Kiadó: 2K Games
Fejlesztő: Yager Development
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core 2 Duo 2 GHz/AMD Athlon 64 X2 processzor, 2 GB RAM, Nvidia GeForce 7900 GS vagy ATI Radeon HD 2600XT grafikus kártya, 7 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Quad Core 2,4 GHz-es processzor, 3 GB RAM, Nvidia GeForce 9800 GTX vagy ATI Radeon HD 4850 grafikus kártya, 7 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Gears of War-sorozat, Max Payne 3
Kategória: külsőnézetes akciójáték

Csak nagyon kevesen tudják, de a német Yager Development által elkészített Spec Ops: The Line nem egy vadonatúj ötleten alapuló alkotás. A Spec Ops-sorozat története ugyanis a kilencvenes évek végére nyúlik vissza, amikor a Zombie Studios megalkotta, majd két éven belül három kiváló epizóddal is bővítette a címet. Ez volt tulajdonképpen a franchise aranykora, később ugyanis a Spec Ops-játékok már csak árnyékaik voltak korábbi önmaguknak.

A kétezres évek közepén aztán ismét felcsillant a remény, hogy egy újabb magas minőséget képviselő epizóddal bővülhet a sorozat, a jogok ugyanis a Rockstarhoz kerültek, akik rögtön neki is láttak a fejlesztésnek, de később indoklás nélkül mégis törölték a projektet. Éppen emiatt voltunk rendkívül szkeptikusak, amikor a Yager Development 2009 végén bejelentette, hogy a jövőben ők is szeretnének megpróbálkozni a sorozat feltámasztásával.


Az elmúlt években ugyanakkor a készítők folyamatosan azt hangoztatták, hogy dicső múlt ide vagy oda, ők semmilyen formában sem szeretnének visszanyúlni a gyökerekhez, inkább a Spec Ops-játékok egy új oldalát kívánják bemutatni nekünk, amit elsősorban a kiváló történetre alapoznának. Habár a Call of Duty-epizódoknak köszönhetően az utóbbi években a "háborús játék" és a "kimagasló sztori" fogalmak sajnos köszönőviszonyban sem voltak egymással, a Spec Ops: The Line esetében a fejlesztőknek mégis valóban sikerült nagyot alkotniuk. Ennyire naturalisztikus formában és ilyen jól megálmodott kerettörténettel ugyanis hátsónézetes akciójáték mostanában nem készült, ami ezekben az egyedi ötleteket és kreativitást tekintve ínséges időkben rendkívül nagy szó!

A játék alapkonfliktusa Dubai köré épül fel, amely köztudottan korunk egyik legfényűzőbb városa, a gazdagok otthona, pihenőhelye. Nincs ez másképpen a Spec Ops: The Line története szerint sem, azonban a valóságban is egyre komolyabb problémát okozó homokviharok a fiktív történet során természeti katasztrófát okoznak a metropoliszban. Ugyan korábban is voltak már efféle szélviharok a térségben, de azok többsége néhány óra vagy nap alatt elmúlt, ez a mostani azonban minden korábbinál nagyobb és hosszabb, már hetek és hónapok óta ciklikusan ismétlődik, így a homok már méteres magasságokban lepte el a teljes várost, ezrek kínhalálát okozva ezzel.


A sztorihoz csakhamar emberek is csatlakoznak, így kiderül, hogy John Konrad ezredes, a valamikori háborús veterán parancsmegtagadás terhe mellett a városban maradt, hogy segítsen kijutni az ott rekedt több ezer embernek. Az öngyilkos küldetés azonban Konrad legutolsó üzenete szerint félbeszakadt, a kiújuló homokviharok ugyanis egyre csak tizedelték a túlélőket, akikkel lehetetlenné vált a kijutás az apokaliptikus állapotok uralta Dubaiból. Fél év tétlenség telt el a történtek után, amikor hirtelen egy rádióüzenet érkezik a városból, miszerint még mindig vannak túlélők, akik csak a külvilág segítségére várnak.

Mivel a hat hónap alatt további, szinte folyamatos homokviharok sújtották a várost, ezért a felső vezetés úgy határoz, hogy egy katonai különítményt küld a helyszínre, hogy felvegyék a kapcsolatot a túlélőkkel, és felmérjék a terepet. A háromfős különítmény élére főhősünk, Martin Walker százados jelentkezik, hogy ezzel törlessze Konrad ezredes felé egy korábbi tartozását. A kis elit alakulat másik két tagja Adams hadnagy és Lugo őrmester lesznek, akik közül utóbbi a távcsöves fegyverek, előbbi pedig az elektronika megszállottja, és kivétel nélkül hasznos segítséget jelentenek a kampány során. Habár a háromfős felállás adná magát, a Yager mégsem élt azzal a felkínálkozó lehetőséggel, hogy a történetet két bajtársunk oldalán, kooperatív módban is átélhessük. Ezt a negatívumot ugyan a későbbiekben egy letölthető tartalom segítségével korrigálni fogják a készítők, de addig is érdemes legalább két-három alkalommal végigjátszani egyedül a sztorit - főleg a többféle befejezés miatt -, aminek már az alapkoncepciója sem hétköznapi, ám megvalósítása és kibontakoztatása még ennél is magasabb szinteket képes megütni. A kampány ugyanis amilyen rövid, olyan velős és fordulatos egyben.

Egyre-másra érnek majd minket a meglepetések, a felfedezés öröme pedig folyamatosan a szemünk előtt lebeg, hiszen minél mélyebbre hatolunk Dubai homoktól sújtott utcáin, annál többet fogunk megtudni a kialakult helyzetről. Természetesen nem kell majd túl sokáig menetelnünk ahhoz, hogy túlélőkkel találkozzunk, akik valamiért korántsem fogadnak minket olyan szívélyesen, mint az elvárható lenne, sőt, csakhamar radikálisan ellenséges erőkbe is botlunk, akik a többszörös túlerő terhe mellett kívánják megkeseríteni életünket és eltéríteni bennünket a céltól. Hősünket azonban nem olyan fából faragták, mint aki egykönnyen feladja, így a mi segítségünkkel viszi véghez küldetését, amely éppen olyan fináléval záródik majd, mint ahogyan a néhány órás kampányt végigjátszottuk.


A történet során ugyanis szinte minden fejezetben olyan elképesztő súllyal bíró morális döntések elé állít minket a játék, amelyek valóban képesek gondolkodóba ejteni a monitor előtt ülő embert, sőt, egyes esetekben már-már kellemetlen szituációk is adódnak, amikor nincs jó döntés, csak a rossz és a még rosszabb. Akadnak például olyan helyzetek, amikor választanunk kell, hogy emberségünk vagy a helyzet alaposabb megismerése élvez prioritást. Gyakran kell ítélkeznünk tovább emberéletek felett úgy, hogy akkor még nem tudjuk, később mindennek milyen hatásai lesznek.

A történet tehát folyamatosan pereg, magával ragad és valóban elhiteti a játékossal, hogy mindaz a borzalom, amit a karakterek átélnek, az vele történik meg. Egyáltalán nem klisés, sőt, maximálisan hihető lesz a teljes sztori, ami nem mellőzi a kegyetlenkedést sem, így gyakran futunk majd kivégzési helyszínekbe, ahol korábbi bajtársaink holttesteit láthatjuk, de a mi módszereink sem lesznek sokkal humánusabbak. Nyilván nem a legvéresebb játék született meg a Spec Ops: The Line képében, de ennél sokkal fontosabb, hogy a végeredmény képes az emberi lélekre hatni, amit manapság csak kevés videojáték mondhat el magáról. A kiváló koncepcióhoz pedig még egy jól felépített játékmenet is társul.

Tény ugyan, hogy sok újdonságot az alkotás nem tesz hozzá a hátsónézetes akciójátékokhoz, de a leginkább a Gears of War-sorozatra emlékeztető fedezék- és célzórendszer, a realizmuson alapuló fegyverkínálat, valamint főhősünk könnyed kezelhetősége legalább nem teszi kellemetlenné a sztori és a koncepció által lefestett hangulatot. Mindemellett pedig a precizitásukról ismert német fejlesztők még némi egyediséget is képesek voltak beleszőni a végeredménybe, hiszen bár a kooperatív mód lehetőségét kihagyták, de a homok jelentős szerephez juttatását már nem.

A szélviharok ugyanis a múltban már olyan méreteket öltöttek, hogy a homok akár több tízméteres magasságban is lerakódhatott a város utcáin és az épületeken, így gyakran nem tudjuk majd, hogy amin éppen állunk, az szilárd talaj vagy egy építmény gyenge tetőszerkezete, ami bármikor beszakadhat a több tonnányi plusz súlytól. A legjellemzőbb ugyanakkor az lesz a Spec Ops: The Line pályáin, hogy nem minket fognak veszélyeztetni a homokakadályok, hanem inkább az ellenfeleket, akikkel szemben rendkívül hatásosan felhasználhatjuk ezt a kis plusz opciót. Így például az ablakok mögött feltornyosult több tonnányi homokot egyetlen lövéssel az ellenség nyakába tudjuk zúdítani, de gyakran elég, ha kivárjuk a pusztító homokvihar megérkezését, amikor bár nehezebben tudunk haladni és célozni, de ennek köszönhetően mégis könnyebben tudjuk majd likvidálni az ellenfeleket.


Ezek a momentumok pedig rendkívül fontosak lesznek a lőszerspórolás szempontjából, hiszen ha valamiből, akkor töltényből nem áll majd túl sok a rendelkezésünkre, sőt, ki lehet jelenteni, hogy a játék a normál fokozaton is képes megizzasztani az embert, ha ugyanis nem használjuk a fedezékrendszert, ha óvatlanul bánunk a munícióval, csakhamar üldözöttek leszünk ahelyett, hogy eredeti szerepünkben, üldözőként tetszelegnénk.

Sajnos azonban akadnak negatívumok is a Spec Ops: The Line esetében. Az egyik ilyen a csapatirányítás, amibe tulajdonképpen csak belekaptak a fejlesztők, de érezhetően nem volt idejük - vagy nem is akarták - befejezni és tökéletesre csiszolni azt. Ennek köszönhetően két társunknak megmondhatjuk, hogy melyik ellenfelet lőjék le, bizonyos esetekben még gyógyításra is felkérhetjük őket, de rajtunk például nem tudnak segíteni - holott nagyon könnyű meghalni a játékban -, sőt, nélkülük nem sokáig húznánk a harcmezőn sem, így érthetetlen, hogy miért nem tudunk nekik részletesebb, netán összetettebb parancsokat kiosztani.

Az alkotás másik óriási negatívuma a többjátékos mód, amit leginkább a Call of Dutyban megismerthez lehetne hasonlítani - nagyon nagy általánosításokkal természetesen -, de a kampánnyal ellentétben semmiféle újdonsággal nem képes kecsegtetni, ami legalább akkora kihagyott lehetőség volt, mint a kooperatív mód mellőzése, pedig amennyiben valami, akkor a Spec Ops: The Line megérdemelte volna mindkettőből a legjobbat. Grafika: A játékot az Unreal Engine 3 hajtja meg, amiből alighanem minden tartalékot képesek voltak kisajtolni a fejlesztők, hiszen amellett, hogy a végeredmény jól optimalizált, képes még elképesztő látványt is nyújtani. Rögtön ide kell szúrnunk azonban, hogy helyenként, hiszen néha azért látható formában is megmutatkozott a pályákon a "spórolási kényszer" így alacsony felbontású textúrák, illeszkedési hiányosságok és egyebek árnyalják az összképet, de a végeredményt tekintve a Spec Ops: The Line megállja a helyét.

Kezelőfelület, irányíthatóság: Mivel a Yager alkotása a játékmenet szempontjából nem sok újdonsággal kecsegtet, éppen ezért mind a kezelőfelületet, mind az irányítást tekintve kellemesnek nevezhető. Előbbi nincs túlbonyolítva, csak a szükséges dolgokkal traktáltak minket a fejlesztők, utóbbi pedig a Gears of War legjobb pillanatait idézi fel előttünk, ami egyszerű, de nagyszerű megoldásával tulajdonképpen követendő példává vált a fedezékalapú akciójátékok világában.

Játszhatóság: A játék legnagyobb hiányosságai közé sorolható a kampány rövidsége - alig 5-6 óra alatt kijátszható -, illetőleg az, hogy az élményt nem lehet fokozni kooperatív móddal, de a többjátékos opció sem tartalmaz olyan egyedi vonásokat, amelyek gyakran indokolttá tennék a betöltését.

Intelligencia, nehézség: Intelligencia terén bár nem túl rossz az összkép, az ellenfelek ügyesen használják a fedezékeket és kellő kihívást nyújtanak számunkra, de csapattársainkról már korántsem beszélhetünk ilyen pozitív hangnemben, hiszen gyakran értelmetlenül előreszaladnak, a legnagyobb kereszttűzben hagyják el a fedezéket és így tovább, éppen ezért elkélt volna néhány további irányítási lehetőség, amelyek segítségével kordában tarthattuk volna őket. A nehézség tekintetében azonban a helyzet több mint kiemelkedő, hiszen már normál fokozaton is képes kihívást nyújtani a kampány, ezt követően pedig még két magasabb szint is elérhető lesz.

Hangok, zene: Az alkotás kis híján tökéletes narrációt és szinkronokat kapott, amelyek képesek alaposan feldobni a játékmenetet és megnövelni a hangulati faktort. Külön kiemelendő főhősünk mellett két segítőnk, akik állandó szövegeléssel tartják majd bennünk a lelket. Habár a zenéket helyenként kicsit erősnek vagy oda nem illőnek éreztem, többségében ezekkel kapcsolatban sem volt probléma.

Összegzés: A Spec Ops: The Line tipikus példája azoknak a videojátékoknak, amelyek a semmiből érkeznek, csak egy szűk réteg hisz bennük igazán, ám a megjelenésükkor mégis tömegek hevernek a lábai előtt. A német Yager alighanem az egyik legjobb, leghihetőbb és legmegdöbbentőbb történetet álmodta meg, amit valaha háborús játékban átélhettünk, mindezt pedig naturalisztikus ábrázolásmóddal és könnyed játékmenettel párosították. Habár vannak hibái, kihagyott lehetőségei pedig még inkább, összességében kellemes meglepetés volt, ami ilyen formában és ezen a színvonalon egyértelmű folytatásért kiált.