Ötvös Tibor
F1 Online
A Codemasters alaposan belenyúlt a tutiba, mikor megszerezte a száguldó cirkusz megjátékosítási jogait, hiszen az eddig megjelent két epizód szép sikereket aratott. És nem mellesleg a játékosok is kedvelik az F1 sorozatot.
Hamarosan pedig egy új formában is elérhető lesz a versenysorozat. Az F1 Online ugyanis egy böngészőben játszható verseny-menedzser játék lesz. A játéknak már elindult a zárt körű béta-tesztelése és ennek keretében lehetőségünk volt kicsit belepillantani a készülő alkotásba.
Az F1 Online alapvetően egy menedzser játék. Ez annyit jelent, hogy az általunk választott csapatot kell győzelemre vezetnünk és mindenen rajta kell tartanunk a szemünket (az autók fejlesztése, pénzmozgások, alkalmazottak stb.). Aki szeretne, az vezetheti a kedvenc csapatát, ám ilyenkor a hivatalos licensz feltétele szerint nem változtathatunk az autók kinézetén.
Aki szeretne kicsit kreatívabb lenni, az indíthat saját csapatot is. Utóbbi esetben a nulláról kell felépíteni a járműveinket, találni kell szponzorokat, igazolni kell pilótákat. Az ehhez rendelkezésünkre álló rendszer szinte minden területet lefed, ám ennek ellenére könnyen el lehet igazodni a menürendszerben.
A versenyeket madártávlatból láthatjuk és rögtön hozzá kell tenni, hogy meglepően szép grafikával rendelkezik az F1 Online. Az autónkat az egérrel irányíthatjuk (a jobb gombbal gyorsítunk, a ballal lassítunk, a mozgatással pedig kanyarodunk) és ezt az elején bizony szokni kell. A billentyűzeten a D és az K billentyűket kell majd használnunk.
Előbbi a DRS, utóbbi a KERS rendszert aktiválja. Aki pedig kezdőnek számít a Forma-1-ben, az bekapcsolhatja az automata féket, ami annyit jelent, hogy a gép automatikusan lelassítja annyira a járművet, hogy be tudjuk venni a kanyart. Az F1 Online nagyon jó kis szórakozás a sportág rajongóinak, mely természetesen teljesen ingyenesen lesz elérhető.