Ötvös Tibor

Újabb Metro: Last Light jelenet


Pár hete mutattunk be egy jelenetsort, mely a Metro 2033 folytatásából származott.

Ma pedig megjelent ugyanennek a jelenetnek a folytatása, melyet szintén az idei E3-on rögzítettek és most a THQ úgy döntött, hogy ideje megosztani a rajongókkal is a hangulatos kis jelenetsort. Már most jeleneznénk, hogy ezzel még nincs vége a kampánynak, hiszen hamarosan jön a harmadik része is és azzal végre teljes lesz a produktum.


A Metro: Last Light 20 évvel jelen korunk után játszódik, amikor is egy apokaliptikus katasztrófa túlélői a moszkvai metrórendszerekben húzták meg magukat. A felszínen ugyanis mérgező gázok alkotják az egykoron volt levegőt és mutáns hordák garázdálkodnak az utcákon. A föld alatti világban minden korábbi állomás mára egy önálló közösséggé alakult át, melyeknek meg vannak a saját ideológiáik.

A játék 2013 első felében jelenik meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • richard45 #6
    Na kezdődik a szokásos zsgés fikázás.
  • Zolivok #5
    sg lealázza
  • Narxis #4
    Ez kegyetlen szar. :D
  • koschwarz #3
    tök szar :D
  • Rage47 #2
    gagyi :D
  • RoyalPredator #1
    Marha jó a játék koncepciója, de a játszhatóság valami borzalom.
    Logikátlan, kinlódós, agyonscriptelt, őrültek vesznek körül a rosszabbik értelemben, ráadásul frakciókhoz se csatlakozhatunk, ellenben mindenki ellenünk van.

    A jelenet pedig eléggé elcseszett. Ott a baj, hogy ha egy ilyen társaságnál lősz 1-et, azok nem fossák össze magukat, hanem körbefognak és ha szerencséd van, szitává lőnek. Másik, hogy miért kell a csöves túlélőt lekéselni, megverni futás közben... semmiféle akadályt nem képzel vele, max 1-2 másodpercnyi előnyt.