MTI

Technikai "csoda" kellene az elektromos utasszállító gépekhez

Ahhoz, hogy a kereskedelmi, vagy katonai repülésben elterjedjenek az elektromos meghajtású gépek, több technikai "csodának" is történnie kell - mondta a Flightglobal légügyi szaklapnak a Pratt & Whittney amerikai hajtóműgyártó cég alelnöke.

Alan Epstein szerint az első és legfontosabb, hogy az akkumulátor-technológiának ötven-százszor fejlettebbnek kell lennie a mostaninál, megjegyezve, hogy egy 737-es Boeing utazómagasságon való repüléséhez 10 megawatt energiára van szükség. Ehhez képest a mostani akkumulátor-technológiával csak a mostani távok századát tudják a gépek megtenni. Jelezte, a Pratt & Whittney a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) mérnökeivel már egyeztetéseket folytatott arról, hogy közösen építenének egy olyan hajtóművet, amely nagy repülőgépeket képes mozgatni.

Ezekhez azonban olyan technológiára van szükség (például új szupravezető-technológiára), amelyet még nem találtak fel. El kellene távolítani a hajtóművek mágneses árnyékolását a súlycsökkentés miatt. Ennek hiányában a hajtóművek mellett ülő embereket megölnék - magyarázta a szakember. Hozzátette: amint a technológia elérhetővé válik, a Pratt az elsők között lesz, aki kifejleszti az új hajtóműveket.

A Pratt a United Technologies Company leányvállalata, elsősorban hajtóműveket és kiegészítő energiaforrásokat (APU) gyárt, a 2013-as évet 1,9 milliárd dolláros nyereséggel zárta.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Flexcsi #4
    Az hogy a hajtómű ne az utastér közelében legyen? Az enterprise-on se véletlenül van elszeparálva a két hajtóműgondola a startrekben. A mágneses mezőt pedig ki lehet egyenlíteni egy azonos de ellentétes mezővel (másik ugyanolyan motorral de ellentétes fázissal). Többet kéne filmeket nézniük ezeknek a képzeletszegény megmondóembereknek.
  • zsuzsitolman #3
    Kedves Mindenki,

    Kérlek, segítsétek egyetemi beadandómat e két teszt valamelyikének kitöltésével!
    Az elsőben tájképeket lehet értékelni:

    https://docs.google.com/forms/d/1Mk3zUZDzuU-HVgaWp-2nVNKBMj98ThIAfIaroaoU6kw/edit#

    A másodikban divatfotókat lehet értékelni:

    https://docs.google.com/forms/d/17PsLNdlgNtsjRao9wIyU2H_5p1kkiwXU9iHMIYEjfn8/edit#

    Köszönöm a kitöltést!
  • Macropus Rufus #2
    "Ezekhez azonban olyan technológiára van szükség (például új szupravezető-technológiára), amelyet még nem találtak fel."

    akkor beszélgessenek a japókkal. Nekik a Yamato1 nevű hajjuk már használja ezt a technológiát. (amúgy a 97-es rekordok könyvében is benne van mint a viulág első, szupravezető technológát alkalmazó hajója...)

    http://en.wikipedia.org/wiki/Yamato_1
  • Bálnaborjú #1
    "10 megawatt energiára"

    khmm