Ötvös Tibor

10 millió alatt a World of WarCraft tábora

A jelek szerint a Blizzard a saját magától vett el rajongókat, mikor megjelentette a Diablo harmadik részét.

A Diablo III multis része ugyanis nagyon jól sikerült és millióan játszanak a programmal. Ez azonban meglátszik egy másik Blizzard termék mutatóin. A World of WarCraft fennállásának legalacsonyabb előfizetői számát tudhatja magénak, miután a legújabb jelentések szerint a korábbi 10,2 millióról 9,1 millióra csökkent le május óta az előfizetői tábor.



Ezt pedig már nem lehet a Mists of Pandaria okozta röhejre levezetni. Sokkal esélyesebb az akció-RPG-t "okolni" a csökkenésért. Mindenesetre manapság szinte minden MMO hasonló tendenciát mutat (tegnap épp a The Old Republicról állíthattunk hasonlókat), de a Blizzard szerencséjére nekik van honnan zuhanni. Meglátjuk, hol áll meg ez a csökkenés.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cateran #32
    Hehh eleg rosszul fogalmaztam. A GW1 is mmorpg, csak kozel sem hagyomanyos (ahogy a 2 is igencsak kiboritja a bilit)Wiki szerint a hivatalos definicioja mas."Due to the fact that it deviated from traditional MMORPG norms in a number of areas, like instancing all the gameplay areas, and the fact that it focused more on player vs. player (PvP) than most online RPGs, it was marketed as competitive online role-playing game."
    A GW2 BWE3 utan a SW:TOR rettenetesen kotottnek tunt. Egymas elol ologetni a mobokat, szedni a questtargyakat...csakugy mint a WoWban, szaaaar...
  • messen #31
    Ha a Magicka mmorpg, akkor a GW1 a definíciója az mmorpgnek :)

    Had írjam le én is, hogy milyennek találtam a WoW-ot abban a közel 4 hónapban, amíg volt szerencsém hozzá. Hogy kontextusba helyezzem, én az mmo játékokkal való ismerkedést a GW1-gyel kezdtem, utána csapongtam szerteszét mindenfelé. Egy nagyon - túl - rövid ideig az SW:galaxies és az Everquest II is megvolt. Ezek után fizettem elő a WoW-ra, és mit mondjak, egyáltalán nem fogott meg. Értem, és látom, hogy hol szerethetett bele sokmillió ember, megvannak a maga hangulati elemei... de semmi több. Maradtam négy hónapig, mert ki volt fizetve, de tovább nem bírtam. Túlságosan hozzászoktam a GW1-hez hasonló szabados játékstílushoz, amikor nem érzem magam bűnösnek azért, mert nem léptem be egy hétig, és szinte hallom az előfizetés üresen pergő forintjait. (na, milyen képzavar volt? :D ). Szóval nem fogott meg.
    Egy másik fizetős MMO viszont megfogot, és majd másfél évig vittem, ez pedig az Aion volt. Most mindegy miért, lényeg, hogy egy fizetős mmo volt. Másfél év után, amikor ráuntam, és a haverok is sorra eltűntek belőle, én is ki akartam szállni (ami vicces kifejezés egy "angyalos" játékkal kapcsolatban :) ), de járt a darázs, hogy annyit költöttem már rá, olyan sok pénzem van benne, dobjam el azt a sok pénzt...
    A jelenlegi 9.1 millióból szerintem 2 millió[sic] csak e miatt marad még a WoW-ban.
    BTW, érdekes, hogy az SW:ToR-ból minden lelkiismeret furdalás nélkül ki tudtam lépni, és nem volt Erő, ami visszatartson ;)
  • mousee #30
    Lore változó, nekem pl sorakoznak a warcraft könyvek a polcomon (közvetlen a mágus könyvek mellett :P), szóval nálam spec pl tök jó volt látni, hogy a világ, amit eddig csak könyvekből ismertem, meg w3-ban játszottam vele, bejárhatóvá vált.
    Ami még a wownál hatalmas pirospont, az a zenéje, nagyon el lett találva, iszonyat meg tudja dobni a hangulatot.

    A gyűjtögetés, és a fejlődés mindig unalmas része az ilyen játékoknak, bár találkoztam pár nagyon jól sikerült küldivel, ami tömve volt eventekkel, és nagyon szórakoztatóra sikerült. Sajnos ezek szinte teljesen eltűntek a kiegekkel, ahogy írtam is, sokat butult a játék.

    Egyedi világ alatt azt értettem, hogy nem egy tipikus vannak a jók meg a rosszak, akik ütik egymást, meg a tündék, meg a valami random speckó szárnyas faj, akit meg kell menteni, vagy épp ők mészárolják a világot... Pl ha a warcraft történetét nézed, mind a mai napig nincs olyan hogy "jó" vagy "rossz". Minden nézőpont kérdése, a horda brutális, de igazságos, a szövetség meg nyámnyila és képmutató, cserébe civilizált, kulturált... persze ez már csak fanság kérdése, ki mit preferál :)

    Várostrom és egyéb PVP eventek a wowban is voltak, sőt, anno tört szerveren is szerveztek ilyet a GM-ek, nagyon szórakoztató volt :) L2-vel az a bajom (és ez a legtöbb MMO-ra igaz), hogy az egész ilyen japán, mangás animés szörnyűség, amitől én a falat kaparom. Meg az orbitális sebzések... anno sima wowba jó ha volt 2k életed, BCben 5-6k, jobb cuccban 10k+, de valahogy könnyebb volt számolni a sebzésekkel, az egész olyan elfogadható közelségbe volt (cata többek közt ezt is elb.szta). A legtöbb ilyen mmo-ban már 10es szinten 68768745-at sebzel egy ütéssel, repkednek a milliárdok jobbra-balra, nálam ez teljesen játékélmény gyilkos dolog, persze ez is egyéni szoc. problem.
    A tárgyak kinézete szintén mókás, és itt megint a wowba tudok csak kapaszkodni... anno ha szereztél egy epic tárgyat, az tényleg különleges volt, jól nézett ki, és tényleg te voltál az ász, ha megszerezted. Már LK-ban is ilyen tömegcuccok estek, semmi egyediség, különlegesség, nem is hajtott nagyon a vágy hogy megszerezzem őket, a tier szettek is dögunalmasan néznek ki, és teljesen értéktelenek, mert emblemből meg lehet őket venni.

    Alap hogy a wowot ajnározta minden cikk, mivel a sztár blizzard csinálta, aki anno nagy címeket tett le. Manapság már kb olyan mint az epül a számítástechnika világában, divat, és azért veszi mindenki, mert nagy a hájp körülötte (tisztelet a kivételnek, aki tényleg bírja az ilyen játékokat). Mondom ezt úgy, hogy nálam is itt figyel egy macbook (kövezzetek meg, én munkára használom), és a wow-al is toltam jó pár éven keresztül. És nem azért mert divat, hanem azért, mert lekötött, jó volt a hangulat raideken, pvp partikon, és mindemellett az egész játék is szórakoztatott.

    BTW várjuk a GW2-t :) Nagyon.
  • cateran #29
    Ha nagy nyalizast akarsz olvasni, menj fel a frostshockra:D Alig varom, hogy kibukkanjon 1 pornovideo, ahol az fs adminok epp Morhaimot pippantjak vagy valami ilyesmi:D
    A lore erdekes kerdes, megvallom oszinten neveket nem nagyon tudnek mondani, max nagyon nagy neveket, pl Arthas. De en a WC3 miatt kezdtem el wowozni a bukott hos tortenetek mindig , mert is a kedvenceim voltak es elegge jol ossze volt rakva. Amugy jah, a wow semmilyen szinten sem eredeti vagy egyedi, sem lore, sem jatektechnikailag, de ezt 1 fannak sosem fogod tudni megmagyarazni.
    A grafika meg....a fak szembantoan csunyak, gw2 beta utan meg az egesz rettenetesen elavult es csunya. Sok mmo-t kiprobaltam (Rift, Eve, Conan, Lotro, RoM, GW2beta:P, stb) es megjegyeznem, hogy a gw1 nem mmorpg:P Mindengyikben voltak jo es rossz dolgok, de mivel mind a wowhoz lettek hasonlitva, elbuktak, pedig....
  • Szefmester #28
    p2w játékot láttam már párat. Volt egy orosz MMO még bétafázis végén amikor az ah-ban pénzért vehettél olyan fegyvert 10. szinten ami simán erősebb volt az én 20. szintkövetelményű mágikus fegyveremnél. Ez már erősen p2w.

    A f2p és az abban található Ah-k akkor jók ha a legtöbb pénzes cucc csak a fejlődést gyorsítja, és nem a karaktered erősíti fel a többiek fölé, vagy netán olyan lehetőséget ad mint a Champions Online-ban: több karakter, új/teljes kasztok, több skill tanulása, több kinézet alkotóelem, új területek. De ugyanez volt a DC universe-ben és a City of Heroes-ban. Attól hogy fizetsz még nem leszel sokkal erősebb, csak a lehetőséged lesz több.
  • Szefmester #27
    Hmm érdekes okfejtés. De aki a Lore-t dícséri az meg tudná mondani fejből hogy milyen évet is írnak a játékban és ki volt az utolsó 5 király az embereknél? mert hát ez alap.. játszottam elég sokat a wow-al és próbáltam követni ezt a hihetetlen lore-t és történetvezetést, de valahogy csak egy két olyan kaland volt ahol volt valami értelem és kreativitás, és nem csak egy mese az "ölj meg 20 mókust mert utálom őket és hozz 10 hódfarkat is ha már ott vagy" szerű küldetéseknél...

    Az hogy egyre inkább butítják és egyszerűsítik az minden szerintem csak nem előny... több vérpistike fizet rá elő? hajrá.. Ha ennyit ér maguknak a Blizzard név.. felőlem átkeresztelhetik magukat $hitzardra is...

    Egyedi világ? Hmm.. hadd gondoljam át.. Warcraft 1-2-3 (+kiegek) ... nem .. ez biza nem eredeti. Volt sok sok előzmény.

    Anno a Lineage2 azzal vitte nálam a pálmát hogy: VÁROSTROM! Igen így nagybetűvel. Nem vettem részt benne én magam mert nem volt akkora a klán hogy megérje, de egy havert néztem a csata alatt. Az kicsit látványosabbnak tűnt nekem mint az amikor a másik skac nekiáll a wowban csépelni sokadmagával egy szörny bal bokáját (mert addig ér fel) a szörnyike meg ilyen méretekkel és hatalommal felvértezve is jóformán csak áll és pislog.. meg néha morran meg legyint.. hát köszi.

    A grafika egy érdekes dolog. Nekem sem az élethűség kell. Ott sokkal könnyebb a hibákat észrevenni, nekem (és sokaknak) stílus kell. Elismerem az volt a warcraftoknak, és jól illesztették át MMO-ba. De amikor az egyre durvább felszerelések egyre inkább illettek egy meleg büszkeség napja felvonuláshoz hát azt inkább kihagynám.

    Sok .. nagyon sok konkurenst kipróbáltam.A legtöbbje nálam kifullad a szintezés 70%-ánál. Maximum. Addigra beleunok a farmolásba, meg az ugyanolyan vacak küldetésekbe ahol csak a körítés a más. Csak pár cím: Anarchy Online, Lineage 2, Guild Wars, Star Trek Online, D&D Online, Age of Conan, Atlantica, Ragnarok (itt kb 4 napot voltam ..és végiguntam), Dragonball online, WoW, és még pár egyéb olyan ami annyit sem ért meg hogy megjegyezzem őket.. Pedig volt pár olyan ami az első 15-20 szinten abszolút best volt.. a világ az ötlet a hangulat.. csak aztán elfogyott mind, és elkezdett ismétlődni.

    A fenti címek és a többi fel nem sorolt alapján elmondhatom hogy a wow semmivel sem tud többet felmutatni mint a többi, kivéve a csordaszellemet. Jól össze van rakva, de ennyi. Sok sok másik van ami ugyanígy össze van rakva, csak azoknak nincs ekkora marketing a hátuk mögött. Pl mocskos mód elegem van már hogy egy GS vagy egy Guru amint megtud fél bekezdésnyi infót a wowróla kkor nyomatnak egy 2 oldalas cikket, amikor meg bejelentenek egy MMO-t akkor kap pár sort a hírekben, meg talán egyszer 1 oldalt és kész. Mással sem találkozol csak Wow hírrel. Így csoda ha a többiről nem hallasz, és inkább a wow-ra mennek az emberek? Nem! Volt olyan év ahol átlagosan minden második számban volt legalább egy cikk a wow-ról. Ez mi ha nem masszív agymosás? Egy negatív sort nem láttál, csak áradozást és ömlengést... elfogult emberek írták.. rajongók. Nem újságírók.
  • cateran #26
    Amikor megjelent sokat nyomott a latban az aranylag friss stilus es az elodok (WC1-2-3, foleg a 3) Nagyjabol egyetertek mousee 21-es kommentjevel kiveve a "A F2P játékok halála a beépített market, vedd meg kilóra az új csodás megagiga szettet, és te leszel az isten." Ez nem f2p es p2w (free to play vs pay to win)
    b2p - buy to play (pl gw1-2)
    p2p - pay to play (wow)
    p2w - pay to win (egyet sem ismerek, bar a d3 felig-meddig idetartozik az rmah miatt)
    f2p - free to play (pl. runes of magic)
  • Palinko #25
    nekem meglepetést jelentett a runes of magic, tetszik a több kaszt rendszer 1 karakterrel
  • mousee #24
    Igen az, de gondoltam hogy a sok M$, winfos, bugbuntu, és most frissen regisztrálva a nyúbika (kellett egy kis idő amíg leesik) és egyéb őrületesen összetett infós szlengek mellett a kazuár gémer is megfér :P
  • narumon #23
    Az egyedi viágot és hangulatot. Én sok MMO-t kipróbáltam de csak a Wow-ért fizettem, több éven keresztül. Igaz jópár éve már nem játszok mert meguntam, de a "konkurens" termékekkel általában a Trial után úgy éreztem, hogy ezért én nem adok pénzt.