SG.hu·

Elektromágnessel a depresszió ellen

Elektromágnessel a depresszió ellen
A gyógyszeres kezelésre nem reagáló betegek számára ajánlják az elektromágneses ingerlést.

Az Amerikai Pszichiáterek Társasága a napokban tartotta meg éves gyűlését, amelyen (egyéb kutatások mellett) a transzkraniális mágneses ingerlés (TMS) területe is szóba került. Az eljárást elsősorban azon betegek számára ajánlják a szakemberek, akik nem vagy korlátozottan reagálnak a gyógyszeres kezelésre, ez szerintük olcsóbb és megbízhatóbb alternatívát jelent, mint az egyéb, az eredetihez hasonló készítmények.

A rendezvényen egyetemi kutatók, illetve a Neuronetics cég szakemberei prezentálták új tanulmányukat, amelyben hivatkoznak azon ismert tényre, miszerint a depresszióval kezelt páciensek mintegy 40 százaléka nem reagál az első körben alkalmazott gyógyszerekre. Szerintük a a non-invazív eljárás ezen betegek több, mint felénél bevált, míg az alternatív gyógyszereket kipróbáló társaik alig egyharmada számolt be pozitív változásról. Mi több, a kezelés idővel olcsóbbá válik, hiszen míg az első évben ez 1000 dolláros kiadást jelent, két év alatt már kevesebbet költenek a TMS-re, mint a hagyományos gyógyszerekre - a depresszióra felírt készítmények nem éppen olcsóságukról híresek.


A transzkraniális - vagyis koponyán keresztüli - mágneses stimuláció használatakor egy rézgyűrűt helyeznek a koponya fölé. Az ebben keltett mágneses tér változása áthatol a koponyán és elektromos áramot kelt az érintett szövetekben. A koponya elülső részének bal oldalán található neuronokat ingerlik, mivel a depresszióval küzdő pácienseknél itt mutattak ki a normálisnál alacsonyabb aktivitást. Az eljárással javítják a terület vérellátását, és valószínűleg mélyebb hatásokat is kiváltanak, bár a TMS neuronális mechanizmusa még nem teljesen ismert. Ez utóbbival kapcsolatban azonban igyekeznek leszögezni, hogy ez a hagyományos gyógyszerek esetében sincs másként, azoknál sem ismerjük ugyanis a hatás pontos mechanizmusát.

Más kutatók szerint a most ismertetett eredményekkel két probléma akad. Az egyik az eltérő csoportok alkalmazásából ered, ugyanis a 42 különböző amerikai klinikán TMS-sel kezelt 307 beteg eredményét vetették össze egy 2006-os országos kutatással, amelynek alanyai egyéb gyógyszerekkel próbálkoztak - bár azt igyekeztek elérni, hogy az eredetihez hasonló korú és nemű betegek adatait összegezzék. A másik gond, hogy a kutatásba bevont betegek a TMS mellett továbbra is szedték az eredeti gyógyszereket, ez pedig befolyásolhatta a végeredményt. A jövőben így további munkára és még több adatra lesz szükség, mielőtt levonnánk a végső következtetéseket.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Nulla72014. 05. 12.. 13:40||#9
Kíváncsi vagyok, hogy amikor majd haldokolsz, mit segít rajtad ez a sok évezredes tudás. Meg hogy mennyire leszel beszarva, hogy összeomlik a kis légvárad, amiben olyan szilárdan hittél...
© seepheeerd2014. 05. 12.. 10:23||#8
Lol, ahogy látom itt is nagy a sötéccség... ébredni kéne már - van egy ilyen dal... vagy csak álmodtam? :)
© seepheeerd2014. 05. 12.. 10:22||#7
Hókuszpókok, meggájverek... közben meg minden tudás rendelkézésére áll az emberiségnek, évezredek óta.
Ezeken csak röhögni tudok :)
© NEXUS62014. 05. 11.. 23:44||#6
Hát kb ott tartunk, mint a XX. szd elején, amikor a sugárzó izotópokat kanállal etették a paciensekkel, mert jó az, legalább energizálja az embert.

Aztán azért rájöttek, hogy ez nem igazán játék.
Persze ez nem a klasszikus nagy energiájú ionizáló sugárzás, ami közvetlenül szétszedi a DNS-t. Ez "csak" melegíti, gyak átcsomagolja, széttöri, denaturálja a fehérjemolekulákat, mint a mikrosütõ. De talán arra is ráírják már, hogy cicust, kutyust nem abban szárítani fürdetés után! Ez persze nem mikró, hanem inkább elektromos fõzõlap, de az eredmény, a fehérjék esetenkénti irreverzibilis alakváltozása, széttörése ua.
© gforce92014. 05. 11.. 21:15||#5
Mivel a rákgyógyításban a sugárterápia már régi és nagyonnem akar javulni a pontossága, mitõl lenne ez más az agysejteknél? Honnan tudnák, hogy hogyan hat? Az idegrendszer, fõként az agy elég bonyolult dolog és még máig nem tiszta a mûködése. Nekem ez nem tûnik másnak mint az elektrosokk terrápia, csak humánusabb. Csináljuk aztán majd kiderül mi lesz.
© Ahoy2014. 05. 11.. 19:40||#4
Nem TV-shop ez... Emögött egy teljesen új iparág alakul. Nagyon komoly fizikája van, volt szerencsém végighallgatni egy fizikus prof elõadássorozatát errõl. Teljesen máshogy hatnak az emag hullámok a szövetekre, mint azt gondolnánk. Pl élõ sejtek, élõ sejtek közötti fehérjekapcsolatok, membránok stb. Ez egy fontos kutatási terület lesz, mert rengeteg biokémiai hatása van, amit ma még nem pontosan értünk. Pl bizonyos frekvenciák, teljesítmények teljesen más hatást tudnak kiváltani. Elérhetõ, hogy az adott sejt öngyilkos legyen, és nem narkózissal felhasadjon és a véráramba juttassa a mérgeket. Ugyanakkor pl az egészséges sejtek között megszûnõ komplex fehérjerendszert is vissza lehet állítani rákos szövet esetében. (Ezen kívül még rengeteg felhasználási terület lehet) Egyelõre mint kiegészítõ terápia jöhet szóba, mert elég sok megoldandó probléma van. Jelen esetben is, koponya, zsírrétek stb, mind sejtszinten torzíthatja az eredményt. Szóval jelenleg tényleg kicsit ágyúval verébre, és nem tudjuk hogy hat :D Még!
© Sir Cryalot2014. 05. 10.. 14:32||#3
"quackery"
© gforce92014. 05. 10.. 00:33||#2
nekem ez is tvshopnak tûnik
© Richard Donkies2014. 05. 09.. 23:58||#1
Most akkor a tudomány ellopta a tévéshopos mágneses kellékek knowhow-ját? :D