400 éve nem látott minimumához közelít a naptevékenység

Egy vezető űrfizikus szerint szabadesésbe kezdett a Nap aktivitása, ennek ellenére nem kell jégkorszaktól tartanunk. "A naptevékenység jelenleg rendkívül gyorsan csökken, becsléseink szerint gyorsabban, mint az elmúlt 9.300 évben bármikor" - mondta Mike Lockwood, a brit Reading Egyetem űrkörnyezeti fizika professzora.

Lockwood és munkatársai újraértékelik az esélyeit ennek a csökkenés folytatódásának az évtizedeken át, hogy négy évszázad elteltével újra egy "nagy szoláris minimumhoz" érkezzünk. A nagy minimum elnyomja a normális 11 éves napciklust és a Nap gyakorlatilag egyetlen napfoltot sem hoz létre évtizedeken át. Ezen a nyáron a normál ciklus szerint a napfoltok számának tetőződését kellett volna látnunk, azonban ez nem következett be. Lockwood szerint 25 százalék esély van az utolsó nagy minimum, a 17. századi Maunder-minimum megismétlődésére, amikor 70 éven át nem voltak napfoltok. Két évvel ezelőtt Lockwood kevesebb, mint 10 százalék esélyt jósolt erre.

A Maunder-minimum alatt voltak a legkeményebb telek Európában, kis jégkorszaknak is nevezve ezt az időszakot, amikor világszerte számos területen figyeltek meg szokatlan lehűlést. A fagyűrű tanulmányok szerint az északi félteke átlagosan 0,4 Celsius fokkal hűlt le. Lockwood szerint az új nagy minimummal nem kell újabb kis jégkorszakra számítanunk. Az emberi tevékenység által keltett globális felmelegedés már sokkal jelentősebb tényező a globális hőmérsékletekben, mint akár a nagyobb napciklusok. 1880 óta a hőmérsékletek átlagosan 0,85 fokkal növekedtek, a tendencia pedig folytatódik.

Ezzel együtt lehetnek észlelhető hatásai egy nagy minimumnak, például megnyúlhat a tél, a naptevékenység csökkenése pedig lelassítja a futóáramlásokat (jet stream), ami egymáshoz kapcsolódó szélsőséges időjárási események egész láncolatát indíthatja el, ilyen volt a 2010-es oroszországi hőhullám, valamint a Pakisztánban ugyanebben az évben pusztító árhullám.

Az elmúlt 10.000 évben 24 nagy szoláris minimum volt. Ezek történelmét a különböző izotópokból, mint például a szén-14 izotópból lehet rekonstruálni, melyeket a kozmikus sugárzás hoz létre a légkörben. A naptevékenység erősödése megnöveli a napszelet, ami eltéríti a Földre irányuló kozmikus sugárzást, vagyis a kisebb aktivitás több kozmikus sugarat és több izotópot jelent. Az izotópok mennyiségének idővel történő változását a fák gyűrűiből lehet kiolvasni, melyek elnyelik a szén-14 izotópot, vagy a jégmagokból, melyekben egy másik izotóp, a berillium-10 gyűlik fel.

A jelenlegi hosszútávú csökkenés a naptevékenységben az utolsó nagy szoláris maximum után indult el, melynek csúcspontja 1956-ban volt, magyarázta Lockwood. A csökkenés nemrég gyorsult fel és az idei nyáron tapasztalt napfolt-hiány megkongatta a vészharangokat. A napciklus globális hőmérsékletre gyakorolt pontos hatása azonban egyelőre vitatott, abban sincs egyetértés, hogy vajon a most végbemenő csökkenés segített-e a globális felmelegedés ütemének jelenlegi lassulásában. "Mike-nak valószínűleg igaza van abban, hogy van esély a Maunder-minimumhoz hasonló aktivitási szintre" - nyilatkozott Joanna Haigh, az Imperial College légköri fizikusa a New Scientist-nek. "Azonban a legoptimistább forgatókönyv esetében is a szoláris lehűlés csupán ellentételezné az üvegházgázok globális felmelegedést indukáló hatását, jégkorszakra ne is számítsunk"

A legvalószínűbb eshetőség tehát, hogy a nagy minimum némileg csökkenteni fogja a felmelegedést, majd megszűnésekor jóval nagyobb melegedés zúdul ránk.