SG.hu·

Idő előtt elérhető a Grand Theft Auto V


Az idei év legjobban várt alkotása a Grand Theft Auto ötödik része, mely idő előtt vált elérhetővé.

Azt már megszokhattuk, hogy a warez nem nyugszik és talán már nem is meglepő, hogy a hétvégén elérhetővé vált a GTA V a konzolosok számára. Az már jóval meglepőbb, hogy ezúttal az Amazon is nagyot hibázott - legalábbis a Rockstar szemében. A forgalmazó ugyanis mindössze annyit tett, hogy pénteken postázta az előrendelőknek a játékot, akik meg is kapták azt.


Igen ám, de a szeptember 17-i dátum mindenkit köt és a posta most nagyon gyors volt. Így ma több százezer rajongó vehette örömmel a kezébe a játékot, egy nappal a hivatalos megjelenés előtt. Ennek hátránya, hogy bár "rendesen" vásárolt kópiával rendelkeznek, de a szerverek nem engedik fel őket a hálózatra, hiszen még nincs az utcán a játék.

A Rockstar hivatalos vizsgálatot sürget az ügyben és kéri az Amazont, hogy adjon magyarázatot a történtekre. Közben pedig a kiadó és a fejlesztők azt kérik az X360 tulajoktól, hogy a GTA V második, Play lemezét ne telepítsék fel a merevlemezükre, mert annak a grafika látja a kárát. A fenti videón látható a különbség.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Zero 7th2013. 09. 17.. 18:32||#4
Ez csak annyit jelent, hogy informatikai analfabéta hülyébõl háromszor annyi van. Legyél büszke, hogy közéjük tartozol...
© Skyline2013. 09. 17.. 00:56||#3
Mondhatja nyugodtan bárki mert konzolon számokkal bizonyíthatóan minden legalább háromszor jobban fogy miközben harmadannyian warezolnak.😊
Konzolon így is milliós eladásokat produkál..Pc-n 1 év után talán meg lenne az 1 milla..😊
© Lollerka2013. 09. 16.. 20:17||#2
ezek utan modnja vlki h pcn milyen csunya dolog a warez es h csak konzolra adjak ki a jatekokat a fejlesztok
© JaSoN HuNTeR2013. 09. 16.. 20:11||#1
Warez verzió már kint van kb 5 napja, már Pénteken játszottam vele havernál. 😊