SG.hu·

Szegényes lesz a júliusi felhozatal

A meglepően gazdag június után egy valódi uborkaszezon köszönt ránk ebben a hónapban, mivel mindössze hat alkotás jelenik meg PC-re.

Harmadikán lát napvilágot a Funcom régóta esedékes MMO-ja, a The Secret World. A játékban három frakció egyik tagjaként harcolhatunk az ellenségeink ellen. A program felszerelés központú lesz, mely annyit jelent, hogy nem lesz szintlépés vagy kaszt. Ehelyett a karakterünk új képességeket és képzettségeket szerez majd a kalandok során, melyek három valós (New York, Szöul, London) és több kitalált helyszínen játszódnak.



Ezután következik egy hatalmas kihagyás és a következő PC-s program csak 24-én jelenik meg. A Prototype 2 konzolokon már megjelent, de sokak szerint rosszabb eredményt hozott, mint az első rész. Majd mi is elmondjuk a véleményünk az alkotásról. 27-én jön a szintén régóta esedékes Inversion, melyet sokáig külső nézetes Half-Life 2-ként reklámoztak. Sajnos a konzolos változat már itt is megjelent és nem voltak elájulva tőle a játékosok.

30-án jön az Orcs Must Die! 2, mely a sikeres tower-defense játékmenettel bíró első részt egészíti ki új lehetőségekkel, játékmeneti elemekkel és egyéb extra dolgokkal. Nem kapott még hivatalos dátumot a London 2012 – The Official Video Game of the Olympic Games és Peter Molyneux legújabb alkotása, a Curiosity, de mindkettő júliusban lát napvilágot.

Augusztusban már jobb lesz a helyzet, igaz nem sokkal. Jelen állás szerint ugyanis maximum 8 PC-s játék jelenik meg, melyek felét lesz érdemes kipróbálni (például Sleeping Dogs vagy a Dark Souls).

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Shaenis2012. 07. 03.. 16:43||#10
augusztus 28: GW2, ezt beleszámoltátok? vagy azt sem érdemes kipróbálni?
© Bulics2012. 07. 02.. 23:59||#9
Engem egyik sem érdekel.. Én Csak a STALKER 2-t akarom..!!! 😞
© Flamer2012. 07. 02.. 20:36||#8
p2 jo lenne de monoton azoknak akik nem elvezik a rombolast, tovabba nagy csalodas szerintem hogy alex helyett hellert iranyitjuk es persze engem az uj kepessegek sem nyugoztek le. :\

© Ender Wiggin2012. 07. 02.. 20:15||#7
A Spec Ops The Line bõven kárpótol ezért a hónapért, csak jelenne meg már nálunk is a boltokban.
© kjhun2012. 07. 02.. 16:12||#6
Meg az Inversion is kikerült már. Van Retail DVD belõle, így érthetetlen ez a július végi megjelenési dátum. <#conf>
© kjhun2012. 07. 02.. 14:58||#5
....Nem kapott még hivatalos dátumot a London 2012 – The Official Video Game of the Olympic Games .... júliusban lát napvilágot.

Spoiler (katt a megjelenítéshez)

WTF??

Már rág kint az olimpiás játék, pc-re, a virágbolti verziót (06. 29.-én jött ki, a tört változat, meg az eredeti is akkor) már ne is említsem már. <#hehe>


Vagy a boltokban, még meg se jelent?? <#conf>
© IMYke2.0.0.02012. 07. 02.. 14:14||#4
Vagy 4 éven át nyomattam én is a kritikát ilyen témában - fõképp film cikkeknél zavaró a címeket illetõ idézõjelek és/vagy vastagítás elhagyása...
Fejlõdés. 😊
© Fresh Duke2012. 07. 02.. 12:43||#3
Végre félkövérrel írtad a címeket, így tovább.
+1
© Jagdgeschwader2012. 07. 02.. 12:00||#2
A Prototype 2 baromi jó játék lenne, de túlságosan könnyûre csinálták. Talán a vörös zónában van némi kihívás, de még hard fokozaton sem túl megerõltetõ.
© Palinko2012. 07. 02.. 01:33||#1
egyik sem nagyon érdekel, viszont ha jönne a test drive ferrari az már igen 😊