Az X360 tulajdonosok ismét szembe kell, hogy nézzenek a lemezváltogatás "nehézségeivel".
A Rockstar nagyon várt alkotása, a Grand Theft Auto ötödik része ugyanis két lemezen lát majd napvilágot. Ráadásul azok, akik kisebb kapacitású merevlemezzel bírnak, azoknak be kell fektetni egy nagyobb egységbe. A játék ugyanis kereken 8 gigát másol fel az első lemezről, utána a másodikat kell betenni, amin a játék van.
PS3-on is hasonló a helyzet - mármint a helyigényt tekintve. Ott ugyanis a Blu-Ray kapacitásának köszönhetően nem lesz szükség két lemezre. Ám arra már most érdemes felkészülni, hogy ha a PC-s verzió is napvilágot lát valamikor, akkor ott is bizonyára szükséges lesz a lemezek cserélgetésére.
Szerintem egy GTA5-öt futtatni tudó PC-nél a tulajdonost már nem vágja földhöz egy BD olvasó, egyébként is jó, ha van. Bár manapság PC-rõl szerintem kevesen néznek filmet már, olcsó az asztali BD is, meg szinte mindenen van USB.
Fejlesztõk korábban is kaphatnak az új konzolgenerációból, mintha már tavaly is lett volna errõl hír. A GTA5 ráadásul az valószínûleg az új konzolokon fog a legjobb lenni, a sebességgel aligha lehet gond, és az erõs hardver miatt a látvánnyal se.
Mondjuk az elég gáz, ha a 4. rész is megakadt néha, elég sajnálatos dolog sok éves termékciklusra tervezett konzoloktól a 2-3. évük derekán.
"Hát, pedig volt olyan játék régen ami kérte egymás után a lemezeket a játék közben."
Vannak ilyenek. Régen a Diablo 2-nél folyamatosan pörgette azt a qrva lemezt játék közben. Gondolom töltögetett is onnan. Jól elkúrták vele az egészet. Egyrészt beszaggatott töltésnél, másrészt pár óra játék után úgy felmelegedett a CD, hogy nem tudta olvasni. Ki kellett venni a lejátszóból és legyezni vele párat, hogy hûljön, majd visszatenni és folytatni. Szerinted ez a megvalósítás nem egy elkúrt megoldás???
xido: Igen, de ez is csak telepítésnél "probléma". Persze lehet a cikkíró is erre gondolt, és no problem. Az nem gond, ha telepítésnél van pár lemezcsere, csak játék közben ne szopasson a program a lemezekkel.
...BD-re pc-s játékot még etikailag nem tehetnek...
Hát, nem olyan ritka már, 15-20 ezer egy olvasó/író. (Állítólag olcsóbb gyártani, mint a sima DVD-t. Mesterségesen van drágán tartva az ára, ideje lenne cserélni. Nem csak konzoljátékok/filmek férnének el rajta. WRZ-ba is akad BD lemezes PC-s relanza.) 5-6 éve, egy DVD-RAM íróért is elkértek simán 10-12 ezer Ft-ot. Lehetne belõle kétféle verzió, a sima DVD-s, alap verzió, és a BD-s bõvített verzió a sok videó/extra miatt. <#vigyor>#vigyor>
...max szép 3-4 lemezes dvd9..
Ha sokkal több/nagyobb pálya/textúrák lesz(nek) benne, mint az Max Payne 3-ban és ugyanaz/hasonló lesz a motor, akkor nem biztos hogy elég lesz rá. Az is 3*DVD9+1*DVD5-ön terpeszkedik, ebbõl 10GB csak videó.
....ha az idióták úgy csinálták meg, hogy bekéregesse a lemezt a program játékindításnál vagy közben.
Hát, pedig volt olyan játék régen ami kérte egymás után a lemezeket a játék közben. Pl.: A XIII, a 2-es CD kellett az indításhoz és játék közben is, ahogy haladtál elõre a játékban, sorra kérte a következõket is, a 3-as és a 4-es CD-t.
Arra gondoltam,hogy szerintem elég kevés asztali gépben van BluRay lejátszó és nem is várhatják el,hogy csak azon adnak ki játékot és mindenki vegyen bele amiatt
Milyen etikai megfontolásra gondolsz? Valamirõl lemaradtam?
Más.
"ha a PC-s verzió is napvilágot lát valamikor, akkor ott is bizonyára szükséges lesz a lemezek cserélgetésére."
WTF! Mi van? Max telepítésnél, vagy akkor, ha az idióták úgy csinálták meg, hogy bekéregesse a lemezt a program játékindításnál vagy közben. De még ha be is kéri az egyiket indításnál akkor sem kell cserélgetni. Amelyik gépen elfut a GTA 5, azon nyugodjanak meg lesz akár 100 giga szabad hely is... (Az meg hogy telepítésnél egyszer lemezt kell cserélni kit érdekel.)
Kihagytam a leglényegesebbet és legegyszerûbbet: Még jóval a next-gen konzolok bemutatása elõtt mutattak belõle in-game videókat, szóval ez a régi engine valószínûleg jól optimalizálva.
Azért a lemezeket CSERÉLGETNI kell az elég szar duma. Gondolom 1x kell játék közben cserélni (vagy mint fent írják, az elsõrõl telepíteni és a második kell, hogy bent legyen.) Mi ebben a cserélgetés?
Amikor a GTA 3 megjelent, asszem akkor mutatták be a grafikus motorjukat abban a formában és elég gányul lett optimalizálva. Aztán késõbb egyre jobb lett a Vice City-vel és a San Andreas-szal (szinte azonos gépigény mellett szebb lett). Szerintem a San Andreas motorján se változtattak olyan nagyon sokat, elég kis igényû volt, maxra véve csak kitolódtak a határai. Aztán GTA 4... Szerintem hasonló a helyzet, mint a 3-mal. Már az Episodes From Liberty City kiegészítõ is picivel stabilabb volt (vagy rosszul láttam?).
A 4 óta pedig eléggé sokat dolgozhattak a motoron és más játékok is jelentek meg a GTA-kon kívül, a Max Payne 3 nagyon szépen futott. A Red Dead Redemption-rõl nem tudok nyilatkozni. Úgyhogy hacsak nem fejlesztenek a next-gen konzolok miatt egy újabb motort, jó kéne, hogy legyen. Szerintem nem fognak.