MTI

19 nap alatt húztak fel egy 59 emeletes épületet Kínában

Egy kínai építőipari cég 19 nap alatt húzott fel egy 57 emeletes épületet a Kína középső részén fekvő Csangsa városban, Hunan tartomány fővárosában.

A Broad Sustainable Building nevű, előregyártott elemekből álló épületek építésére szakosodott, csangsai székhelyű cég munkásai naponta 3 emeletet építettek a gyorskamerás felvételek tanúsága szerint. Az összesen 186 ezer négyzetméteres területű felhőkarcolóban 800 lakást, valamint mintegy négyezer főnek munkát biztosító irodahelyiségeket alakítottak ki.


Ez a legmagasabb épület, amelyet a felhőkarcolók gyors építéséről már jól ismert cég eddig felhúzott. Korábbi rekordja egy 30 emeletes szálloda volt, azt 15 nap alatt szerelték össze. A vállalat 2010-ben 48 óra alatt állított össze egy 15 emeletes szállodát. Csang Hszian-min, a vállalat egyik építésze rámutatott: az előregyártott elemekből való építkezés nemcsak gyors, hanem a hagyományos technológiákhoz képest fenntarthatóbb is, mivel jelentősen csökkenti a felhasználandó cement mennyiségét. Hozzátette, hogy az építkezés során szinte nem is keltenek port, ami a légszennyezés által sújtott Kínában fontos szempont.

A Broad Sustainable Building egy 838 méter magas, 220 emeletes felhőkarcolót akar építeni Csangsában. A világ legmagasabb épületének babérjaira törő, Sky City néven emlegetett felhőkarcoló a tervek szerint még egy 9-es erősségű földrengést is kibírna, és 90 nap alatt húznák fel. Az építkezés azonban nem indult el, mert hiányoznak a hatósági engedélyek. Sokan kételkednek a projekt jövedelmezőségében és az épület biztonságosságában is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • molnibalage83 #6
    Öööö, a 7.5-re tervezett reaktor és a fő technológiának semmi baja sem lett és az ország is egybenmaradt a rengés után. A szökőár volt a baj....
  • Zsoltee_a_bator #5
    Nem jo hozza a talaj.
  • EnxTheOne #4
    Nálunk és épülhetne pár 59 emeletes háziko.
  • KopaszIsten #3
    Ha jól tudom fukusimánál sem a földrengés okozta az egyetlen problémát...
  • lammaer #2
    Tehát azért mert fukishima idejében nem voltak olyan épületek, nem is lehet olyat tervezni UTÁNa ami esetleg kibírná?
  • Inquisitor #1
    "a tervek szerint még egy 9-es erősségű földrengést is kibírna"
    Ez azért érdekes kijelentés, mert a fukushimai katasztrófa környékén az derült ki, hogy hivatalosan nincs olyan technológia ami kibírhatná a 9-es földrengést.