Ötvös Tibor

Késik a Serious Sam 3 is

A Serious Sam sorozat kellemes kikapcsolódást nyújtott a hardcore FPS-ek rajongóinak.

Épp ezért sokan várják a harmadik, BFE alcímet kapott epizódot is, mely elméletileg ebben a hónapban látott volna napvilágot. Ám a legújabb bejelentés szerint a trilógia záró akkordja majd csak november végé, egészen pontosan 22-én csendül fel. A kiadó ugyanis eltolta a premiert, de ezúttal legalább kaptunk egy indokot is.



"Keményen dolgoztunk azon, hogy az SS3 az előre kitűzött időpontra elkészüljön" - áll Alen Ladavac, a Croteam alkalmazottjának nyilatkozatában. "Az elmúlt pár napban azonban át kellett gondolnunk pár dolgot, melyek a béta tesztelés során jelentkeztek és rájöttünk, hogy fel szeretnénk tuningolni a játékmenetet is. És természetesen akadnak bugok is, melyeket ki kell javítani és egy optimalizálás sem ártana."

"Szóval úgy határoztunk, hogy kérünk még egy hónapot a fejlesztésre. Nem akarjuk ugyanis becsapni a rajongóinkat és úgy érezzük, hogy a Serious Sam: BFE egy olyan játék, mely megérdemli a törődést. Imádjuk ezt a programot és szeretnénk, ha hibák nélkül jelenne meg."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!