Ötvös Tibor

Az első MotoGP 13 trailer


A Milestone januárban jelentette be hivatalosan is, hogy folytatódik a MotoGP széria.

A MotoGP 13 címmel ellátott epizód júniusban jelenik meg és szerencsére PC-re is jön a konzolok mellett. Ma pedig mozgásban is láthatjuk a játékot. A csapat a Mugello pályát jelentette meg és így láthatjuk, milyen grafikára és milyen fizikára számíthatunk a nyáron.


A pálya 5,245 km hosszú és a legbiztonságosabb versenyszakasznak is megválasztották köszönhetően a folyamatos fejlesztéseknek. A MotoGP 13 öt játékmóddal és osztott képernyős multival is rendelkezik majd, ami jó előjelnek tűnik. Várjuk a megjelenést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • pitjou #3
    Hali! Ki tud abban segíteni, hogy hogyan tudnám ráadni a Thrustmaster Freestyler Bike USB motoros kormányt a játékra? Eddig minden motoros programmal tudtam használni, de ez a MotoGp 13 nem akarja az igazságot. A menüben látja, de ha a kontroller beállításnál fent a billentyűzet melletti nyilat jobbra kattintom, kilép a játékból. Pedig a többi játék csont nélkül felismeri, hiszen USB-s cucc.
  • Dénes é #2
    Eléggé ramaty így elsőre. A motor hangja tényleg ratyi és a váltások is borzasztóak.
  • KopaszIsten #1
    A motor hangja elég művinek tűnik számomra. Gondolom ezen még javítanak majd.