SG.hu·

Nincs magyarázat a Kepler felfedezésére 

Nincs magyarázat a Kepler felfedezésére 
Egy távoli csillag előtt szabálytalan időközönként elhaladó objektumok akár mesterségesek is lehetnek.

Érdekes tanulmány jelent meg a világhálón még szeptember közepén, amely azonban csak az utóbbi néhány nap során kapott nagyobb visszhangot, miután egyértelművé vált, hogy a több kérdést felvető objektumok esetében még a szakemberek körében is lehetséges magyarázatként merült fel az idegen civilizáció jelenléte. Még nem dőlt el, hogy melyik változat a legvalószínűbb.

A tanulmányban a KIC 8462852 névre hallgató, tőlünk mintegy 1480 fényévre található távoli csillagról, pontosabban a körülötte keringő objektumokról ejtenek szót, amelyek a megszokottól eltérően szabálytalan időközönként haladnak el a csillag előtt, annak fényét pedig eltérő mértékben gyengítik. A legtöbb ilyen felfedezés esetében adott, hogy a csillag előtt periodikusan áthaladó objektumok jelentik a szenzációt, ezek általában nagyobb méretű exobolygók, a Kepler segítségével megtalált rendszerben azonban a szokásostól eltérő jelenségek játszódhattak le.

A gondot a periodikus jelleg hiánya jelenti, a KIC 8462852 esetében ugyanis a csillag fénye nem mindig ugyanakkor halványul el, mi több, a halványulás mértéke és időtartama is változó - ez legfeljebb 20 százalék, illetve 5 és 80 nap közötti. A csillag túlságosan öreg ahhoz, hogy a fiatalabb társak esetében megfigyelt törmelékfelhő vegye körül, ezért merülhet fel az elfogott üstökösök, netán egy komplett aszteroidaöv jelenléte, de még a szakemberek körében is megjelent az idegen civilizáció által épített objektumokról szóló változat, amire az óvatosság miatt nyilván csak a legvégső esetben kerül sor.

A Kepler űrtávcső négy éven keresztül figyelte mintegy 150 ezer csillag fényét, így előfordulhat, hogy mindössze egy nagyon ritka természetes jelenségről van szó, de magyarázat egyelőre nincs.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Macropus Rufus2016. 01. 20.. 17:42||#47
Nos ha a hír igaz, akkor ilyen mértékű fényerő csökkenést (15%) valami qurva nagy test tud előidézni. A cikk szerint egy hasonló méretű csillag esetén egy Jupiter méretű égitest is csupán 1%-nyi fényerő csökkenést idézne elő. A következő érdekesség, hogy kizárták az üstökös lehetőségét ui. a számítások szerint idézem
" A Louisiana Egyetem csillagásza, Bradley Shaefer komolyan beleásta magát a dologba, és kiszámította, hogy nagyjából 648 ezer darab óriási, 200 kilométer széles, egy csapatban közlekedő üstökösre lenne szükség ahhoz, hogy ekkora mértékű fényerőcsökkenés létrejöjjön. A Naprendszerben megfigyelt legnagyobb üstökös 60 kilométeres volt. A számításból az is kiderül, hogy nem csak baromi sok üstökös kéne, ezek tömege sem elhanyagolható: nagyjából négyszer annyi anyag kellene ennyi üstököshöz, mint amennyi Kuiper-övben található."

magyarán valami teljesen másnak kell lennie annak ami ott kering és random jelleggel halad el a csillaga előtt.

http://index.hu/tudomany/2016/01/20/csillag_alien_rejtely/

© Irasidus2015. 10. 22.. 16:57||#46
Ez biztos, hogy nem. Ekkor a bolygó nincs, a fél csillag átmérőjéről lenne szó, ha bolygó lenne, ekkor bolygó márpedig fizikailag nincs. A valószínű az, hogy sok kis égitest együttese okozza a fénycsökkenést, például üstökösök vagy egy aszteroida öv - ha a Kepler mérése jó, mert ez ma még nem biztos.
© kvp2015. 10. 22.. 15:37||#45
Esetleg tobb oriasbolygo, nagyon eltero es hosszu keringesi idokkel. Igy a tobb eltero periodikusan ismetledo minta osszege egy kvazi veletlen mintanak latszik ha csak rovidebb ideig nezik. Itt 1 evrol volt szo, ami csillagaszati mertekben rovid ido.
© MaRee2015. 10. 21.. 11:36||#44
© Irasidus2015. 10. 21.. 01:38||#43
Nos, mi a megoldás?
© Nos2015. 10. 21.. 01:37||#42
Ha a mi primitiv civilizacionk el tud kepzelni egy 550 km atmeroju urhajot, akkor egy fejlettebb civilizacio akar egy akkorat is el tud kepzelni, ami eltakar egy csillagot, szoval szerintem egyertelmu a megoldas.
© Kelta2015. 10. 20.. 22:21||#41
sose vettem :):)
© Venator2015. 10. 20.. 18:27||#40
Tartós tejet már ne vegyünk.
© Kryon2015. 10. 19.. 17:03||#39
Jól jönne egy nagy távcső, amivel meg lehetne nézni mi van ott.
© globint2015. 10. 19.. 14:26||#38
Hmm, a Függetlenség napja című filmben 550 km átmérőjű, gigantikus űrhajó közeledik a Föld felé, na most meg nem értik, hogy mik lehetnek azok az 500-600km átmérőjű, valamik, amik szabálytalan időközönként haladnak el a csillag előtt. Mondjuk, van egy űrflottájuk, amik jönnek mennek a galaxisban, és mint a repülőgépek, a külső szemlélő számára úgy tűnik, szabálytalan időközönként ereszkednek le, meg szállnak fel, persze a légi-irányítás pontosan tudja, mikor melyik következik. :-)