SG.hu·
Dead Space 3 próbakör
A Dead Space széria a jelen generációs konzolok egyik legjobb sci-fi-horror címe. Ráadásul igazán nagy túlélő is, hiszen a bemutatkozása nem érte el az Electronic Arts által állított eladási limitet.
Mindenesetre kapott egy folytatást, mely bár akciódúsabb volt, ennek ellenére kirobbanó sikert aratott. És hamarosan jön a harmadik rész is, melyet lehetőségünk volt kipróbálni. Nos, elöljáróban annyit, hogy a Dead Space 3 már nem az a horror játék, hanem egy, az űrben játszódó Unchartedre emlékeztet.
A sztori hőse ismét Isaac Clarke, aki a második rész után csapatával hazafele tart, ám gépe lezuhan a jeges Tau Volantis bolygóra. Mint kiderül, a Necromorphok már ide is eljutottak, ám Isaac ezúttal nincs egyedül. Társa John Carver, a félelmet nem ismerő katona akivel közösen kell megküzdeniük a fagyos bolygó nyújtotta veszélyekkel. Ám kiderül, hogy itt rejtőzik valami, amivel végérvényesen elpusztíthatják az ellenséget és ezért kiemelten fontos lesz a küldetésük.

A Dead Space 3 világa olyan, mintha a sikeres Lost Planet első részével játszanánk. Mindenfelé csak hó és jég, melyeket megszakítanak barlangok, lezuhant gépek és esetleges katonai létesítmények. A hangulat nagyon jó és a sorozatnak jót tett a helyszínváltás is. A másik, ami azonnal feltűnik, hogy sokkal több az akció a programban, mint az eddigi részben.
Lépünk párat, ugrik elő két ellenfél. Megyünk tovább, harcolunk, gyűjtjük az ellátást, majd felmászunk egy vashídra, ami természetesen pont akkor kezd el összedőlni, amikor ott vagyunk. És itt jönnek be a gombnyomogatós részek, a QTE elemek. Ilyenkor a felvillanó gombokat illetve irányokat kell a megfelelő időben lenyomni, hogy hősünk megússza a helyzetet. Ez nagyon látványossá teszi a részeket, ám kérdés, hogy a rajongóknak mennyire tetszik majd.

A játékban egy főellenféllel találkoztunk, mely valóban akár a Lost Planetből is kiléphetett volna: ugyanúgy a pirosan világító részeket kellett megcéloznunk a végtagjain, mint a Capcom alkotásában. Érdekes azonban, hogy a sok hasonlóság nem nem a Dead Space kárára, sőt!
Az ellenfelek már nem csak Nercomorphok lesznek, hanem különböző zsoldosok is, akik azét komolyabb kihívást jelentenek, mint az ész nélkül ránk ugró szörnyek. A zsoldosok fedezékbe bújnak, összedolgoznak és valóban használják a fejüket is. A külalakot tekintve Isaac új kalandja nagyon jól fest és mivel nem lesz különbség a változatok között, így az elénk táruló pazar látvány közön majd vissza minden platformról.
A látottak alapján a Dead Space 3 ismét sikert arat majd és megérdemelten. Mondom ezt úgy, hogy a széria nem tartozik a kedvenceim közé, de ez az epizód látványos és pazarul összerakottnak tűnik. A Dead Space 3 február 8-án jelenik meg.