SG.hu·
Augusztusi ajánló
Augusztusban hivatalosan is véget ér az uborkaszezon, hiszen rengeteg alkotás jelenik meg, melyeket érdemes lesz kipróbálni.
Mondjuk az hozzátartozik az igazsághoz, hogy ezek csak a hónap második felében kezdenek el megjelenni. Az első a 17-én bemutatkozó, elég hányattatott sorsú Sleeping Dogs, mely igazából a True Crime: Hong Kong lett volna. A Sleeping Dogs főszereplője Wei Shen, a beépített zsaru, aki a Hong Kongban uralkodó Triádok közé épült be és belülről akarja szétverni azokat. Ám egy idő után Wei megkérdőjelezi az eredeti motivációit és egyre magasabb szinte jut a Szindikátusban. Látványos akciójelenetekből nem lesz hiány, reméljük maga a program is nyújt majd valami maradandót.
Ugyancsak 17-én jelenik meg a The Expendables 2, mely Amerikában már elérhető és így volt lehetőségünk a kipróbálására. Elöljáróban annyit róla, hogy nem éri meg a vesződést az alkotás. Elég gyenge lett... de a többit majd kritikánkban lehet elolvasni.

21-én jelenik meg a hónap másik nagyágyúja, a Darksiders II, mely a Vigil meglepetéssikerének folytatása lesz. Az Apokalipszis Négy Lovasa közül ezúttal Halál kerül veszélyes kalandokba, ráadásul Háborúval, saját testvérével is meg kell majd vívnia. Érdekes lesz, az első részt imádtuk és ezt is nagyon várjuk.
Szintén ezen a napon jelenik meg egy másik nagyon várt alkotás, a Counter-Strike: Global Offensive. Az ezúttal konzolokra is megjelenő alkotás a kultikus CS folytatása lesz, melyben természetesen számos új pálya, mód és fegyver lesz elérhető. Érdeklődve várjuk a végterméket.
Augusztus 24-én lát napvilágot a Transformers: Fall of Cybertron, mely hosszas huzavona után mégis megjelenik PC-re is. Ennek mi nagyon örülünk, hiszen a War for Cybertron meglepően jól sikerült akciójáték volt. Sajnos a Dark of the Moonról mindez nem mondható el, de az a film miatt készült csak el, így nem is tekinthetjük a sorozat darabjának. Részletesebb bemutatónk itt olvasható.

Szintén 24-én jön a Dark Souls: Prepare to Die Edition, mely a világ egyik legnehezebb alkotásának kikiáltott konzolos program PC-s portja. Szerencsére elég sok extrát kapunk a várakozásért cserébe, így mindenképpen elégedettek lehetünk majd a végeredménnyel.
Augusztus 28-án pedig végre megjelenik a Guild Wars 2, mely az egyik legnépszerűbb MMO végleges változata lesz. Ezen a napon lát napvilágot a Damage Inc. Pacific Squadron, mely egy igen érdekesnek és hangulatosnak tűnő világháborús repülőszimulátor lesz.