Ötvös Tibor

Új játékot készít a Blizzard

A jelek szerint újabb alkotást készít a Blizzard.

A mai napon ugyanis kiderült, hogy a fejlesztőcsapat levédette a projectblackstone.com domain nevet, mely alapján ki lehet jelenteni, hogy valami új dologra készül a csapat. Korábban arról lehetett hallani, hogy esetleg a WarCraft következő részét készítik, de ezt még mindig nem erősítették meg.

Jelen pillanatban a honlap nem működik, az oldal címét beírva pedig semmi nem jelenik meg. A csapat nem nyilatkozott még a dologról. A Blackstone név ismerős lehet a World of WarCraft rajongóinak, hiszen a Blackstone Span híd köti össze Tol Barad és Tol Barad Peninsula vidékét. Ebből a legtöbb rajongó arra következtet, hogy készül egy újabb kiegészítő.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Dodo55 #9
    Remélem nem a Diablo MMO ötletemet nyúlták le illetve inkább úgy mondanám remélem nem az én megkeresésem nélkül

    (Viccen kívül látok rá pár százalék esélyt, mert mind történet mind játékmenet szempontjából elég egyedire és értelmesre sikerült, plusz egy nemzetközi oldal fórumán tettem közzé)

    Mondjuk legrosszabb esetben veszek egy forradalmi Apple iSue perlőgépet
  • Zombee #8
    Miért, a Warcraft 4 készül? Csak mert szó sem volt róla.
  • Stranger666 #7
    olyan ostobák vagytok.
  • IMYke2.0.0.0 #6

    [Röhögök]
  • cateran #5
    Milyen 3? Palyankent oregem, palyankent!:D 1 map/$2 alapon vagy vmi ilyesmi:P Alapjatek $30, meg legyen hozza 20 map a vegigjatszashoz singleben, meg mondjuk 15 multihoz es kaszalni fognak.
  • IMYke2.0.0.0 #4
    Mindegy, hogy min dolgoznak, a lényeg, hogy azt is majd három részre darabolva adják el...
  • Loverman #3
    a Warcraft 4 miért is lenne kieg?
  • Lollerka #2
    am, egy kiegeszito miota uj jatek?
  • Svlad Cjelli #1
    Gratulalok a cikkert! Ki gondolta volna, hogy valaha is uj jatekot fognak csinalni!