ezek viszont jellemző módon nagyobbak, mivel a kicsik vagy eltűnnek, vagy összeolvadnak.
A napszél főbb jellemzői (a sebesség, a sűrűség, illetve a hőmérséklet) attól függnek, hogy a Nap melyik részéről származik az adott áramlat, a Nap forgása révén azonban a mérésekből is jól kirajzolódik egy bizonyos trend. Ezt szintén nehezebb megfigyelni a Földtől távolabb eső régiókban, de azért még itt is jelen van egy bizonyos forma, már csak azért is, mert a napszelet tovább fűti a kompresszió. A szakemberek itt az anomáliaként kezelt kozmikus sugarak, vagyis a szupergyors részecskék keletkezésével kapcsolatban várnak igazi áttörést, ezt ugyanis a két Voyager nem figyelte meg, esetükben kizárólag a végeredményt láttuk. A New Horizons adatai azonban megmutathatják a keletkezés helyét és folyamatát, amely egyben a napszél és a csillagközi tér között húzódó határvonalat is pontosabban megrajzolhatja majd.