SG.hu·

Egy kort zár le a Total War: Shogun 2 - Fall of the Samurai

Március 15-én jelenik meg a Total War: Shogun 2 legújabb kiegészítője, mely a Fall of the Samurai címet viseli és az eddig legmodernebb Total War rész lesz.

300 évvel a fő történeti szál után játszódik az új kiegészítő, mely épp abban a korban játszódik, amikor Japánt épp egy polgárháború szakította szét és az ország nyitott a nyugati civilizáció felé. Így a hadi megoldások, technikák is hatalmas változáson mentek át, hiszen az addig íjakkal és kardokkal vívott csatákban megjelentek a modernebb fegyverek is.

Mivel a határok már nyitottak, így választhatunk, hogy az amerikai, angol vagy a francia erőkkel közösködünk. A kereskedelmi előnyök mellett egy idő után az adott ország haderejét is felhasználhatjuk, amelyeket megfelelő időben és helyen használva pillanatok alatt eldönthetjük egy-egy csata kimenetelét (lásd Az utolsó szamuráj).



Fontosabb szerepet kap ezúttal a tengeri járművek felhasználása is. Mostantól a legnagyobb csaták a vízen zajlanak és egy-egy várost vagy ellenséges bázist a tengerről is meggyengíthetünk. A gépek természetesen fejleszthetők és például, ha az angolokkal barátkozunk, akkor megkaphatjuk a legerősebb hadihajót, a HMS Warriort is.

Visszatérnek a történelmi küzdelmek is és a fő történetet adó Boshin csata mellett például Miyakoi tengeri küzdelmet is lejátszhatjuk. A valós idejű csaták hatalmasabbak, mint eddig bármikor és elég Research pont összegyűjtése után olyan fegyvereket is bevethetünk, mint a Gatling-ágyú vagy az Armstrong puskák.

Ráadásul ezen fegyvereket belső nézetből is irányíthatjuk. Ehhez csak a H gombot kell lenyomni és máris ott állhatunk az ágyúk mögött és oszthatjuk az ellenfeleket. Jó megoldás és valóban újdonságnak számít a szériában.

Az eltelt 300 évben természetesen Japán is változott, hiszen az iparosidásnak köszönhetően a kis falvakból városok lettek, majd a játék során folyamatosan fejlődnek tovább. Megjelennek a gyárak és más, eddig nem látott modern szerkezetek is a világunkban. Ennek köszönhetően a japán tradicionális muzsika, amit a játék alatt hallunk szép lassan átvált a nyugati zenekari művekre.



A Total War sorozatban először felbukkannak a vasutak is. Ha megfelelően fejlesztjük őket, akkor az egységek szállítása, a haderők átcsoportosítása és a kereskedelem is sokkal gyorsabban és gördülékenyebben zajlik majd a vasút segítségével.

A Total War: Shogun 2 - Fall of the Samurai egy önállóan is futtatható kiegészítő, így nem kell az eredeti játék az indításához. Nagy valószínűséggel egyébként ezzel az utolsó kiegészítőt is letudhattuk a Shogun 2-höz, szóval várjuk a Creative Assembly következő alkotásának bejelentését.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© uwu3002012. 03. 23.. 15:47||#17
Ez olyan hogy megveszed és mûködik.
© fantomvampire2012. 03. 21.. 14:13||#16
Udv!

Azt szeretnem megkerdezni hogy lehet jatszani lanba tunngelen keresztul ?
Milyen patch es fix kell hozza ?
© uwu3002012. 03. 13.. 14:11||#15
Ezt a részt azért várom nagyon, mert abba reménykedek hogy a multi kampány szinkron error mentes lesz. Mivel különálló játék lesz, jó esély van rá.
Kicsit félek tõle hogy olyan sekélyes lesz mint az Empire szakasz.

Sajnálom hogy nem annyira népszerû a Shogun 2, így nem is várható nagy folytatás, fõleg hogy most kaptunk egy nagy adag Japánt, én is úgy érzem hogy pár évig búcsút veszünk a szgetektõl. A bugoktól eltekintve nagyon jól sikerült játék lett. Ha rendesen megcsinálták volna, ez lehetett volna a tökéletes Total War rész.

Én szinte biztos vagyok benne hogy a Róma lesz a következõ. Nagyon népszerû, nálam is dobogós, szurkolok hogy tanulva az elõzõ részek hibáiból egy igazán jó játékot hozzanak össze. Remélem nem kapkodják el a kiadást, nem azért mert nem játszanék vele szívesen, de ha már csinálnak valamit csinálják meg rendesen, ne úgy mint eddig.
© breckinridge2012. 03. 01.. 17:00||#14
Maradjunk annyiban, hogy ez a motor legfeljebb ókorra jó, legfeljebb középkorra. Az Empire és a Napoleon pocsék lett. Akkor kötött mélységû alakzatokban harcoltak. Az meg mi, hogy egy 6 fontos ágyút fejlesztesz, lesz belõle 7 fontos tarack, majd abból 12 fontos ágyú. Nevetséges, vicces, röhej.
Ez a motor 12 éveseknek való árkád.
Gettysburg, Antietam, Austerlitz, Waterloo, 2nd Manassas. Ezek valósághû, de legalább szimulációs motorok hajotta programok. A TW sorozat és ezek között kb. olyan, mint a mainstream zene és a jó zene közötti különbség. A TW mainstream, 12 éves Béluskák számára készült árkád, a többi nevezett játék szimuláció.
© Roman2012. 02. 28.. 17:59||#13
http://www.europabarbarorum.com/

http://www.rometotalrealism.org/

ezeket anno rojtosra meg rongyosra nyúztam.. RTW2-õt, de hasonló precizitással. Sajnálom, ókor buzi vagyok ^^
© Molnibalage2012. 02. 28.. 16:38||#12
Ki beszélt grafikus motorról...? Édes Istenem, olyan jó lenne, ha elolvasnád azt amit írtam és nem mögé költenél valamit...

A csaták mozgató fizikai motor és egyéb hadjárat elemek nem teszik lehetõvé a korrekt modellezést. Olyan szinten át kellene dolgozni, hogy az már nem TW lenne.
© mcganyol2012. 02. 28.. 16:00||#11
nem grafikus motorról volt szó.
a mögötte húzódó logika értelmetlen ww2-re. azért mert elefántokat le lehetett modellezni vele, attól még nem lehet tankokat is. Iszonyú gagyi lenne hogy megy 20 sherman a mezõn, szigorú, zárt alakzatban, aztán lövik õket géppuskával és néha fel-felrobban egy. De nem csak a taktikai csata alkalmatlan ww2-re hanem a stratégiai térkép is. Hogy valósul meg a blitzkrieg taktika, a légiharcok, a gyártókapacitás modellezése, a stratégia bombázás, a németek olaj és ember hiánya az elhúzódó háborúban?

maximum ww1-et lehetne csinálni ezen a motoron nyugvó alapokkal, de már ahhoz is olyan sok fundamentális átalakítás kellene, hogy azt már nevezhetnénk teljesen új játéknak.
RTW2 lesz a következõ és jól is van ez így.
© JethroHUN2012. 02. 28.. 14:39||#10
A játék grafikus motorjának, mi köze van ehhez? Csak a renderelésért felel, nem szabja meg h milyen animációkat csinálnak. HA világháborúsat akarnának csinálni, akkor 2. vh-t kellene alapul venniük. Repülõket is belelehetne rakni valahogy. Ugyan olyan lenne mit az empire total war. Csak nem állva, hanem lövészárkokból menne a lövöldözés. Ágyukat, tankokat se lenne gond megcsinálni. De az játék MIje akkor is a közelharci egységek irányítására van tervezve. Nekem az Empire a kedvencem, a középkori total war után. De csak a hajó csaták miatt. Mert az baromi király volt.
© navahok2012. 02. 28.. 14:02||#9
Egyértelmûen Rome TW2 lenne a jó, ott tényleg minden nép egyedi nem csak pár különleges egysége van.
© MaRee2012. 02. 28.. 12:51||#8
RTW 2 kell, van már elég uncsi világháborús játék.