Ötvös Tibor

A The Crew lesz minden idők legnagyobb játéka

A Ubisoft Reflections The Crew című alkotása igen impozáns számokkal rendelkezik majd.

A korábbi hírek szerint 5 ezer négyzetkilométer bejárható területet kapunk, ma pedig az derült ki, hogy összesen 10 ezer kilométer útszakaszon közlekedhetünk majd. A térképet 5 régióra osztják majd fel és a korábbi bejelentéssel ellentétben nem járhatjuk be mindet már az elején. A különböző feladatok teljesítésével nyílnak majd meg a régiók, ahol új autókat és játékmódokat kapunk.

A The Crew olyan lesz, mint egy MMO. Bármikor csatlakozhatnak hozzánk az ismerőseink egy-egy futamra. Ráadásul nincsen semmilyen limit arra, hogy egyszerre hányan lépnek fel a futamunkra. Így az is előfordulhat, hogy az összes, a versenyben részt vevő autós hús-vér ember.

A The Crew jövő év elején jelenik meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bertino #1
    ah, egy kis hc is kene bele tdu modra :D