Ötvös Tibor

Egy szexjelenet miatt kapott magas besorolást a The Darkness II

A The Darkness első része sem a vérmentességéről volt híres, de a folytatás még azon is túltesz majd.

Azonban mégsem a csápokkal szétszabdalható emberek látványa akasztotta ki a Korhatár Besoroló Bizottság tagjait Ausztráliában, hanem egy utólag bekerült szex-jelenet. A kifogásolt részből még nem láthattunk semmit, de az biztos, hogy a február elején megjelenő The Darkness II a "Csak 15 éven felülieknek!" címkével jelenik majd meg.



A The Darkness II sokban változik az elődhöz képest. Először is cel-shaded grafikával jön majd a második kaland és kimaradnak az elődben látott metrós jelenetek is. A történet azonban ismételten kiemelt szerepet kap, mely két évvel az első rész után veszi fel a fonalat.

Jackie megbosszulta barátnője halálát, de cserébe elnyelte a Sötétség. Ám hősünk már ki akar szállni az egészből és elhatározza, hogy utánajár: tulajdonképpen mi is a célja a Sötétségnek vele és hogyan tud kikerülni a jelenlegi helyzetéből.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bladesoft #3
    Gondolom a cenzor meglátta hogy egy női pixel és egy férfipixel egybeforr ...
    kiverte nála a biztosítékot XD
    Bár a cenzorokból azt is kinézem hogy nem 2 ugyanolyan nemű volt és az már annyira nem zavarta volna őket :D
  • Skynet #2
    A lényeget elmondta az elöttem szóló....:D

    Egyébként:
    "cel-shaded grafikával jön"
    Már ránézésre is negyedeli az első rész sötét látványból fakadó hangulatát az egész szarság,francnak erőltetik ezt a cel-shaded fost..
  • Kindred Blades #1
    "Tégy egy filmbe női mellet - 18-as karika.
    Vágd le a női mellet egy baltával 16-os karika"
    - Jack Nicholson (magyarítva az érthetőség kedvéért)